A délelőtti buszrobbantás hírére összesereglett kollégák szétszéledtek a laborokba, a diákok órákra mentek. Az előbb, amikor végigsétáltam a kampuszon, minden olyan békésnek tűnt, a fűben üldögélő egyetemisták, a kávézó zsúfolásig telt terasza, a szuperben a kasszánál várakozók sora… Csalóka ez a kép, már már azt hinné az ember, nem is abban a városban van, ahol pár órája 21-en sérültek meg egy tömegközlekedési eszközön bombamerénylet következtében.
Amikor az elmúlt másfél évben hetente, kéthetente Ashkelonban jártam, nem féltem. Tudtam, elvileg bármikor jöhetnek a rakéták (egyszer jöttek is), láttam két utcányira a Vaskupola üteget,… Mindezek ellenére leutaztam, barátokhoz, rokonokhoz, ebbe a csodálatos tengerparti városba. S amikor ott fürödtem a parton, sétáltam a belvárosban, még akkor is hihetetlennek, felfoghatatlannak tűnt, mit kell kiállnia az itt élőknek lassan egy évtizede.
Amikor elindult hét napja a Felhőoszlop hadművelet, azt mondtam, messze van a gázai határ (aha kb. egy óra vonattal), éljük tovább a “megszokott” posztdok életet. Szeretem, amit itt csinálok a laborban, a témák érdekesek, a kutatás feltételei adottak… Ezért is hosszabítottam. Ja és az izraeli ismerősök és ismeretlenek azt mondták, nem kell izgulni, Ramat Ganban nincs veszély…
Amikor megszólaltak a városban a szirénák, azzal bíztattam magam, ez mégis az ország egyik legsűrűbben lakott területe, csak akad ide is egy Vaskupola… lett is. A szirénákat meg majdcsak megszokja az ember, mint a rengeteg macskát az utcán…
Amikor délelőtt felrobbant egy kék-fehér DAN busz (hat évvel az utolsó tel-avivi buszrobbantás után), már nem tudtam mit mondani… s lassan már nem tudok mit írni sem a helyzetről. Három órával a detonáció előtt ott ültem egy ugyanilyen járgányon az egyetemre menet. Kocsim nemlévén én busszal járok melózni, azzal ugrom be Tel-Avivba, ha nagyvárosra vágyom, azzal megyek shoppingolni, rajta gurulok el a vasútállomásig, ha a rokonokhoz, barátokhoz utazom. Azaz pontosabban eddig busszal mentem. A posztdoki évet megelőző szentföldi látogatáaim során vagy öt-hat évig sosem szálltam fel a közösségi járművekre, nem mentem piacra,… Túristaként megteheti az ember, “helyi” lakosként nem.
Amikor… nincs több amikor. Ideje hazaindulni… gyalog.
KISPASZTI WEB 