Kék-fehér blogstandunk másik testvérblogja sem maradhatott néma az országban zajló események láttán. Íme, így látják északról, (még) lőtávolon kívülről a helyzetet:
“Faramuci a helyzet, mert az izraeliek többsége valószínűleg hozzánk hasonló csendes hétköznapokról számolna be, ha kérdeznék őket. Miközben lehet, hogy a szomszéd faluban – vagy két várossal arrébb – hetek óta óvóhelyekre rohangásznak, ha megszólal a sziréna. Szóval úgy van béke Izraelben, hogy közben ez nem mindenkinek az osztályrésze, sőt egyre kevesebbnek az, látva a tel avivi és jeruzsálemi légriadókat. Mindezt nem lehet csak azzal nyugtázni, hogy “jaj de jó, hogy ez engem nem érint”. De megérint.”
Szombat délelőtt hadrendbe állította az izraeli hadsereg az ötödik Vaskupola légvédelmi üteget, amely a Gush Dan körzet, azaz Tel-Aviv védelmét szolgálja majd a Gázából érkező rakéták elől. Reméljük, kevés dolga lesz.
Kipat Barzelt (Vaskupola héberül) 2011 augusztusának elején láttam először saját szemmel Ashkelonban, mint arról a Posztdok Napló 45. fejezetében be is számoltam:
“Ebéd, pihenés, készülés a szombatra. … Az ünnep bejövetele előtt kocsiba ülünk, s egy érdekes helyre megyünk. Egy dombról tekintünk le a múlt héten a város határába biztonsági okokból visszatelepített légvédelmi ütegre. Az “Iron Dome” a Gázából kilőtt kis-hatótávolságú rakétáktól védi a várost. Sajnos újra szükség van rá.”
Friss hírek:
– éjféltől 10:40-ig 40 rakéta csapódott be Izraelben, a katonai hadművelet kezdete óta közel 650
Háború LIVE, a 2-es csatorna riportere élőben jelentkezik az ashdodi Vaskupola mellől
– három sérültet jelentenek (más források szerint 4) Eshkolból ahova reggel óta számos rakéta csapódott be
– az izraeli hadsereg folyamatosan csapásokat mér a Hamasz és szövetségeseinek állásaira, teszi ezt az ezekben a percekben az övezetbe látogató tunéziai külügyminiszter vizitje alatt is. Kilenc halottról szólnak a jelentések a túloldalról.
Békéről álmodtam az éjszaka, Ashkelon tengerpartján sétáltam fagyit nyaldosva… az álom véget ért, erre ébredtem:
– ZIZILEND beszámolója a tegnapi jeruzsálemi légiriadóról: “szóval kábé fél perce bicózok, nézem az egy zacskót cipelő embereket az utcán, ahogy mennek zsinikbe, vacsorákra, kicsit megnyugszom ettől a békés látványtól az előbbi zizi beszélgetés után, amikor megszólal a sziréna”
Ha otthon lennék, biztos az Interneten csüngenék, s friss izraeli hírekre vadásznék. Mindazoknak, akik hozzám hasonlóan hírfüggőségben szenvednek, egy kis esti összefoglaló a helyi sajtó alapján:
– a kormány hozzájárult a 75 000 tartalékos mozgósításához, az előző gázai beavatkozásnál (Cast Lead, 2008-2009) 10 000 tartalékost mozgósítottak, a Második Libanoni Háborúban (Second Lebanon War), 60 000-et
A Facebookon futó, az izraeli hétköznapok valóságával foglalkozó Kék-fehér blogstandunk egyik testvér-blogja, a ZIZILEND reflektált az egyik tegnapi bejegyzésemre, szeretettel ajánlom a gondolatokat minden Olvasónak.