Hírek

Vegyészkedés...

Rólunk írták: Tudomány-kémia-gyerekek-Magyarország

Spatula Sára és Kémcső Jenő kalandjai az oviban

Budapest, 2011. április 6., szerda (MTI) – Tizennégy budapesti óvodába érkezik ezekben a hónapokban két kémikus – Spatula Sára és Kémcső Jenő -, akik a kicsik segítségét kérik egy titkos küldetéshez: keresik, milyen kísérlettel tehetnék vidámabbá a gyerekeket.

Mint Paszternák András, az informális óvodai oktatási program összeállítója elmondta, érdekes kerettörténetbe ágyazva, mesével, aktív részvétellel próbálják felkelteni a mintegy 40 perces foglalkozásokon a gyerekek érdeklődését a kémia, a természettudományok iránt.

A Lángész projekt Tudománycseppek programjába bekapcsolódott óvodákban a nanotechnológiával foglalkozó kutatók, Paszternák András és Berényi Szilvia érkezése előtti napon a pedagógusok felolvasnak egy levelet a gyerekeknek. Ebben kérik, hogy segítsenek egy titkos küldetést, így a kicsik már izgatottan várják a másnapi eseményeket. A nagy napon a titokzatos vendégek kérésére együtt kezdik megkeresni, mivel lehet vidámságot szerezni egymásnak.

Az első közös kísérletben Kémcső Jenő vezetésével a gyerekek pohárban cukorból, vízből és ételfestékekből folyékony szivárványt állítanak elő sajátkezűleg. A játékot Spatula Sára irányítása alatt varázslással, színes tejpacák táncoltatásával folytatják: a mosószerbe mártott üvegbot az ételfestékkel megpöttyözött tej felszínéhez érintve fejti ki “varázserejét”. Akinek még ezek után is sok energiája marad, az segíthet apunak a lufit felfújni ecet és szódabikarbóna, illetve a belőlük keletkező gáz felhasználásával.

A kémikusok a kísérletek közben megbeszélik a gyerekekkel, melyik anyagot honnan ismerhetik, mire használják a háztartásban, hogyan szabad hozzájuk nyúlni. Mint Paszternák kiemelte, nem akartak veszélyes anyagokat vinni az óvodai bemutatókra, ezért döntöttek a háztartásokban, konyhában is megtalálható vegyszerek mellett. A foglalkozás címe (Anya, akkor Te is kémikus vagy?) is erre utal.

A program végén minden gyerek oklevelet kap, amelyben kémikussegéddé fogadják őket. Az oklevelekre már a kutatók távozása után kerülnek rá a gyerekek rajzai, melyekben felidézik és rögzítik a kísérletek számukra legemlékezetesebb pillanatait.

Paszternák tapasztalatai szerint érdemes már az óvodában elkezdeni ezt a fajta informális oktatást. “Az igazi feladat persze a pedagógusokra vár” – tette hozzá.

Vegyészkedés...

Mindennapi kémia már az oviban is

Két különös kémikus járja a napokban Budapest óvodáit: Spatula Sára és Kémcső Jenő a gyerekektől szeretne segítséget kérni legutóbbi kísérletükhöz. Kémcső Jenő megtestesítőjével, Paszternák Andrással, az MTA Kémiai Kutatóközpont Nanokémiai és Katalízis Intézetének munkatársával beszélgettünk a programról.

http://mta.hu/sajtoszemle/mindennapi-kemia-mar-az-oviban-is-127305/

 

Vegyészkedés...

Utazás a nanotechnológia világába

Minden elismerésem a szervező, koordináló alapítványban tevékenykedőké és az intézetben dolgozó kutatóké, akiknek köszönhetően egy nagyon színvonalas programban volt részünk ma. Gratulálok a szervezéshez és a lebonyolításhoz! Flottul ment minden, remek időzítéssel történtek a csoportváltások, a mozgás a helyszínek között, egy pillanatig sem éreztük „elveszettnek” magunkat az intézetben. Tanítványaim is megerősítették, hogy az ismertetőket tartó kutatók nemcsak szakmai tudásukról adtak számot, hanem arról is, hogy meg tudják szólítani a tizenéves korosztályt. A középiskolások szintjén világosan és érdekesen adták át az ismereteket. Sőt, a szakmájuk szeretete, a saját témáik iránti lelkesedés is érződött az ismertető előadások stílusán, minden előadás jó hangulatban telt. … hiszem, hogy így lehet hatékonyan felkelteni az érdeklődést a fiatalokban a természettudományok iránt.

