Az első szarvasi szobám… – Gy. Bori emlékképei

“Itt laktam 1991-ben az első szarvasi táborozásomkor”… a felvétel 2004-ben készült

(kép forrása: Gy. Bori)

112-1991. Nem, ez nem a telefonszámom. Ez az a ház- és évszám, ahol és amikor életem első, örökre meghatározó szarvasi nyarát töltöttem. Nekünk nem kellett negevesként kiharcolnunk, hogy faházba kerülhessünk, hisz’ a chinatown helyén akkor még más volt, így a faház nem is lehetett kérdés. Mi persze a “nagyokat” irigyeltük, amiért kőházban lakhattak, saját, fürdőkádas fürdőszobával… És akkor még nem is sejtettük, hogy madrichként hányszor fogunk kijárni a közös zuhanyzóba, mert kényelmesebb, mert lehet közben dumálni – de lehet, hogy nosztalgiából? A 112-es egyébként ilyen szempontból is ideális volt: közel a zuhanyzó, a mifkád-tér, de a klub is, meg a kupola (bár ez utóbbit ‘91-ben még amúgy sem használhattuk).

Volt aztán nekünk egy kis lakótársunk is ebben a szobában, egy kedves egérke, “akinek” mindig vittük szorgalmasan a sajtot a reggeliről… Letettük az elemózsiát a szoba közepére, és izgatottan lestük, hogy mire visszaérünk peuláról, vajon megkóstolta-e a Cini. A 12 nap alatt végig csak hallottuk a kaparászását, de utolsó reggel, mikor már a csomagokat is bepakoltuk a buszokba, megmutatta magát: előjött elköszönni.

Sok hátrányuk is volt ezeknek a házaknak: fülledtek, büdösek voltak, néha talán kicsit szűkösek is, mégis, így visszatekintve, ezek a kellemetlenségek eltörpülnek a rengeteg szép emlék mellett, ami hozzájuk fűz. A faházak több nemzedéknyi gyereksereget láttak felnőni, a kis, megszeppent negevesből felelősségteljes madrichhá, korccsá válni, rengeteg apró titkot, örömöt, meghitt beszélgetést, örökre szóló barátságok születését őrizték hallgatag falaik. Mostanra elfáradtak, nyugovóra térnek, hogy átadják helyüket az újaknak – csakúgy, mint ahogy minden évben van olyan kisgyerek, aki életében először tapasztalja meg Szarvas csodáját, de akadnak olyanok is, akik a 12 nap végén utoljára járják körbe a hosszú évek során második otthonukká vált tábor legkedvesebb helyeit. S ugyanúgy, ahogy a távozók örök életükre magukkal viszik a Szarvason szerzett rengeteg emléket, mi valamennyien magunkban őrizzük az elmúlt nyarak szép pillanatait, köztük azokat, melyek a faházakhoz kötnek bennünket. És ugyanúgy nem felejtjük el őket, mint a régi, kedves barátokat.