Emlékkönyv – Guestbook

Hajts fejet Te is a “szarvasi faházak” emléke előtt! Írd le gondolataidat, érzéseidet,…

If you have some comments…

[slideguest id=144115188082545489&w=426&h=320]

17 thoughts on “Emlékkönyv – Guestbook

  1. A 127-es házért mondanék egy rövid “imát”. Nem is ima ez. 3x laktam benne egymás után 3 évben. Mindig ugyanazokkal. A 127-esben laktam előszőr, és annak idején onnan tudtam oldalról megkülönböztetni, hogy egy házzal elötte (129) ( ott is laktam egyszer-kétszer) az volt írva, hogy Houdini… Szóval én mindanyiunk nevében fejet hajtanék az egy-kettő-hetes ház előtt.

  2. Hát.. a faházak 😦 amikor mindig egymás mellet laktunk a fiúkkal és a szomszédból áthallatszott a WC lehúzása, és az ágyak közül kettő nagy kettő kicsi.. hiányozni fognak!

  3. Hát nem is tudom, ezek voltak azok a házak, ahol mindenki jól érezte magát, főleg én. Ezek voltak azok, ahol mindig kommandóztunk éjszaka, hogy a mádrichok észre ne vegyenek, ahol 6 évesen aludtam először. Igazából rossz érzéssel tölt el, hogy ezt lebontják még ha jobb is lesz, akkor is. Emlékszem mindenki ilyenbe akart lakni amikor még pici negeves voltam, és a faház akkor is faház, tényleg hiányozni fognak a sok régi emlék meg a rossz csínyek.

  4. Én is a 127-esben laktam először, és volt egy év, amikor szabályosan ki kellett harcolnunk, hogy ne a Chinatownba, hanem faházba kerüljünk… Nagy kár a házakért. Hozzá tartoztak a Szarvasi “countrysidehoz”, meghatározó, szimbolikus részei voltak a tábornak. Azt sajnálom a legjobban, hogy teljesen új típusú házak épülnek helyettük. A tábor többet nem lesz olyan, mint volt. Búcsúzzunk tiszteletteljes főhajtással tőlük!

  5. 112-1991. Nem, ez nem a telefonszámom. Ez az a ház- és évszám, ahol és amikor életem első, örökre meghatározó szarvasi nyarát töltöttem. Nekünk nem kellett negevesként kiharcolnunk, hogy faházba kerülhessünk, hisz’ a chinatown helyén akkor még minigolfpálya volt, így a faház nem is lehetett kérdés. Mi persze a “nagyokat” irigyeltük, amiért kőházban lakhattak, saját, fürdőkádas fürdőszobával… És akkor még nem is sejtettük, hogy madrichként hányszor fogunk kijárni a közös zuhanyzóba, mert kényelmesebb, mert lehet közben dumálni – de lehet, hogy nosztalgiából? A 112-es egyébként ilyen szempontból is ideális volt: közel a zuhanyzó, a mifkád-tér, de a klub is, meg a kupola (bár ez utóbbit ’91-ben még amúgy sem használhattuk).

    Volt aztán nekünk egy kis lakótársunk is ebben a szobában, egy kedves egérke, “akinek” mindig vittük szorgalmasan a sajtot a reggeliről… Letettük az elemózsiát a szoba közepére, és izgatottan lestük, hogy mire visszaérünk peuláról, vajon megkóstolta-e a Cini. A 12 nap alatt végig csak hallottuk a kaparászását, de utolsó reggel, mikor már a csomagokat is bepakoltuk a buszokba, megmutatta magát: előjött elköszönni. 🙂

