Kategória: Gondolatok
Egy gondolat…
Szarvas 2007 – parents day, szülőnap
Shabbat in the camp
(picture from – a kép forrása: http://we3d.net/)
Szarvasról első kézből… – egy élménybeszámoló (talán tavalyi)
![]()
Drogosok, alkoholisták, dohányzók és pedofilok. Ez a hír lengte be szeretett szarvasi táborunkat. De, hogy megbizonyosodjak róla, nekivágtam, hogy felderítsem, és lehetőleg megcáfoljam ezeket a súlyos rágalmakat.
Július 30-án tehát másodmagammal értetlen tekintettel álltam a felvonulási téri gyülekező helyen.
Egy évre is elegendő csomaggal felszerelkezve (csak hogy a fontosakat említsem: ennivaló /ki tudja, hátha szükség lesz rá/, telefon és pénz…) csak nem lehet majd olyan tragédia ez a két hét.
Egy ideig még bambán ücsörögtünk hatalmas bőröndömön, majd végül felpattantunk Frici hangjára. Ez már véresen komoly.
Szép lassan mindenki neve elhangzott, akinek a buszra kellett szállnia. Nekem viszont nem tetszett az elrendezés. Hogy lehet, hogy külön buszon üljek a barátnőmmel?! Egy szerény hiszti után elfoglaltuk helyünket korcsoportunk tagjai között, immáron együtt.
Jó három óra (és egy pihenő) utazás után megérkeztünk a „Lauder-Joint camp-be”. Mint mindig, minden “Szarvasról első kézből… – egy élménybeszámoló (talán tavalyi)” A teljes bejegyzés megtekintése





