posztdok napló 235. – amikor…, avagy tel-avivi posztdok gondolatok

A délelőtti buszrobbantás hírére összesereglett kollégák szétszéledtek a laborokba, a diákok órákra mentek. Az előbb, amikor végigsétáltam a kampuszon, minden olyan békésnek tűnt, a fűben üldögélő egyetemisták, a kávézó zsúfolásig telt terasza, a szuperben a kasszánál várakozók sora… Csalóka ez a kép, már már azt hinné az ember, nem is abban a városban van, ahol pár órája 21-en sérültek meg egy tömegközlekedési eszközön bombamerénylet következtében.

Amikor az elmúlt másfél évben hetente, kéthetente Ashkelonban jártam, nem féltem. Tudtam, elvileg bármikor jöhetnek a rakéták (egyszer jöttek is), láttam két utcányira a Vaskupola üteget,… Mindezek ellenére leutaztam, barátokhoz, rokonokhoz, ebbe a csodálatos tengerparti városba. S amikor ott fürödtem a parton, sétáltam a belvárosban, még akkor is hihetetlennek, felfoghatatlannak tűnt, mit kell  kiállnia az itt élőknek lassan egy évtizede.

Amikor elindult hét napja a Felhőoszlop hadművelet, azt mondtam, messze van a gázai határ (aha kb. egy óra vonattal), éljük tovább a “megszokott” posztdok életet. Szeretem, amit itt csinálok a laborban, a témák érdekesek, a kutatás feltételei adottak… Ezért is hosszabítottam. Ja és az izraeli ismerősök és ismeretlenek azt mondták, nem kell izgulni, Ramat Ganban nincs veszély…

Amikor megszólaltak a városban a szirénák, azzal bíztattam magam, ez mégis az ország egyik legsűrűbben lakott területe, csak akad ide is egy Vaskupola… lett is. A szirénákat meg majdcsak megszokja az ember, mint a rengeteg macskát az utcán…

Amikor délelőtt felrobbant egy kék-fehér DAN busz (hat évvel az utolsó tel-avivi buszrobbantás után), már nem tudtam mit mondani… s lassan már nem tudok mit írni sem a helyzetről. Három órával a detonáció előtt ott ültem egy ugyanilyen járgányon az egyetemre menet. Kocsim nemlévén én busszal járok melózni, azzal ugrom be Tel-Avivba, ha nagyvárosra vágyom, azzal megyek shoppingolni, rajta gurulok el a vasútállomásig, ha a rokonokhoz, barátokhoz utazom. Azaz pontosabban eddig busszal mentem. A posztdoki évet megelőző szentföldi látogatáaim során vagy öt-hat évig sosem szálltam fel a közösségi járművekre, nem mentem piacra,… Túristaként megteheti az ember, “helyi” lakosként nem.

Amikor… nincs több amikor. Ideje hazaindulni… gyalog.

4 thoughts on “posztdok napló 235. – amikor…, avagy tel-avivi posztdok gondolatok

  1. Tetszik naplod termèszetes hangja… A napi gondolataidnak valoszinüleg sok “testvére” van. A körülmènyek szüllik öket. Èrzèkeled az èlet lefolyàsàt abban a tudatban hogy a terror mindenhol van ès lehet. Remèlem nemsokàra igazi békès hangulatrol tudositsz.

    • Ez a busz akár bkv busz is lehetne. Még kék is. Ez, és a személyes beszámoló valahogy az egészet olyan valószerűtlenül közel hozza.

  2. Remélem, nem indultál el és még itt vagy. Tegnap délben én is ezt terveztem, de mára meggondoltam magam. Célja van annak, hogy most ezt át kell élnünk.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s