Shabatok a Kőrös partján (a fejezet egy 2003-ban írt dolgozat alapján készült)

“Hat napon át dolgozzál, és végezd el minden munkádat, a hetedik nap azonban szombat… ne végezz semmi munkát… azért áldotta meg az Örökkévaló a szombat napját, és megszentelte azt.”

(2Mózes 20:9-11.)

Számos könyvet, írást olvastam el a Shabbatról azóta, mióta intenzíven elkezdtem foglalkozni zsidóságommal, tanulni zsidóságomról. Dolgozatomban megpróbálom a teljesség igénye nélkül összefoglalni, hogyan is jelennek meg a szombat törvényei a mai neológ zsidó fiatal, fiatalok életében. Mivel a Shabbatot minden ember egyénileg másképp éli meg, ezért fogalmazásom elsőre talán szubjektívnek tűnik majd, egy olyan ember szemszögéből nézve a dolgokat, aki egy kisvárosban nőtt fel, nem járt zsidó iskolákba, négy éve Budapesten tanul, de különböző Magyarországon működő intézményeknek, ifjúsági szervezetnek köszönhetően betekintést nyerhetett a mai fiatalok és a Szombat kapcsolatába.

Az első emlékek…

“Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ királya, ki megszentelt minket parancsolataival, meghagyta, hogy gyújtsuk meg a szombat fényét!”

Az első kapcsolat bizonyos dolgokkal meghatározó lehet az ember egész életére. Hasonlóan sok más társamhoz a Shabbatról ez a bizonyos első benyomás a “péntek esti gyertyát gyújtó nagymama” képe. Ez természetes volt nálunk, ott égett a négy gyertya, s vasárnaponként, amikor elmentünk hozzá ebédelni, mindig vissza kellett rakni a gyertyatartókat a szekrény tetejére, ahonnan valamelyik szomszéd valamikor még péntek délután levette. Sosem hiányozhatott, és szerencsére még most sem hiányzik a barches a szombati asztalról, s gyakran ettünk sóletet, amikor mindig elhangzott a történet, hogy a háború előtt a dédszüleim pékségébe péntekenként sok zsidó család hordta a nagy sóletes fazekat, s a kemencék melegének köszönhetően másnapra ízletes ebéddé főtt. Megjegyzem, ma már nem kell a nagymamámhoz menni gyertyagyújtásért és barcheszért, mert már hozzánk is “beköszönt”, de ahhoz, hogy ez így lehessen szükség volt egy rendszerváltásra és sok- sok időre.

A zsinagógában…

“Jöjj, barátom, fogadjuk hát, Szombatot, a szép arát.”

Odahaza péntek esti és szombat délelőtti istentiszteletekre nem emlékszem, szerintem a 80-as évek elején nem is voltak Komáromban. Egyszer egy Yom Kippúrkor hatéves koromban beteg voltam, s a nagymamám elvitt a zsinagógába, délután szüleimnek nagy örömmel meséltem, hogy voltam a VIT-jelvényes házban, ugyanis a zsinagóga díszes ablaka, és az éppen akkor Kubában zajló és a médiában felkapott Világifjúsági találkozó szimbóluma között valamiféle hasonlóságot véltem felfedezni. Kabbalat shabbatot először a Dohány utcai zsinagógában láttam, ahova egy rokonom vitt el egy nyári kirándulás alkalmával.

Egy “igazi” Shabbat…

“Ha megtartóztatod szombaton lábadat, ha nem jársz hétköznapi dolgod után és a szombatot gyönyörűségnek hívod, az Örökkévaló szent és dicsőséges napjának, és megszenteled azt dolgaidat nem tévén, foglalkozást nem találván, hamis beszédet sem szólván. Akkor gyönyörséged lesz az Úrban, akkor felemel az Örökkévaló földi magasságára és boldogságára és élvezni fogod ősatyáink örökségét.” (Jesaja 8:13-14)

