Az első találkozás (1991 nyara)

A szarvasi táborról 1990-ben hallottam először. Egy gyerekkori játszótársam járt itt, s csupa jó dolgot mesélhetett a szüleinek, azok meg az én felmenőimnek. Ágy 1991-ben nem volt ellenvetés, Szarvas bekerült a nyári programunkba. Tudni kell rólunk, hogy nem voltunk táborjáró gyerekek. A bátyám tizenkét, én tíz éves voltam. Neki ez volt az első tábora. Engem fél évvel korábban elküldtek (állítólag én akartam menni) a téli szünetben egy sítáborba Kelet-Szlovákiába. Ez hasonló lehetett egy úttörőtáborhoz, igaz ilyenben sosem jártam. Éjszakánként italozó nevelőtanárok, szigorú táborrend,…

Tavasszal megérkezett a jelentkezési lap Pozsonyból a hitközségre. Jelentkezésünk után pár hét múlva a válasz, hogy mehetünk, a levél a részletekkel, a fontos tudnivalókkal. Az indulás előtti napon már nagyon idegesek voltunk, nem akartunk elmenni otthonról. A bátyám egy letéphető lapokból álló füzetbe tizenkét számot írt, s az utolsó oldalra az APA ÉS ANYA felirat került. A tábor 12 napja alatt minden nap letépett egy-egy cetlit.

A szlovák csoport találkozója a Nyugati pályaudvar parkolójában volt. Indulás előtt kaptam egy Buci Maci újságot, s felraktak a buszra. A csoportban rajtunk kívül még két komáromi volt, Gábor, akiről másodszor ment a táborba, illetve Lívia, aki kicsit idősebb volt tőlünk. Félelem volt bennünk azért is, mert mi odahaza soha nem beszéltünk szlovákul, a csoport tagjai főleg Pozsonyból, Kassáról és Csehországból érkezetek. Az iskolában első óta tanultuk az államnyelvet, ezen a téren mégse álltunk a helyzet magaslatán. Első pillanatban megörültünk, mert a két szlovák vezetőn, madrichon kívül felszállt egy magyarul beszélő hölgy is a buszra, amikor Budapest határában elköszönt, már nem volt mit tenni. Elindultunk hát arra a HELYRE. Először mentünk végig az M5-ös autópályán, a 44-es főúton… A társaságból a komáromiakon kívül senkit sem ismertük. Tizennégy év távlatából nehéz mindenre visszaemlékezni, de néhány képet mindmáig őrzök. Szobatársunk egy cseh fiú volt, akivel a két hét alatt szinte egyetlen szót se beszéltünk. Nekünk sokkal idősebbnek tűnt, nem volt közös témánk. Akkoriban a csehszlovák csoport még nem volt korcsoportokra osztva, minden programra együtt mentünk. A legemlékezetesebbek a héber órák és az erdei esti játék, bátorságpróba volt. A szlovák nyelvvel persze itt is akadtak problémáink. Az erdőbe indulás előtt mindenki kapott egy számot, és a csoport ellenőrzéskor mindig ezt kellett gyorsan mondani, ha az előttünk álló számát hallottuk. Az elején mindig elrontottuk, a többiek már kezdtek idegesek lenni.

Sokat jártunk ki a városba, az ABC-be, amely előtt a bronz szarvas áll. A kézműves foglalkozásokon gipszből készítettünk álarcokat, a két hét alatt sokat tanultunk Izraelről is. A táborvezető, Jickó péntek délutáni szobaellenőrzése, az első szarvasi péntek este a Kabbalat Shabattal, a barchesz készítése mind csodálatos volt. A vasárnapot, amíg a magyarországi gyerekeket szüleik látogatták meg, mi külföldiek a szegedi zsinagóga megnézésével töltöttük. Ellátogattunk Ópusztaszerre a skanzenbe is. Itt ettem életem első Cornetto jégkrémét. Varázslatos volt a tizenkét nap, shabbat, kóser étel, izraeli dalok, táncok, énekek…

A táborvezető, akire mindenki felnézett (gondoltam én akkor), ja és az ásványvizek. Ekkoriban még nem lehetett inni a csapból jövő vizet a táborban a magas vas és egyéb ásványi anyag tartalom miatt. Az étterem melletti hűtőkben másfél literes palackozott ásványvizek várták a szomjazó táborosokat. Mondanom se kell, két hétig az egész tábor ásványvízben „fürdött‿.

Kora reggel jártunk telefonálni a Mifkád előtt, hogy elkerüljük a nagy sorban állást. Ma, amikor már majdnem minden táborozó mobillal érkezik Szarvasra, csak mosolygunk ezen. Volt persze előnye is a sorban állásnak, új barátok, szerelmek, feledhetetlen beszélgetéseket. Szarvas város múltjával is ekkor kezdtem megismerkedni. Szerettem volna megtudni minél többet. Séta az arborétumba, hajókázás a Katalin II-vel a Kőrösön, az ismerkedés első lépései.

A két hét hamar elillant, a visszafelé út is tartogatott meglepetéseket. Hamar indultunk, mert Tiszaugnál található hidat javítási munkálatok miatt lezárták, az elkerülő út hosszú lett volna. Nem sokkal indulás után defektet kaptunk, szerencsére nem álltunk meg a parkolóban, így a második defekt után átszállhattunk a többi buszba. A táborban készített gipsz álarcokból nem sok maradt. A Dohány utcai zsinagógához érkeztünk meg, anyuékkal először a rokonokhoz mentünk, majd haza Komáromba. Másfél napig nem ettem odahaza semmit, mert az nem volt kóser. Visszavágytam a táborba…

Visszavágytam, de jövőre mégse mentünk újra. Utólag bánom, hogy kihagytam egy-két évet, s így nem tartozom azok közé, akik minden évben ott voltak.