Ezt írtuk 2004-ben

Hitközségi Híradó, II. reg. évfolyam 8. szám., 2004. augusztus

Tizenkét nap a zsidó világ körül

A szarvasi Lauder-Joint Nemzetközi Zsidó Ifjúsági Tábor idén 15. alkalommal nyitotta meg kapuit a világ zsidó fiataljai előtt. A közép-kelet európai országokon kívül Törökországból, Amerikából és Indiából is érkeznek táborozók, akik 12 nap alatt körbeutazzák a zsidó világot. Ellátogattak Irakba, hogy meglátogassák Ábrahámot a sátrában, kivonultak Egyiptomból Mózes vezetésével, megmentették a zsidókat Eszter királynő segítségével Perzsiában. Megismerték a spanyol zsidók aranykorát, s Lengyelország zsidó stetleinek lakóival is találkoztak. Átugrottak az USA-ba, tanulmányozták saját közösségük történelmét, és megismerték a más országokból érkezett zsidók történetét. Természetesen Izraelről is esett szó az idei tábortémában, a táborozók virtuálisan Jeruzsálembe látogattak.

Ilyen volt…, SZARVAS 2004

Paszternák Andrással, aki hosszú évek óta jár Szarvasra, Paszternák Tamás beszélgetett

Hányadik éved volt ez Szarvason?

1991-ben, tíz éves koromban jártam először a táborban. Összesen 5 turnusban voltam, mint táborozó, 5-ben mint madrich (ifjúsági vezető), 2-ben mint korcsoportvezető, 3-ban mint segítő madrich. 11 nyáron töltöttem már el ezen a Békés megyei településen több-kevesebb időt.

Mi változott az előző évekhez képest?

Szarvasban az a jó, hogy az ember nagyjából tudhatja, mire is számíthat. A tábor felépítése, az állandó programok (ének, sport, hóra tánc, kézműveskedés, stb.) az elmúlt 14 év alatt nem sokat változtak, ami mégis mindig új az a tábortéma, és az e köré épülő foglalkozások. Idén a zsidó világot utaztuk körül a 12 nap alatt követve Villy Foggot és szolgáját Útlevél Zsidót követve. A sokat ígérő téma megvalósítása nem volt annyira átütő, mint az előző években a Zsidó hírességek arcképcsarnoka, vagy 2002-ben a Menóra története, de mindezek ellenére emlékezetes két hetet szerzett a gyerekeknek, és nagyon sok információt tudhattak meg az egyes országok zsidóságáról.

Melyik programot, programokat emelnéd ki az ideiek közül?

A legemlékezetesebb számomra, mint ifjúsági vezetőnek, a Holokauszt megemlékezés volt. A magyarországi deportálások 60. évfordulójának szentelt este mély nyomokat hagyott a táborozókban és bennünk vezetőkben is. Sok hasonló eseményen vettem már részt, de ennyire emberközelien, szívhezszólóan még nem láttam feldolgozni a témát. Az elsötétített táborban, ahol a Schindler listája című film zenéje szólt négy állomáson váltották egymást a különböző országokból érkezett csoportok. Hallhattunk a háború előtti helyzetről, a deportálásokról, ellátogattunk egy házba, ahonnan néhány perce hurcolták el a zsidó családot, betekintést nyerhettünk a zsidó ellenállás vezetőinek hétköznapjaiba, amikor embertársaik életéről kellett dönteniük. A négy állomás után az egész tábor közösen emlékezett. Megható volt hallgatni a tábor konyhájának vezetőjétől, a Holokausztot túlélt, évtizedek óta Izraelben élő Ági nénitől, mit is jelent számára évről évre visszatérni Magyarországra, és látni itt Szarvason a több száz zsidó fiatalt ebben a táborban.

Mit tartasz a tábor legfontosabb értékének, eredményének a fiatalok szempontjából?

A legfontosabb érték, hogy összehozza a zsidó fiatalokat ma már szinte az egész világból. Senkit nem érdekel, ki jött Amerikából, ki Kalinyingrádból, ki Moszkvából vagy Budapestről. Együtt vagyunk, együtt éneklünk, sportolunk, táncolunk,… Közösen tanulunk népünk múltjáról, beszélgetünk a jelenéről, tervezgetjük jövőjét.