Szarvasi faházak… – Bóc Andi üzenete

andras7.jpg

Szarvasi faházak… Két szó, és néha mégis sokkal több annál. Nekem ez utóbbi. 10 éven keresztül vérre menő harcot folytattunk azért, hogy megszerezzük a néha egyetlen faházat. Valahogy, habár meleg volt, néha büdös, sőt tölgyfa alatt állva, még kullancs veszélyes is, sohasem volt kedvünk a kőházban 4-5 másik lánnyal nyomorogni. Inkább választottunk a 150 cm hosszú ágyakat, a fürdőszoba hiányt, és a rakodási lehetőség vitzes megoldásait.

Hogy miért? Mert ezek a házak ezer, és ezer titkot őriztek. Sok átsutyorgott, madrich elől bujkálós éjszaka emléke fűződik hozzájuk. Ki ne bújt volta el sokad magával a fürdőszobában, vagy menekült volna be a tűző nap elől a hűsnek hitt falak közé? Én igen Persze az sem volt utolsó, hogy galilosként a 140-es szobákat kaptuk, így aztán nem voltunk nagyon szem elől. Az éjszakai harcipuszik rendszeresek voltak, és az sem volt utolsó, hogy az egész bagázs egy kupacban volt. Csillagnézegetéshez is csak a teraszra kellett kifeküdni. Vagy a fiú(madricho)k lesésére elég volt csak az ágyban megfordulni, az ablak felé.

Persze azt hiszem, a meghatározó, örök élményt adó ház, mégiscsak a 112-es volt. Igen, én is lakója voltam annak az 1991-es 3. turnusos bandának, akik birtokba vették ezt a szobát. Ott köttetett életre szóló barátságunk Borival, és ott vált életem szerves részévé Szarvas. Nélküle nem megy.

Azért ejtenék még néhány szót a madrichévekről is, hiszen csak 7-8 turnus mögöttem van. Imádtam, amikor kis csoportom tagjai egymás mellett lévő házakban voltak, könnyű volt felügyelni őket, h valóban bent vannak-e a házban. Nem szerettünk éjszaka kommandózni, de volt, hogy nem hagytak más lehetőséget. Mint ahogy anno én sem hagytam a saját madrichjaimnak. Amit még ennél is jobban szerettem: reggel kelteni őket. Nincs aranyosabb látvány, mint az egymáshoz tolt(mert persze mindenki rögtön átalakította a házat) ágyakon bóbiskoló gyermekeknél. Volt, akit négyen, lányok, csak úgy tudtunk felébreszteni, hogy kivittük a még nyirkos fűre, pizsamában, és persze az is előfordult, hogy mire a szobához értem, már a teljes csipetcsapat felöltözve várt.

Ja és végül, de nem utolsó sorban: a péntek délutáni nagytakarításokról se feledkezzünk meg: amikor a radírok, vonalzók, kulcstartók reményében, még a legrendetlenebb gyermók is hajlandó volt takarítani!

Szóval drága faházak, megannyi titkom hűséges őrzői, búcsúzom Tőletek, és bár Ti sosem tudtátok elmondani a véleményeteket, csak remélem, hogy nem bántátok a sok-sok apró és félig, vagy egészen felnőtt lakók viselkedést Igérem, sosem felejtelek el Titeket, és elmesélem fiaimnak, és lányaimnak, hogy milyen csodás időket éltem én Bennetek!