Birtright – A születés jogán!, beszámoló egy felejthetetlen utazásról

Kevés budapesti zsidó fiatal barátom van, aki ne járt volna az elmúlt öt évben Birthright úton Izraelben. Úgy éreztem, eljött az idő, hogy én is nekivágjak. A Birtright utakat (jelentése: a születés jogán) öt éve szervezik meg azzal a céllal, hogy a diaszpórából minden zsidó 18 és 26 év közötti fiatal egyszer eljuthasson ingyen Izraelbe, és egy szervezett út keretében ismerje meg az országot. Csak idén télen több mint tízezren keresik fel így a Szent Földet.

Három-négy hónappal az út előtt regisztráltam magam a brüsszeli Zsidó Diákok Európai Szövetségének (ECJS) weboldalán (www.ecjs.org), így váltam a magyarországi csoport egyik tagjává a 23 közül. 2006. február 6-án délelőtt indultunk el a szervezet budapesti képviselőjének vezetésével az EL AL Boing 737-esén Tel Aviv felé. A Ben Gurion Repülőtér lenyűgöző termináljában vártuk meg az olaszországi csoportot. A brüsszeli szervezet, a izraeli Mayanot és a Taglit Birtright által szervezett csoportunkban ugyanis összesen 80-an voltunk. Érkeztek még hozzánk Ausztriából, Belgiumból, Angliából, Franciaországból, Németországból, Hollandiából, Szlovákiából, Portugáliából és Oroszországból is fiatalok.

Az első három napot Észak-Izrael megismerésére fordítottuk. A Genezáreti tó (Kineret) keleti partján, a KINAR üdülőközpontban töltöttük az első éjszakát, másnap reggel dzsipeken indultunk a környék felfedezésére. Egy egykori zsidó település zsinagógájának romjain pihentünk meg, ahol rövid ismertetőt hallottunk a környék földrajzáról, megcsodálhattuk a Kineretre nyíló gyönyörű kilátást. A dzsip túra szervezői jellegzetes helyi teával megvendégeltek minket. A felejthetetlen, néhol zötyögős kocsikázás után felkerestük a Yarden márkájáról híres Goláni Borászatot, ahol az üzemlátogatás végén borkostolón vettünk részt. A nap zárásaként a Bental (Merom) hegyről lestünk át Izrael szomszédaihoz, majd egy közeli mosáv mozijában a Golán 1967-es hőseiről néztünk meg egy filmet. A szállodába visszatérve részt vettünk utunk hivatalos megnyitóján.

A szerda reggelt faültetéssel kezdtük. Izrael állam 1948-as létrehozása óta több millió facsemetét ültettek el a világ zsidóságának adományaként, az akkor még zömében mocsaras, sivatagos országban. A fácskámat nemcsak a saját, de jelképesen, az egész komáromi közösség nevében ástam be Tibériásztól nem messze Erec Israel földjébe. A Kineret megismerését ezután szamárháton folytattuk a közeli domboldalakon. Az itteni hagyományoknak megfelelően a tóparti városka mellett eltemetett Meir rabbi sírja felett költöttük el ebédünket. A kikötőben már várt ránk Noé bárkája, melyen igazi izraeli diszkó fogadott. Az órás hajókázás után Tibériasz főutcáját céloztuk meg, a vacsorát egy helyi vendéglőben fogyasztottuk el. Érdekes volt megkóstolni a nálunk szokatlan kukorica- és kókuszlevest.