    Sok hátrányuk is volt ezeknek a házaknak: fülledtek, büdösek voltak, néha talán kicsit szűkösek is, mégis, így visszatekintve, ezek a kellemetlenségek eltörpülnek a rengeteg szép emlék mellett, ami hozzájuk fűz. A faházak több nemzedéknyi gyereksereget láttak felnőni, a kis, megszeppent negevesből felelősségteljes madrichhá, korccsá válni, rengeteg apró titkot, örömöt, meghitt beszélgetést, örökre szóló barátságok születését őrizték hallgatag falaik. Mostanra elfáradtak, nyugovóra térnek, hogy átadják helyüket az újaknak – csakúgy, mint ahogy minden évben van olyan kisgyerek, aki életében először tapasztalja meg Szarvas csodáját, de akadnak olyanok is, akik a 12 nap végén utoljára járják körbe a hosszú évek során második otthonukká vált tábor legkedvesebb helyeit. S ugyanúgy, ahogy a távozók örök életükre magukkal viszik a Szarvason szerzett rengeteg emléket, mi valamennyien magunkban őrizzük az elmúlt nyarak szép pillanatait, köztük azokat, melyek a faházakhoz kötnek bennünket. És ugyanúgy nem felejtjük el őket, mint a régi, kedves barátokat.

  6. Szarvasi faházak

    Két szó, és néha mégis sokkal több annál. Nekem ez utóbbi. 10 éven keresztül vérre menő harcot folytattunk azért, hogy megszerezzük a néha egyetlen faházat. Valahogy, habár meleg volt, néha büdös, sőt tölgyfa alatt állva, még kullancs veszélyes is, sohasem volt kedvünk a kőházban 4-5 másik lánnyal nyomorogni. Inkább választottunk a 150 cm hosszú ágyakat, a fürdőszoba hiányt, és a rakodási lehetőség vitzes megoldásait.

    Hogy miért? Mert ezek a házak ezer, és ezer titkot őriztek. Sok átsutyorgott, madrich elől bujkálós éjszaka emléke fűződik hozzájuk. Ki ne bújt volta el sokad magával a fürdőszobában, vagy menekült volna be a tűző nap elől a hűsnek hitt falak közé? Én igen:D Persze az sem volt utolsó, hogy galilosként a 140-es szobákat kaptuk, így aztán nem voltunk nagyon szem elől. Az éjszakai harcipuszik rendszeresek voltak, és az sem volt utolsó, hogy az egész bagázs egy kupacban volt. Csillagnézegetéshez is csak a teraszra kellett kifeküdni. Vagy a fiú(madricho)k lesésére elég volt csak az ágyban megfordulni, az ablak felé.

    Persze azt hiszem, a meghatározó, örök élményt adó ház, mégiscsak a 112-es volt. Igen, én is lakója voltam annak az 1991-es 3. turnusos bandának, akik birtokba vették ezt a szobát. Ott köttetett életre szóló barátságunk Borival, és ott vált életem szerves részévé Szarvas. Nélküle nem megy.

    Azért ejtenék még néhány szót a madrichévekről is, hiszen csak 7-8 turnus mögöttem van. Imádtam, amikor kis csoportom tagjai egymás mellett lévő házakban voltak, könnyű volt felügyelni őket, h valóban bent vannak-e a házban. Nem szerettünk éjszaka kommandózni, de volt, hogy nem hagytak más lehetőséget. Mint ahogy anno én sem hagytam a saját madrichjaimnak. Amit még ennél is jobban szerettem: reggel kelteni őket. Nincs aranyosabb látvány, mint az egymáshoz tolt(mert persze mindenki rögtön átalakította a házat) ágyakon bóbiskoló gyermekeknél. Volt, akit négyen, lányok, csak úgy tudtunk felébreszteni, hogy kivittük a még nyirkos fűre, pizsamában, és persze az is előfordult, hogy mire a szobához értem, már a teljes csipetcsapat felöltözve várt.

    Ja és végül, de nem utolsó sorban: a péntek délutáni nagytakarításokról se feledkezzünk meg: amikor a radírok, vonalzók, kulcstartók reményében, még a legrendetlenebb gyermók is hajlandó volt takarítani!

    Szóval drága faházak, megannyi titkom hűséges őrzői, búcsúzom Tőletek, és bár Ti sosem tudtátok elmondani a véleményeteket, csak remélem, hogy nem bántátok a sok-sok apró és félig, vagy egészen felnőtt lakók viselkedést 😀 Igérem, sosem felejtelek el Titeket, és elmesélem fiaimnak, és lányaimnak, hogy milyen csodás időket éltem én Bennetek!

