A 400-as busszal araszolunk Ramat Ganból Jeruzsálem felé. Most, hogy a nyáron a Jeruzsálem csoport ifivezetői voltunk Szarvason, még különlegesebb érzés felutazni a szent városba. Így az évek távlatából talán kicsit örülök, hogy Tel-Aviv elővárosában posztdoktorkodom, legalább maradt egy kék-fehér folt az itt töltött idő során megszürkült Izrael térképemen. Szerencsére nem vagyok egyedül. Pár napja csatlakozott hozzám a feleségem. Ha nem számolom az Alföldön töltött öt hetet, ez most a nászutunk. Azaz csak majdnem, hiszen a hétköznapokat az egyetemen töltöm, a hétvégéken, estéken marad idő kirándulni.
A csütörtöki csúcsforgalomban érjük el a települést. Hirtelen a turnusindító foglalkozás ugrik be, abban a már sokat emlegetett első kanyarban, képekkel, videóval, személyes történetekkel próbáltuk meg elmagyarázni a kicsiknek, miről is nevezték el a csoportjukat.
Nincs idő sokat elmélkedni, már bent is vagyunk a buszpályaudvaron. Villamosjegy vásárlás, a még mindig akadozva működő automatából, s már úton vagyunk a szállásunk felé. Este belevetjük magunkat a Ben Yehuda amerikai Taglit csoportoktól zsúfolt forgatagába, majd a Hillel utcán lecsorgunk a Mamilláig. Valahogy mindig rabul ejt ez a sétálóutca – még így sokadszorra is – a számozott köveivel, megvásárolható és mindig változó szobraival. A Jaffa kapuig jutunk, az óvárost meghagyjuk másnapra. Kalandozunk még az esti fővárosban, majd betérünk vacsorázni egy szimpatikus étterembe. Úgy érzem, nem lenne ildomos sajtot kérni a hamburgerre – pedig a kínálat bőséges – mégiscsak Jeruzsálemben van az ember…
Pénteken kora reggel nyakunkba vesszük a várost. A régi vasútállomásra igyekszünk. A pár hónapja még csak romosan roskadozó épület valóságos kulturális és gasztronómiai központtá nőtte ki magát. Van itt minden, kirakodóvásár, éttermek, design boltok, mini piac hallal, zöldségekkel… Útközben megcsörren a telefonom, Orit, a másod unokatestvérem hív: “Lehetséges, hogy Jeruzsálemben sétálok? Mintha titeket látnánk a kocsiból.” Kicsi ez az ország, s a város még kisebb – vonom le a következtetést. Mit ad I´sten, ők is pont ugyanoda tartanak…
Persze, téved, aki azt hiszi, csupán a felújított indóház miatt indultunk útnak viszonylag korán. Az épület mellett felállított pavilonban Izrael történetének legnagyobb vasútmodell kiállítása (legalábbis a rendezvény weboldala szerint) látható. Sorban állás a kasszánál, a belépő 75 sékel a hozzám hasonló túlkoros gyerekeknek. 1,5 km vasútvonalat ígér a szórólap. Újra sorakozunk, vagy 25 perc mire sorra kerülünk. Az ajtónál közlik, 12-re szól a jegyünk. Az órámra pillantok, csak 10:40 van. Előszedem az összes rám ragadt izraeli hücpeségem, s leállok pörlekedni: “A kasszánál miért nem mondták, hogy időre szól a jegy; 25 perc sorban állásnál mit számít, mi van a papírra nyomtatva, lehet, egy óra múlva háromszor ennyien állnak majd itt…” A feleségem, már húzna el a bejárattól, de én nem tágítok. Lecövekelek a biztonságiakkal szemben. Nem én vagyok az egyetlen, aki háborog. A tíz órásokat már nem akarják beengedni, valaki reggelre foglalt jegyet, de egy óriásit nyomtattak neki… teljes a káosz. Alig telik el 15 perc, s intenek, mehetünk be… No, mégiscsak hasznos volt a közel-keleti társadalomban edződni egy kicsit…
Állomások, zöldellő legelők, mozdulatlan kisautók hada köti le a bámészkodók százainak tekintetét. Már itt szobrozunk vagy egy negyed órája, de vonat az sehol. Elvileg van belőle 40 a pályán, de a sűrűségük olyannak tűnik, mintha a Komárom-Székesfehérvár vonal mellett táboroztunk volna le. S bár manapság egy modern terepasztalon már nem csak a vonatok mennek, hanem az autók is, ilyet itt nem látunk. Jó, van egy körbe-körbekarikázó biciklis, s egy izgő-mozgó vidámpark. A német modellgyártás felvonul a szentföldi szemek előtt, egymást érik a Rathausok, a ” Rente”-ért tüntető nyugdíjasok. Kicsit abszurd itt ez a terepasztal, ha már helyben építették meg, csempészhettek volna bele egy kis hazait: sivatagot, tengert,… Na, jó, meglévő készletekből építkeztek.
