posztdok napló 67. – nanotechnológiát kutatunk, de egy kapcsolószekrény kifog rajtunk, avagy “researchers night” a Bar-Ilan Egyetemen

Vannak dolgok, amikre nagyon vár az ember. Aztán mikor eljönnek, egyszer csak azt vesszük észre, hogy tőlünk független dolgok miatt, semmi sem úgy alakul, ahogy elterveztük, ahogy ezerszer végiggondoltuk, ahogy lepörgettünk az agyunkban minden másodpercet előre…

Kb. két hete egy vasárnap reggel lelkesen jött a főnök, hogy az egyetemünk is csatlakozott idén az izraeli Kutatók Éjszakájához (lásd korábbi bejegyzésemben), s laborlátogatás lesz nálunk… Kutatók Éjszakája, bevallom, kicsit elmosolyodtam, persze csak magamban. 2008-tól mindig kint voltam a Nanopaprikával Pesten a központ rendezvényen. Arra kért készítsek egy posztert, amin bemutatom a mikroszkóp működését, amivel dolgozom. Pár óra múlva az asztalán volt a prezentáció első változata. Lecseréltette a logókat a legújabbakra, kért még egy-két felvételt, aztán csütörtökig nagy csend volt. Reggel beszaladt, s kérdezte, mikor kapja meg a posztert, mert időben ki akarja nyomtatni… 20 perc múlva postáztam…

Persze, oktató Kispaszti rögtön felpörgött,… azon merengtem az otthoni középiskolai Nanomozaikból mit lehet felhasználni a látogatók informálisabb ismeretterjesztéséhez…

A kampuszt már tegnap elkezdték feldíszíteni, zászlók, információs pultok kerültek mindenhová,… táblák, nyilak jelentek meg mindenfelé… Léggömbök ezrei díszítették a tereket… A bejárathoz közel egy ásatási területet alakítottak ki egy nagy homokkupac segítségével… A biológusok állatokkal készültek, volt kiscsibe-simogató, hüllős terráriumok,… kémiai-fizikai standok… előadások, bemutatók… Öt órakor megnyíltak a kapuk és szó szerint elkezdtek özönleni az emberek… arabok, zsidók… fiatalok, kisgyerekes családok, idősek… Egymás mellett álltak az ortodox kipás fiatalok  palesztin kendős lányokkal, s tátott szájjal nézték az irodai-szobatársaim látványos kísérleteit… Az ENSZ-ben lenne ilyen békés holnap a hangulat…

Az első hideg-zuhany délután jött, amikor a főnök közölte, hogy elromlott az intézet poszternyomtatója, de ha akarok, ad pénzt és elmehetek kinyomtatni… Mindjárt nyakamba veszem Tel-Avivot, s elindulok Copy Generalt keresni a program előtt három órával… Hmm, nyeltem egy nagyot, legyintettem, megoldom poszter nélkül. Szarvason voltak ennél nehezebb oktatási feladatok is mindenféle kellék nélkül… Ahogy közeledett a Kutatók Éjszakája, ismételten összefutottam vele. Megkérdeztem, hogy tartunk laborlátogatást, ha nincs világítás, s 19 órakor már sötét van? Mélyen a szemembe nézett, s azt mondta: “Itt Izraelben azt szoktuk mondani, hogy majd meglátjuk akkor! Legyek nyugodt…” Persze azért ismét kihívta a villanyszerelőket. Fel-le kapcsolgatták a biztosítékot, majd ismételten önelégült arccal, mosolyogva jöttek jelenteni, hogy működik… s felfelé mutogattak a neonokra. Láttalak én már így mosolyogni – nyugtázta magamban. Öt perc múlva ismét lent volt a biztosíték…

/a soha ki nem nyomtatott poszter utolsó előtti változat A4-es formában a műszer mellett/

Kutatók Éjszakája az volt nálunk, igazi éjszaka… tök sötétben. 10 emelete van az új nanoközpontnak, minden emeleten 3 szekció… azaz 30 egységből pont nálunk van csak probléma az árammal. Nanotechnológiával foglalkozunk, azt egy kapcsolószekrény kifog rajtunk. Már azon tűnődöm, talán ki kéne utaztatni a bevásárlókocsis szakit az MTA Kémai Kutatóközpontból… Ő hozná az otthon tákolt egyedi fázisceruzáját, s mindjárt lenne áram a laborunkban… Bevásárlókocsit fel lehet adni a repülőre?

Végül az a kompromisszum született, hogy a 18:15-ös látogatást megtartjuk, a 19:15-öset és a 20:15-set lemondjuk… Ha neked mindegy, nekem is – tártam szét a kezem. Valahogy sosem értettem az először lelkesedő, majd exponenciálisan lecsengő hozzáállású embereket.

Jött az első csoport, a rövid bevezető után átvettem őket, az egyik látogató fordított angolról héberre. Végigkalandoztunk a méretskálán, egészen a nm-ig, ahol a pásztázó alagútmikroszkóp volt… vágtunk atomi léptékben hegyes tűt, bekukucskáltunk a készülék belsejébe… Pörögtem ezerrel… azt ennyi, vége, mert besötétedett… zseblámpás telefonommal lement még a bemutató a főnök gyerekeinek, s  19 körül befejeztük kilenc helyett…

Ez volt az izraeli mélypont… olyan érzésem volt, mint amikor az ember kinyitja a szülinapi ajándékát, s egy gyapjúzoknit vagy pizsamát talál a csomagban…

S mindezt miért, egy esti plusz programért, amire megkérnek, azt… (na jó nem káromkodom írásban)… Én vagyok a hülye, hogy igent mondok ilyen felkérésekre… hát tehetek én arról, hogy szeretek a munkámról beszélni az érdeklődőknek…

Hát ez volt az első izraeli Kutatók Éjszakája a Bar-Ilan Egyetemen… Jelentem, pályát tévesztettem,…egy jó villanyszerelő nélkül a nanotechnológus sem tehet sokat… Most megyek, s megeszek mindent, amit tegnap Ági néni és Smuel bácsi csomagolt (tojásoslecsó, gomba-felfújt, krokett, szarvasi csokikrém, kakaós kalács…) a kellemes bnei-braki látogatásom végén…

Jó hétvégét, jó Szombatot!

U.i.: egy macskás kép tegnapról, amikor még nagyon vártam a Kutatók Éjszakáját…

2 thoughts on “posztdok napló 67. – nanotechnológiát kutatunk, de egy kapcsolószekrény kifog rajtunk, avagy “researchers night” a Bar-Ilan Egyetemen

  1. Hmm..már megint a szarvasi csokikrémről írtál…Ha legközelebb Ági néniéknél jársz megpróbálod elkérni a receptjét? Lécccii…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s