Csütörtökön búcsút vettünk Kinártól és elindultunk a kabbalisták városába, Cfátra. Itt csatlakozott csoportunkhoz nyolc izraeli katona, akiknek köszönhetően az elkövetkező napokban jobban megismerhettük az izraeli fiatalok mindennapi életét. A kisváros tavalyi látogatásomhoz képest zord arcát mutatta, a ködös, fagyos időjárás ellenére idegenvezetőnk töretlen lelkesedéssel kalauzolt minket az óváros szűk utcáin, be-betekintve egy-egy zsinagógába. A gyertyamúzeumban a híres cfáti fényforrások történetét és elkészítési módját ismerhettük meg. A rövidke szabadidő alatt néhányan felkerestük az általunk már jól ismert Magyar Ajkú Zsidók Emlékmúzeumát, ahol a Lusztig házaspár és fiuk, Roni szívélyesen fogadott minket. Örültek, hogy megszervezzük a tavalyi cfáti csoport komáromi találkozóját.

Cfátról Jeruzsálembe indultunk, az autópálya mellett láttuk az új, Izrael biztonságát szavatoló védőkerítést és Tel-Aviv felhőkarcolóit is. Az óvárosra nyíló kilátóhelyen egy kupica borral mondtunk Lechájimot arra, hogy elérkeztünk a szent városba. Az itteni szállásunk a Salamon Király Hotelben (King Solomon) volt. A szobák elfoglalása után Tel-Avivba indultunk, hogy belekóstoljunk a tengerparti város éjszakai életébe.

Másnap ismét Tel-Avivot céloztuk meg, a Rabin téren megálltunk a Holokauszt emlékműnél, és Yichak Rabin, egykori miniszterelnök emlékének meggyilkolása helyszínén adóztunk. Ellátogattunk a Függetlenségi Terembe, ahol 1948-ban David Ben Gurion kikiáltotta Herzl Tivadar álmát, a független zsidó államot. A múzeum előtti parkban gyönyörű napsütésben ebédeltünk, majd visszaindultunk Jeruzsálembe, hogy felkészüljünk a sabeszra.

Az ünnep bejövetele előtt gyalog kapaszkodtunk fel az óvárosba, ahol madrichjaink az shabat jelentéséről és a helyszín különleges atmoszférájáról beszéltek. A Kabbalat Shabatot, a szombat bejövetelét a Siratófalnál ünnepeltük. Életem meghatározó élménnyévé vált az itt eltöltött néhány óra, a több száz, talán több ezer együtt imádkozó zsidó magával ragadó spirituális ereje. Az imát a szállodában egy nagyszabású díszvacsora követte. A tisch mellett késő estig énekeltünk és beszélgettünk, az Európa számos országából és Izraelből érkezett fiatalokkal együtt.

A szombat a pihenés napja volt, akik akartak reggel ellátogathattak zsinagógába, 11-kor pedig mindannyian családokhoz indultunk ebédelni. Két társammal egy Amerikából négy éve áttelepült párhoz kerültünk, akik most várják hatodik gyermeküket. Az étkezés alatt alkalmunk nyílt megismerni egy vallásos család hétköznapjait és ünnepnapjait. Délután rövid sétán vettünk részt, mely során megismerhettük szállodánk környékének történetét, hallhattunk a King David szállodáról és a jeruzsálemi szélmalom építésének históriájáról is.

A Havdala után kedves komáromi ismerőseim, Vajnorszky Teri néni és két lánya, Éva és Gizike látogatott meg. Jó volt viszontlátni őket, és 12 év után újra itt Jeruzsálemben találkozni. Az esti órákban a Ben Jehudan, Jeruzsálem zsúfolásig telt főutcáján kaptunk néhány óra szabadidőt.

