“Maga az intézmény “Zsidó Ifjúsági Tábor” formálisan is meg tartalmában is egy más világ. … Az installáció szerintem a jó öreg szöcializmusból maradt meg és ha nem is modernizáltak sokat rajta, viszonylag sértetlen maradt.
Szokásomhoz híven néztem, bámultam az embereket. Már-már olyan szúrósan és áthatóan, hogy attól tartottam rám szólnak. Számomra az embereket nézni, róluk a bensőjüket elképzelni, szokásaikat feltételezni olyan mint egy jó írást olvasni, jó zenét hallgatni, vagy egyszerűen egy vizuális élményben lubickolni. Mindegy, hogy az utcán, a metróban vagy a hentes üzletben, az a fontos, hogy senki mellet nem elmenni úgy, hogy a személye lényegtelen.
Itt a táborban kaja sok féle, bőséges, de az íze felejthető volt. Ami ebben a rekkenő hőségben nagyon jól esett, az a szilvával spékelt meggyleves volt.
A lakók magyarok mellett, szerbek, oroszok, tatárok, csehek, szlovákok, etiópok és mind, mind egy nyelven beszéltek, ahogy egymásra néztek, ahogy a jiddis dalokat énekelték, ahogy megfogták tánc közben egymás kezét. Gyakran lehetett ugyan angol szavakat, mondat töredékeket hallani, de érezni csak az összetartozást lehetett. A közös érdek, a közös gondolkozás átsütött mindenen és mind eközben állandóan mosolyogtak egymásra, nevetgéltek mindenen és szinte felül emelkedtek azon, hogy az őshazában és környékén folyik a véget nem érő politikai és fegyveres harc.
Mindenkin egy fehér T-shirt volt, rajta kék Dávid csillag és egy ide vonatkozó felirat “Neverending Story”. Összességében látszott rajtuk, hogy boldogok. Ezek szerint ebben a térségben is lehet boldog az ember csak úgy kell egymásra néznünk és ezt nem mindenki érti meg. Szerintem nem is tudták, hogy van antiszemitizmus, csak azt tudták, hogy ők zsidók és élvezték, hogy zsidók.”
(forrás: http://icron.freeblog.hu/)
KISPASZTI WEB 