  7. Háát igen, a Faházak… Nem is tudom hol kezdjem, annyi emlék kötődik Hozzájuk. Ha valaki – úgy, mint én is – több évben is olyan szerencsés volt, hogy Szarvason tölthette nyara egy részét, és azon belül is a Faházakban, szinte biztos, hogy alig van olyan Faház, amelyikhez ne kötné valamilyen emlék. Hiszen, hiába volt az összes első ránézésre egyforma, közel sem voltak azok. Az egyik mögött éjjel a madrichok elől bújkáltunk, a másiknak a WC-jéban a szomszéd szoba lakóit bújtattuk (nem sok sikerrel 🙂 ), a harmadikban a nagy kártya partyk folytak, a negyedikben meghaltam a gyilkosos játék során, az ötödikben a (néha unalmas) peulák folytak, a hatodik előtt beszélgettem először azzal a fiúval, aki már előző nyáron is nagyon tetszett és folytathatnám még oldalakon keresztül… A lényeg, hogy a lelkem egy részében most is tovább éltek, Ti, drága, feledhetetlen Faházak. Sosem feledünk Titeket, még akkor sem, ha már nem Vagytok és a helyetekre épült házak korszerűbbek is lesznek. Hiányozni fogtok! 😦 😦 😦
    Izsna

  8. Nekem két régesrégi emlékem van a faházakról, az egyikben olyan 15 évvel(vagy többel) ezelőttről, amikor először voltam hanich Szarvason. A bátyókám emlékszem madrich volt és éppen galilos madrich. Én meg kisgyerekként az ő hanicháinak a kiskedvence lettem. 🙂 Egy éjszaka a madrichgyűlés után bátyókám szokásához híven elment megnézni, hogy békésen alszom-e a szobámban, de az ágyamat szépen rendben találta. Nélkülem. A fél tábor engem keresett, amikor a Tamara és az Eszter (madricháim) megtalált az egyik faházban a bátyám egyik hanichájának az ágyában békésen szundikálva. 🙂 Sosem felejtem el, hogy utána mit kaptam a bátyámtól. 🙂

    A másik pedig, amikor a Faltammal, KisHisuval és még valakikkel együtt laktunk egy faházban (akkor ismertem meg a Faltamot) és a ő minden reggel vagy az óriási fekete szörnypókkal, vagy a vörös fehérneműs szőke bombázóval harcolt a paplan alatt, nem csekély szórakoztatásunkra. 🙂

    Hát igen, régi szép faházak… Amikor még vidáman csattant a banánhéj a ferde falon…

  9. Hát érdekes olvasgatni az írásokat. Arra én is emlékszem, hogy faházban akartam lakni galilosként, de nekünk az egyik 12személyes jutott, ami azt jelenti, hogy nem csak a barátaiddal hanem ismeretlenekkel kell lenned, illetve kilogni is nehezebb. Nekem a memoriám elég rossz, és nem tudok bíztosan visszaemlékezni, hogy melyikben töltöttem el jópárszor 2hetet, de arra emlékszem, hogy legtöbbször a centerben voltam. Most, hogy nem csak képeken, hanem élőben is volt szerencsém látni az állapotot furcsa érzések kavarogtak bennem. Eszembejutottak az élmények, biztos, hogy az új házak modernebbek, kényelmesek lesznek, de hogy jópár év kell ahhoz, hogy a szívünkhöz nőjjenek az is biztos. Ha minden jól megy idén már madrichként leszek lent Szarvason, nekem már nem lesz lehetőségem ilyen házban fektetni-kelteni, a fiamnak meg sok év múlva táborozni…

  10. Kis kiigazítás Gy. Borihoz: A minigolfpályák sztem a Beit David helyén voltak.
    Tényleg by the way, most van hely hogy építsenek egy rendes golfpályát is…

    Doki (1991-ben a 122-es faház rövid ágyának lakója… :)) )

    (Igazad van, szerintem is! – a szerk.)

  11. Ez egy vendégkönyv, és én tényleg csak vendég vagyok…. 🙂

    Kicsit későn hallottam először Szarvasról (már a madrichságból épp hogy kinőve), én inkább Horány, Kenese, Füred, no meg Bánk nyári, gyerekkori faház-emlékeit tudom csak felhozni “”mentségemre”.
    DE! : nagyon remélem, hogy Szarvas megmarad a híres SZARVAS-nak, mert a gyermekeimnek mindenképpen meg szeretném adni az általatok elmesélt élményeket, avagy ahhoz hasonlókat :).