Vonat még mindig alig jön, állhatunk akár a forgalmi telepnél, a várnál vagy a nagy pályaudvarnál… A kijáratnál aztán jön az elengedhetetlen shop, megfizethető kínai elemes gagyi-vonatokkal. Odakint még nagyobb a sor, még szerencse, hogy beverekedtük magunkat negyvenöt perccel korábban.
Kis családi kapcsolatápolás a rokonokkal a pályaudvarnál, majd átugrunk az Óvárosba, irány a Siratófal. Elsétálunk a megunhatatlan szélmalom mellett, átvágunk az első városfalon kívüli településrész virágoktól és gyümölcsöktől roskadozó utcáin. A völgyben megcsodáljuk az új szökőkútjáról híressé vált Teddy Kollek (Jeruzsálem legendás polgármestere volt) parkot. Felkaptatunk a domboldalon, s belépünk a zsidó negyedbe. Felemelő érzés, mint mindig. Cardo, Hurva zsinagóga, arany menóra… Ott állunk a Falnál, itt vagyunk azon a szent helyen, ahol az apró cetlikre írt kívánságaink meghallgatásra találtak, hozzájárulva, hogy egymásra találjunk. Amikor az ember ott imádkozik az ősi kövek tövében, mintha megállna az idő…
Kicsit még maradunk a városfalak ölelésében,… Vendégségbe vagyunk hivatalosak. Egykori komáromi baby sitteremhez Teri nénihez megyünk. Befut családjának több tagja is, együtt nosztalgiázunk, beszélgetünk… Szép lassan ránk köszönt a Shabbat.
A máskor zsúfolt utcák üresek, valóban érezni lehet a hetedik nap varázslatos hangulatát. Tényleg, mintha minden és mindenki megpihenne. Délben leugrunk a Hillel utcában, megnézni az “időliftet”. Egész sokan vagyunk, mégsem tartja mindenki a szombatot még itt sem. A 2D-és hidraulikusan mozgatott nézőtérről megcsodálható 30 perces film Jeruzsálem történetét mutatja be Chaim Topol, Tevje, a tejesember egyik leghíresebb megszemélyesítőjének vezetésével. Bár az idő és a technológia fejlődése elszállt a létesítmény felett, a hely még mindig beletartozik az “egyszer látni kell” kategóriába. A 1,5 millió látogatónak köszönhetően az ülések már megkoptak, de Jeruzsálem története a kezdetektől az 1967-es háborúig még mindig leköti a nézőket, utazzunk akár hullámvasúton, essen ránk eső vagy zuhanjunk alá a mélybe… A belépő 54 sékel.
A délután tartogatott még egy kis sétát, a Föld megmentésért bábáskodó szabadtéri földgömb kiállítást az Óváros tövében; biciklit tekerve hajtható gramofont, dobot, ventilátort a városháza tövében. Ebéd egy hangulatos orosz kisvendéglőben, majd átadjuk magunkat a szombati pihenésnek…
Vasárnap, az új munkahét kezdetén indulunk vissza Ramat Ganba… s természetesen mi mással is végződhetne az utunk, mint egy egykori szarvasi madrichtárssal történő találkozással. Majdnem leesünk a padról, amikor megkopogtatja a vállunkat a buszpályaudvaron várakozva…
KISPASZTI WEB 