Vasárnap délelőtt, a Jeruzsálem csoport utolsó napján megáll előttem Dávid, a hét éves chanichunk. 250 Ft-ot nyom a markomba. „Ezt miért kapom? – teszem fel értetlenkedve a kérdést. „Mert jó madrich voltál.” – néz mélyen a szemembe az apró termetű táborozó. Hirtelen lepereg előttem az elmúlt egy hét, emlékképek között keresem vajon mivel érdemeltem ki a borravalót. 15 éves madrichi pályafutásom alatt, még egyetlen negeves sem gurított érméket a kezembe.
Minden a buszoknál kezdődik, amikor az ember kézhez kapja a listát, gyorsan átfutja, ismerősöket keres, gyerekeket tavalyról, esetleg egy-egy nagyobb testvérhez próbálja kötni a családnevet. A felszállásnál már nincs visszaút, sorra elevenednek meg a Dávidok, Eszterek, Rubenek és Noémik. Ők lesznek a „társaink” az elkövetkező napokban. Az utazás során felmérjük az erőviszonyokat, kialakul bennünk az első kép, amelyet aztán vagy megerősítenek, vagy megcáfolnak a ránk bízott fiúk és lányok. Idelent aztán felgyorsulnak az események, egyik programról rohanunk a másikra: mifi, mifkád, reggeli, peula, art, ének.
A szünetekben – miközben a 100-as háznál őrködöm – elmerengek, nem hagy nyugodni a kérdés, 33 éves fejjel mi késztet még mindig arra, hogy Noé kitömött galambjának vagy Jázminnak, a Negev-sivatag tevéjének öltözzek az esti programon. Hol máshol adatik meg az embernek, hogy az egyik nap megteremtse a világot, másnap benézzen az Édenkertbe, s harmadnap ott álljon Bábel tornyának tövében? Van olyan hely, ahol egy 60 perces program keretében megmenthetjük a világot vagy megismerkedhetünk különböző kultúrákkal egy kupolai showban?
A szobából kiszűrődő párnacsata zaja terel vissza az elmélkedésből a szarvasi valóságba. Hét nap pörgés, vonatozás az ebédlőben, feledhetetlen beszélgetések, ma már golános chanichokkal, néhány elkapott megható, vidám pillanat. Olyan sebességgel repülnek a napok, hogy tényleg nincs idő a madrichi munka vonzerejének keresésére. Aztán egyszer csak a semmiből előbukkan Dávid, azzal a 250 forinttal (amit persze a végén visszaadtam neki) és a fenti rövid mondattal. Amíg a búcsúzáshoz közeledve megcsillan egy-egy chanichod szeme, addig érdemes folytatni!
Paszternák „KisPaszti” András
Szarvas Times, XVII. évfolyam, 1. turnus 1. szám, 2014. július 17.
KISPASZTI WEB 