Az első igazi Shabbatot több ezer kelet-közép európai társamhoz hasonlóan a szarvas Lauder-Joint Nemzetközi Ifjúsági Táborban éltem át 1991-ben. Azóta majdnem minden évben visszatérek ide, kezdetben táborozóként majd madrichként, újra és újra átélni ezt a csodát. S mitől is olyan fantasztikus, megragadó az egész? Legyen akár Jeruzsálem, A zsidó otthon, A Menóra a tábortéma, a pénteki nap már a shabbati felkészülés jegyében telik. A foglalkozásokba mindig belecsempésszük az adott hetiszakasz, a szombat szokásainak, törvényeinek legfontosabb mondanivalóját. Délelőtt minden egyes táborozó maga fonja meg a vacsorához a kis barcheszát. Az egyik legötletesebb megoldás erre az volt, amikor egy Makkabiáda – sportverseny egyik állomása volt a kalácsfonás, a kötélhúzás és a futóverseny között. Délután mindenki kitakarítja a szobáját, ünneplőbe öltözik, a táborvezető végigjárja a házakat s ajándékot oszt. Elindul a zenés menet harmonikával, dobbal, s az ötszáz gyerek kezében léggömbökkel, melyekre kívánságait, írta megérkezik az imaterem elé, s többszáz kérés szárnyal fel az Örökkévaló felé. Odabent oroszul, magyarul, angolul, héberül… hangzanak fel dalok, amíg az ünnep bejövetelére várunk. Aztán egyszer csak elnémulnak a mikrofonok, lakat kerül a telefonfülkékre, a lányok szép sorjában gyertyát gyújtanak, s a tábori imakönyvből már fel is csendülnek a szombatfogadó dallamok. Az étteremben ünnepi teríték, úgy fél óra elegendő, hogy mikrofonok nélkül is lecsendesedjen többszáz chanich. Mindenki előtt ott a sajátkésztésű barchesza, egy kevés bor, elhangzik a Kiddus. Macesz gombócos húsleves, csirke krumplival, süti, évente ugyanaz, de mégsem lehet megunni. A vacsora után, akinek kedve van shabbati daloláson is részt vehet.

Szombaton a program sokkal lazább, a sólet természetesen nem hiányzik az asztalról. A délelőtti istentisztelet nem “kötelező”, ezért általában csak olyanok mennek el rá,akik odahaza is járnak zsinagógába A tábor irányt mutat, s utána az egyéné a döntés, ahogy mondani szokás, a lehetőségek adottak, hogy a legvallásosabb táborozó is megtarthassa azt a Shabbatot, amihez ő hozzászokott A telefonfülkéket nem lehet használni, de azért a mobilokat nem gyűjtik össze (a 90-es évek elején kinek jutott volna eszébe, hogy megszűnik majd az ünnepkimenetele után az órás sorbanállás a fülkéknél). Ez igy is van jól szerintem, a vallási törvényeket nem ráerőltetni kell az emberekre, hanem a választás lehetőségét kell felkínálni.

Kőrösparti Havdala…

“Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki elválasztod a szentet a világitól, a fényt a sötéttől, Izraelt a többi néptől, a hetedik napot a hat munkanaptól!”

Amilyen rendkívüli az ünnep kezdete olyannyira lenyűgöző a vége is. Kivonulunk a Holt – Körös partjára, meghallgatunk egy történetet, tanítást, mindenki kezében gyertyák égnek, hogy átvigyünk egy fényt a következő hétre, szegfűszeget szagolunk, hogy egy illatot is megőrizzünk és dalokat énekelünk, hogy egy dallamot is tovább vigyünk. Azokban a pillanatokban, amikor elválik a szombat a hétköznapoktól, maróan váj a magamfajta neológ fiatal elméjébe a gondolat, ilyen élményben legközelebb egy év múlva lesz részem. Milyen jó is lehet olyan vallásos környezetben élni, ahol az ember hetente ki tud szakadni a való világból az “idő szigetére”.

Hétköznapi Szombatok…

“Az ember kapta a szombatot, és nem a szombat kapta az embert.” (Mechiltá, Ki Tiszá 5.)

A továbbiakban arra mutatok be példákat, hogyan jelenik meg a Shabbat Magyarország legnagyobb zsidó ifjúsági szervezetében, egy kisvárosban, ill. két nemzetközi találkozón. Közhellyel élve, minden szombat emlékezetes, de vannak emlékezetesebbek. Számora a “hétköznap szombat” azt jelenti, amikor az ember elmegy péntek este a zsinagógába, talán nem is mindig a vallás, hanem a barátokkal való találkozás, a közösség miatt.

HaSomer Hacair…

“Nem jobb-e autóval menni a templomba, mint egyáltalán nem menni?” (Donin: Zsidónak lenni)

Annak ellenére, hogy mint azt pár hete egy izraeli Somer-kibuc lakójától hallottam, régebben az ezekben a kibucokban lakók annyira vallásellenesek voltak, hogy Jom Kippurkor direkt sertéshúst ettek, a Budapesten működő Somér KENben minden péntek délutáni foglalkozás gyertyagyújtással kezdődik, majd a kalácsra elmondott áldás után mindenki kap egy pohár kakaót is. Az ezt követően nyugodtan használunk magnót, nézünk tévét, rajzolunk vagy írunk. Megható szerintem, hogy a Shabbat szelleme annyira erős, hogy még egy cionista, alapvetően vallástalan szervezetbe is képes “behatolni”.

