“Tudom, hogy erről nem illik itt beszélni, de azt hiszem, minden stikacigisnek kétszeresen is jóbarátai voltaka faházak. És mindenkinek van valami személyes élménye, emléke a faházakkal kapcsolatban. Azt hiszem nem érdemes versengeni, ki miért szerette jobban a faházakat, mindenki nagyon szerette őket. Én például (és tudom, hogy ezt már írta valaki rajtam kívül az oldalon) egy faházban (benne és nem belé…:P) lettem szerelmes először. Nekem akkor egy román lány jutott, és nagyon sok ídőt töltöttünk abban a faházban, amiben akkor laktam. A számára már nem emlékszem. Nem is lényeges. De az igen, hogyha arra a nyárra gondolok, két dolog meghatározó, Ő és a kép, ahogy mosolyogva, egymáson átvetetett lábakkal ül a faház egyik ágyán, rám mosolyog és azt mondja: “I love you”. Évekig leveleztünk utána, de sajnos többször nem találkoztunk, és most eltűnik az utolsó fizikai kapocs, ami hozzákötött. Ennek ellenére emlékszem rá, és a faházakra, és kettőjükre.
Aztán eltelt pár év és visszatértem (ismét) Szarvasra. Ezúttal eleve a barátnőmmel érkeztem. Én faházban laktam. Ő kőházban. Mi négyen laktunk, közeli jóbarátok, ők heten, alig ismerték egymást. Vajon melyikünk faházát volt könnyebb “kibérelni” egy-két órácskára, kettőnk számára? Igen! A miénket! Az is csodálatos nyár volt.
És soha, egyetlen fényképet sem csináltam a faházakról. Hogy miért? Mert természetes volt, hogy vannak. De tévedtem. Most már nem tudok képet készíteni. Csak az emlékezetemben élnek. De ez így jó. Így olyannak emlékezhetek rájuk, amilyenek NEKEM voltak, és nem olyannak, amilyenek mindenkinek…”
KISPASZTI WEB 