Az új hét kezdetén, vasárnap reggel ellátogattunk utunk egyik szponzorához a Mayanot Jesivába, ahol chevrutában, tanulópárokban értelmeztük a szent írás egyik részletét. A csoportunk lány tagjai egy női jesívát kerestek fel. Azoknak akik nem kívántak vallásoso iskolákat látogatni, sétát szerveztek a Measárim vallásos negyedben. A tanulás után a zsidóság történelmének egyik legsötétebb korszakának emléket állító múzeumba, a Yad Vashembe mentünk. Magyar idegenvezetőnk segítségével végigjárhattuk azt az utat, amelyet déd- és nagyszüleinknek a valóságban is át kellett élnie nem is olyan régen, hatvan évvel ezelőtt. A Yad Vashem új tárlata, mely körülbelül egy éve nyitotta meg kapuját, mindannyiunkra nagy hatást gyakorolt. Elindulni egyre mélyebbre, hátunk mögött látva a Vészkorszak alatt forgatott filmhíradók kockáit, majd a mélypont után felfelé haladva megérkezni, s megpillantani Jeruzsálem látképet…, igazán megható. A kiállítás megtekintése után találkoztunk egy túlélővel is, aki Budapesten vészelte át a Holokauszt éveit. Zárásként meglátogattuk még a másfélmillió gyermek emlékhelyét és az áldozatok emlékcsarnokát is. A vacsorát a város egyik modern bevásárlóközpontjában fogyasztottuk el, éjfél körül pedig a Siratófal melletti alagutak felfedezésére indultunk. Idegenvezetőnk, Arie tolmácsolásában megismerhettük ezeknek a földalatti járatoknak a történetét.

Másnap reggel egy kis önkéntes munka következett a rászorulók számára, majd az óváros zsidó negyedéhez utaztunk. Többek között láttuk Dávid király sírját, az egykori kereskedőutcát, az arany menórát. Itt búcsúztunk el az izraeli katonáktól, akik Cfát óta velünk tartottak. Kora délutánig időztünk itt, s végre fényes nappal is megpillanthattuk a Siratófalat. A Falhoz közeli archeológiai múzeumban számítógépes szimulációt láthattunk a Templom-hegy környékének korabeli életéről, majd Tu Bisvát ünnepét köszöntöttük 15 féle gyümölccsel. Az óváros megismerése után elhagytuk Jeruzsálemet és délre utaztunk, a Negev sivatagba, ahol egy beduin faluban már vártak ránk. A sivatagi nomád nép köszöntője, a tea és a kávé után ízelítőt kaphattunk a népcsoport zenevilágából, majd a szomszéd sátorban következett a vacsora. Késő estig beszélgettünk, énekeltünk a csillagos ég alatt lobogó tábortűz körül.

Teveháton néztünk körül a környéken kedd reggel, majd a zsidó történelem egy emlékezetes helyszínére, a Masszadához utaztunk. Az egykori erőd romjait meghódítva aláereszkedtünk a Holt- Tengerhez, mely magas só koncentrációjának köszönhetően minket is a felszínen tartott.

Jeruzsálembe érkezve a palesztin-izraeli konfliktusról hallhattunk Niel Lazarustól, a téma szakértőjétől.

Az utolsó előtti napot a Jeruzsálem újraegyesítésének emléket állító múzeumban kezdtük, majd a Herzl hegyen, a zsidó állam megálmodójának sírjánál álltunk meg. A temetőben felkerestük Izrael meghatározó politikusainak, köztük Golda Meir és Yichak Rabin sírját is. Fájó szívvel láttuk a több ezer katonasírt, köztük a 2004 – 2005-ös friss sírhantokat.

Az Izrael Múzeumban a zsidó nép történelméből, a szentföldi ásatásokból és a modern művészetekből is ízelítőt kaptunk. A Holt-tengeri tekercsek rejtélyével is megismerkedhettünk. Utoljára beugrottunk a városközpontba egy kis vásárlásra, ezután egy szomorú program következett, az út hivatalos lezárása. Először buszunk madrichjától és idegenvezetőnktől búcsúztunk el, majd a hivatalos lezárás következett fogadással egybekötve.

Az első csoportok már kora hajnalban hazarepültek Ausztriába és Olaszországba, mivel a mi gépünk csak csütörtök kora jött, ezért mi még másnap elköszönhettünk a Siratófaltól, és felkereshettük Tel-Avivban a Diaszpóra Múzeumot.

A Ben-Gurion Repülőtéren vettünk búcsút Izraeltől, sokan megfogadtuk, ha lehetőségünk lesz rá még visszatérünk ide.