Gondolatok

Szobaszám ajándékozó 3. … – Kornis ‘Dettyi’ Peti

tomigepe070101-030.jpg

“Én azért szeretnék egy szobaszámot, mert számomra a faházak jelentik (jelentették, de lélekben még mindig) az IGAZI Szarvas-élményt! Legelső szarvasi táboromon faházban laktam, egy rövid ágyon, az ablak alatt. Eleinte attól féltem, valahogy kiszakad az ablak a keretéből és majd rám esik. Később meg a nyíló ajtótól féltem, hogy egyszer majd valaki beront a házba és pofánvág az ajtóval, amint ott ülök az ágyam szélén és beszélgetek “lakótársaimmal”. Sokat nevettünk ezeken a fóbiákon. Azok közül, akikkel első évben a faházban ismerkedtem meg két emberrel (tehát összesen hárman vagyunk) még mindig tartjuk a kapcsolatot. Azóta eltelt pár év és laktam már a China-townban és a kőházakban is. De akárhányszor felidézem bármelyik szarvasi tábort, az első, ami eszembe jut, hogy reggel felkelek egy faházban, a sátorszerűen ferde falak köszöntenek először, aztán törölközőbe csavarva az egész táboron végigmegyek a zuhanyzóig és mikor visszaérek a fürdésből, mintha hazaértem volna. Szarvas és a “faház” fogalma elválaszthatatlanok egymástól. A kettő összetartozik, szorosan és – történjék bármi is – mindörökké!”

Kornis ‘Dettyi’ Peti