Neizer Zita, kémiatanár, Szinyei Merse Pál Gimnázium

A Lángész-program (www.langesz.hu) keretében – a Tudástársadalom Alapítvány (www.hunscan.hu) szervezésében – a Bláthy Ottó Informatikai Szakközépiskola és Gimnázium harminc, a Szinyei Merse Pál Gimnázium harminchárom és a Petőfi Sándor Gimnázium tizenkilenc diákja látogatott el március végén az Nanokémiai és Katalízis Intézet (NKI- www.chemres.hu) Felületmódosítás és Nanoszerkezetek Osztályára.

Vendégeink először a „Nanomozaik” című foglalkozáson vettek részt, mely az informális oktatás módszereinek segítségével hangolta rá a fiatalokat az intézetben folyó tudományos munkára. A „Számoljunk csak”, „A méret a lényeg?”, „Enciklopédia egy tű hegyén?” és „Vedd kézbe a nanot!” mozaikokból felépülő félórás program a vizsgált mérettartományról, a technológia történetéről és a nanoanyagok tulajdonságairól nyújtott átfogó képet. A dr. Paszternák András, Berényi Szilvia (NKI Biológiai és Nanokémai Osztály) és Szabó Tamás által tartott bevezető után az érdeklődők három csoportban keresték fel a laboratóriumokat.

„Látható nanométerek” címmel Drotár Eszter (NKI Elektronmikroszkóp Laboratórium) mutatta be a pásztázó és transzmissziós elektronmikroszkópokat (SEM, TEM) és a hozzájuk kapcsolódó kutatási témákat, majd dr. Keresztes Zsófia és Kükemezey István a pásztázó tűszondás mikroszkóp (STM, AFM) működési elvét és alkalmazási területeit ismertette. A nanorészecskék előállításáról, felületek módosításáról dr. Tolnai Gyula tartott bemutatót. A nanotechnológia legújabb vívmányainak az energiatárolás területén történő alkalmazásáról dr. Pilbáth Aranka beszélt. Szabó Tamás és Románszki Loránd a védőbevonatok kialakításának területére kalauzolta a diákokat a virtuális utazás során. A nanobio-kutatások legújabb eredményeit Berényi Szilvia vázolta interaktív prezentációja során

A program zárásaként a „Nano a mindennapokban, tények és tévhitek” téma keretében összegeztük a látottakat. A két és fél órás látogatás végén, a „jövő kémikusai” egy különleges emléklappal a kezükben vettek búcsút kutatóközponttól.

Képek az eseményekről:

Bláthy Ottó Informatikai Szakközépiskola és Gimnázium

https://picasaweb.google.com/108318722146037270339/MTAKemiaiKutatokozpontIntezetlatogatasBlathyOttoInformatikaiSzakkozepiskolaEsG?authkey=Gv1sRgCIPK7KeTsIC5FA#

Szinyei Merse Pál Gimnázium

https://picasaweb.google.com/108318722146037270339/MTAKemiaiKutatokozpontSzinyeiMersePalGimnazium?authkey=Gv1sRgCOWNg_S_iJm9dw#

Petőfi Sándor Gimnázium

https://picasaweb.google.com/108318722146037270339/MTAKemiaiKutatokozpontPetofiSandorGimnazium?authkey=Gv1sRgCM75lfOexO2VNw#

Vegyészkedés...

Tudománycseppek – kémiai foglalkozás a Kerekerdő oviban

A Lángész projekthez (www.langesz.hu) kapcsolódó, óvodai Tudománycseppek programsorozat keretében – a Tudástársadalom Alapítvány (www.hunscan.hu) szervezésében -, az MTA Kémiai Kutatóközpont (www.chemres.hu) Nanokémiai és Katalízis Intézetének két munkatársa – Berényi Szilvia (Biológiai Nanokémia Osztály) és dr. Paszternák András (Felületmódosítás és Nanoszerkezetek Osztály) – tartott a kémiával kapcsolatos foglalkozást „Anya, akkor Te is kémikus vagy?” címmel a IX. kerületi Kerekerdő óvoda Hangya és Fecske csoportjának.

A gyerekek, az életkori sajátosságokat figyelembe vevő foglalkozáson, az informális oktatás módszereinek segítségével ismerhették meg a kémikusok munkáját, a laborok világát.

Két kitalált szereplő, Spatula Sára és Kémcső Jenő kalauzolta a kicsiket a közösen elvégzett kísérletek világában. A cukros vízből készített szivárványoszlop, a színes pacák tánca és a különleges léggömbfújás mind-mind lenyűgözte az apróságokat.

A közös „labormunka” végén Sára és Jenő oklevelet adott át, mellyel ünnepélyesen is kémikus-segéddé fogadták az óvodásokat.

Képek az eseményről:

https://picasaweb.google.com/108318722146037270339/MTAKemiaiKutatokozpontKerekerdoOvi?authkey=Gv1sRgCLKo-NzNgoXg_AE#