Érdekes megoldásnak tűnt az idei Hatvanban megrendezésre kerülő őszi táborban az a megoldás, hogy a Kabalat Shabbatot a vacsora utánra hagytuk, énekek segítségével, sikerült maradandó szombati élményt közvetítenünk, a tóparton megtartott szarvasi elemekkel fűszerezett Havdaláról már nem is beszélve.

Debrecenbe kéne menni…

“A vallásodat nem irigylem de a szombatodat igen…” (Herman Wouk: Én Istenem)

Ha az emlékezetes szombatokról beszélek, mindenképpen meg kell említenem az évente Debrecenben megrendezésre kerülő Határon Túli Magyarajkú Hitközségek Találkozóját, ahol a résztvevők betekintést nyerhetnek egy máig működő vidéki hitközség szokásvilágába, a templomi liturgia helyi jellegzetességeibe. A rabbik beszédei, a Tóra-olvasás, mintha visszarepítenék az embert a Holocaust előtti időkbe, egy olyan korba, amelyről nagyszüleitől vagy könyvekből hallott.

Odahaza…

“Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki a tűz fényét teremtetted!”

Az ember visszatér gyökereihez, így teszek most én is dolgozatom vége felé. Hat éve, mióta a Komáromi Zsidó Hitközség Hitközségi Híradó című hírlevelének egyik szerkesztője, majd a hitközség programkoordinátor helyettese lettem, azt hittem egy információs kiadvánnyal és ünnepeinkhez kötődő kulturális programokkal sikerül fellendíteni a közösséget, mára már belátom, a vallás nélkül ez nem megy. Nagyon nehéz olyan középkorú és idős embereket a zsinagógába “csalogatni”, akik évtizedeken át aktívan nem gyakorolták vallásukat. Egy éven keresztül a közösség minden tagja egy – egy péntekesti imakönyvet kapott a születésnapjára, ezzel az akcióval párhuzamosan manapság kéthavonta legalább egyszer tartunk Kabbalat shabatott a zsinagógában, amelyet Kiddus követ a dr. Wallesntein Zoltán főrabbiról elnevezett kultúrtermünkben. Életre hívtuk az ún. Hagyományhétvégéket, amelyek alkalmával meghívott kántorral és/vagy rabbi közreműködésével biztosítjuk a pénteki és szombat délelőtti imádkozás megtartását.

Csodák…

“Szövetségre lépek veled, sőt utódaiddal is, örök szövetségre minden nemzedékükkel.” (1Mózes 17:7-8)

Egy újabb csodaként tarthattam számon 2002. októberében, a zsidó fiatalok nemzetközi találkozójának létrejöttét, amelyen több mint nyolcvan fiatal vett részt Prágából, Pozsonyból, Budapestről és számos kisebb csehországi, magyarországi és romániai településről. Péntek este a zsúfolásig telt zsinagógában úgy éreztem, zsidóságunkon kívül, vagy mellett a Shabbat is összetart bennünket. A résztvevőket játékos formában ismertettük meg az aktuális hetiszakasszal, a Havdala, amelyet csak a rossz időjárás miatt nem a Duna partján tartottunk, is emlékezetes pillanata maradt a három napnak.

Képeket elevenítettem fel egy huszonéves fiatal Shabbatjaival kapcsolatban. Olyan helyzeteket, melyeket bármelyik hittestvérem átélhetett, átélhet az 5760-as esztendőkben. Az örök dilemmára, miszerint a zsidóság tartotta meg a szombatot, vagy a szombat a zsidóságot, én sem találtam meg a választ. Nem is ez a lényeg, fontos, hogy a mai kor zsidó fiataljai lépten nyomon összetalálkoznak a Shabbattal, és remélem, ez mindig így is lesz: “Egyik nemzettség elmegy, és a másik eljő, a Föld pedig mindörökké megmarad” (Salamon 1:3-8.)

Idézetek, felhasznált irodalom:

1. Naftali Krausz – Zsidó ünnepek, Chabad Lubovics Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület, Budapest 1994

2. Hayim Halevy Donin – Zsidónak lenni, Göncöl Kiadó Budapest 1998

3. A Menóra nyomában – Madrich Programfüzet – Lauder – JOINT Nemzetközi Zsidó Ifjúsági Tábor, Szarvas 2002

4. Hahn István – Zsidó ünnepek és népszokások, MAKKABI Budapest 1995

5. Oláh János – Judaisztika I., OR -ZSE Budapest 1999

6. Herman Wouk – Én Istenem, Chabad Lubovics Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület, Budapest 1993