    Ahogy olvastam ezt a web-oldalt, a TI visszaemlékezéseiteket, nagyon büszke voltam, mert azt hiszem az a közösségépítő tehetség, az a barátság és együttes élmény igény, amiért annyian irigyelnek minket nagyon klassz dolog, és boldoggá tesz, hogy az utánunk jövő generációk is ápolják ezt.

  12. Szarvas számomra fogalom lett, ha a szarvasi élményeket szeretném felidézni,azonnal Ági néni finom ebédjei jutnak eszembe. Miután hódoltunk a gasztronómiának, elindultunk a Kupola felé.
    Egynapos kirándulások kapcsán láttam a szép kis faházakat, nagy kár hogy elbontják őket. Egyet legalább meg kellene menteni, mint szarvasi emléket. Nagyon aranyos az oldal, ahol a szarvasi hangulatban megmártózhatunk február közepén.

  13. Tudom, hogy erről nem illik itt beszélni, de azt hiszem, minden stikacigisnek kétszeresen is jóbarátai voltaka faházak. És mindenkinek van valami személyes élménye, emléke a faházakkal kapcsolatban. Azt hiszem nem érdemes versengeni, ki miért szerette jobban a faházakat, mindenki nagyon szerette őket. Én például (és tudom, hogy ezt már írta valaki rajtam kívül az oldalon) egy faházban (benne és nem belé…:P) lettem szerelmes először. Nekem akkor egy román lány jutott, és nagyon sok ídőt töltöttünk abban a faházban, amiben akkor laktam. A számára már nem emlékszem. Nem is lényeges. De az igen, hogyha arra a nyárra gondolok, két dolog meghatározó, Ő és a kép, ahogy mosolyogva, egymáson átvetetett lábakkal ül a faház egyik ágyán, rám mosolyog és azt mondja: “I love you”. Évekig leveleztünk utána, de sajnos többször nem találkoztunk, és most eltűnik az utolsó fizikai kapocs, ami hozzákötött. Ennek ellenére emlékszem rá, és a faházakra, és kettőjükre.
    Aztán eltelt pár év és visszatértem (ismét) Szarvasra. Ezúttal eleve a barátnőmmel érkeztem. Én faházban laktam. Ő kőházban. Mi négyen laktunk, közeli jóbarátok, ők heten, alig ismerték egymást. Vajon melyikünk faházát volt könnyebb “kibérelni” egy-két órácskára, kettőnk számára? Igen! A miénket! Az is csodálatos nyár volt.
    És soha, egyetlen fényképet sem csináltam a faházakról. Hogy miért? Mert természetes volt, hogy vannak. De tévedtem. Most már nem tudok képet készíteni. Csak az emlékezetemben élnek. De ez így jó. Így olyannak emlékezhetek rájuk, amilyenek NEKEM voltak, és nem olyannak, amilyenek mindenkinek…

  14. Sajnos én már csak felnőttként kerültem le Szarvasra, a Machol Hungária jóvoltából, ahol magától értetődő volt, hogy kőházakban lakunk, így nem sok fogalmam lehet a megboldogult faházak “romantikájáról”. Azaz egy kevés mégis. Kisvillámom már 2x járt a nyári táborban, és az első alkalommal még faházban lakhatott (másodszorra már a Chinatown vendégszeretetét élvezte). A szülők napján nem várt élménnyel gazdagított engem a faház. Akik ismernek, tudják, hogy sosem a pedantériámról voltam híres, de ami a faházban fogadott, attól egy pillanat alatt sírógörcs környékezett meg. Először is nem tudtam eldönteni, melyik ágyban alszik a csemetém, mert mindegyik fekvőhelyen dadaista összevisszaságban halmozódtak a mindenféle azonosítatlan és azonosíthatatlan tárgyak. A szobatársak homályos elbeszélése alapján láttam neki a heverő láthatóvá tételének. Lánykám koszos és kevésbé koszos ruháin és törölközőin aludt éjszakánként, komoly régészeti kutatások után a takarójára is rábukkantam, a lepedőjét azonban csak az FBI különleges laborja tudta azonosítani a fogkrém-és sárfoltok elkülönítése után. Az egyik szobatárs anyukájával fél napon át szortíroztuk a vegyes összevisszaságban a gardróbba dobált cuccokat (pedig én az utolsó pár zokniba is lelkiismeretesen bevéstem alkoholos filccel Kisvillám monogramját). Mikor ezt is abszolváltuk, következett a mosdó, ahol a tükör alatti pohártartón fél bőrőndnyi vizes ruha állt egy nagy gombóccá formálva. Hanyagul beletúrtam, és megállapítottam, hogy nem a csemetém tulajdonát képezi egyik része sem, így inkább megkíméltem magam a további logisztikai teendőktől.
    A bőröndjét és egyéb táskáit félve nyitottam ki, vajon milyen mutáns szarvasi élőlény pattan elő belőlük, de a kalandot szerencsére megúsztam ép bőrrel. Miután nagyjából lakhatóvá varázsoltam gyermekem ideiglenes mikroökonómiáját, a fürdőlepedő keresésébe fogtam, mely nemes egyszerűséggel szublimálni tűnt. A küzdelmet már rég feladtam, mikor pár épülettel odébb megtaláltam az egyik faház oldalára terítve, szintén tele sárfoltokkal. A törölközőt azóta is őrizzük, örök mementóként….ilyen egy gyermektábor általános és átlagos higiéniai élete.
    Nos, a fenti horrorisztikus élmények ellenére azért bevallom, még nem felejtettem el egészen a gyermekkoromat, és halványan rémlik valami, hogy édesanyám is sűrűn fogta a fejét, mikor hazaértem egyik-másik táborból. így a faházakat természetesen magam is gyászolom, de remélem, hogy az új lakhelyek is hamarosan megtelnek felejthetetlen emlékekkel, bennük 1-2 év múlva már ott kering a szarvasi tábor szelleme.

  15. Huh, hát én életemben először, 6 éve a 111-es szobában laktam, aztán kétszer a chinetown-ban meg a 124-esben és a 122-esben is. A csótányokkal és a kupival mindig meggyűlt a bajunk. Amilyen szerencsés voltam általában pótágy is került hozzánk,de imádtam. Idén valószínüleg kőházban szeretnék majd lakni, mert az a régi maradt. Máig meg van az első képeslap, amit a 111-es faházról készült fotó díszít, remélem még lehet majd ilyet kapni a büfénél, és persze az áramlekapcsolósdit sem lehet kihagyni a beszámolóból, ami máig jó “móka” maradt.

  16. Annyira jo olvasgatni ezeket a bejegyzeseket.Köszi mindenkinek, aki ír. 🙂
    Én is leírok egy faházas élményt.
    Galilos voltam amikor két másik szobatársammal (az egyik az unokatessóm volt) rendszeresen átlógtunk éjszakánként a fiúk szobájaba. Nagyon izgalmas volt, suttogva beszélgetni es lesni az ablakból, hogy jönnek-e a madrichok. Egyik éjszaka már kicsit későn vettük észre, hogy valaki közelít. (mindannyian azt hittük, hogy a Verő Tomi az). Arról már szó sem lehetett, hogy kilógjunk a szobából. Maradt hát a kézenfekvő megoldás… mi lányok elbújtunk a wc-ben.
    Hirtelen nagy csönd támadt a szobában. Mi a wc-ből hallottuk, hogy nyílik a szoba ajtó, majd egy pillanattal kesőbb a Yickó ránk törte a wc ajtót. Meg se tudunk szólalni a meglepetéstől. (azt a mai napig nem értjük, hogy keverhettük össze a Yickó és a Verő Tomi sziluettjét, mert hát ha másról nem a híres vádliról rá kellett volna jönnünk, hogy ez a Yickó :-))
    Persze vissza lettünk küldve a szobánkba es másnap iszonyú fejmosást kaptunk. Yickó, bocsi de most elárulom, hogy azért meg aznap hajnalban mégegyszer átlopóztunk a fiúkhoz, mert hát hadi tanácsot kellett tartanuk… ki akartunk találni valami nagyon jó kis storyt, hogy miért is találtál ránk az éjszaka közepén a fiúknál.:-)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s