posztdok napló 135. – jelentés a pláza-frontról

Még alig ocsúdtam fel a szupermarketben átélt csütörtök esti sokkból, amelyet a piramis alakúra préselt pészachi Bamba látványa okozott, végleg eltörölve azt a diaszpórában belém nevelődött hitet, hogy az egyiptomikivonulás emlékünnepe, egyben lemondás mindenről, ami finom, az egész lakást összemorzsáló macesz javára. Máris egy újabb váratlan dolgot tapasztaltam. Péntek reggelre felállítottak egy napelemes, a buszok pontos érkezését mutató kijelzőt a megállóba. Betört a hi-tech szűkebb “otthonomba”. Az Uziel egy egyszerű kis, csendes utcácska, semmi különös. Miért pont itt? Sehol máshol nem láttam hasonlót a környéken, kivéve az egyetemnél, de az mégis a 4-es főút mellett van. Állok hát, mint egy totemoszlop előtt, s nem tudok hinni a szememnek. Nincs többi ideges topogás, mikor jön a következő autóbusz, vajon elérem-e a HaShalomon az ashkeloni vonatot. Ezentúl nyugodtan hátra dőlhetek a padon, s pontos idő mellett ott van, hány perc múlva érkezik a 34-es, 67-as, 65-ös vagy az általam legtöbbet igénybe vett 63-as.

Ezúttal nem Tel-Avivig utazom, a givatayimi Rambam-tér a végcél. Innen kb. öt perc séta a helyi kanyon. Különös helyek ezek a plázák, amikor elsuhansz mellettük a belvárosba menet, elkezdenek hívogatni: “Szállj le! Térj be hozzánk, s vásárolj!” Az ellenállásnak vége, megtörtem. Az agyonlátogatott Merom mall, a vasútállomásos Azrieli és a izraeli plázizmus bölcsőjének, az Ayalon kanyonnak a meglátogatása után, a szomszéd “kerület” üzletközpontja van soron.

Ramban tér

Milyen elvárásaim lehetnek? Egymás mellett sorakozó ruha, cipő, telefon, ékszer, játék, ajándék boltok. Kajasarok, kirakodóasztalok, mozi, pénteki csúcsforgalom? Odabent nem csalódom, ha eltekintünk a detektoros kaputól, akár odahaza is sétálhatnék a világmárkák forgatagában. Minden megvan idebent, amitől pláza a pláza. A harmadik szintre érve az üvegtető azért lenyűgöz egy pillanatra. Ebédidő van, amikor gyerekként Budapestre kirándultunk, az egyik legkiemelkedőbb pontja az volt az útnak, hogy meglátogattuk a piros alapon sárga “M”-betűs gyorsétterem-láncot. Így teszek hát most én is, végtére pénteki pihenőnapi túrán vagyok. Miután megküzdök az óriás New York  burgerrel, bolyongok még egy kicsit az Office Depotban. Nem igazán tudom mit kéne venni, a végén mégis a kasszánál állok sorba. Az asztalokról kínált ínycsiklandó ételek, házi sajtok, fűszerek között egy kis standon halakat árulnak, kicsi, 60 sékeles műanyag akváriumban. “S tényleg kibírják ebben ?” – teszem fel a kérdést az eladónak. “Igen, igen, rá is van írva, az oldalára, hogy akvárium, ezt direkt halaknak gyártották!” – próbál meggyőzni az eladó. “Hol vannak ilyenkor az állátvédők?” – nyugtázom magamban, s a mozgólépcső felé indulok, elhessegetve a gondolatot, hogy egy aranyhallal osszam meg hajlékomat a hátralévő izraeli napokon.

Elhagyva a fogyasztói társadalom szentélyét, hazafelé veszem az irányt. Givatayim bevásárló-utcáin sétálok, elmellőzök a padon két magyarul beszélő  hölgyet, amit éppen munkaadóiknál praktizált takarítási szokásaikról diskurálnak. Lassan zárnak a boltok, az éttermek teraszairól szedik össze a székeket. Közeleg az ünnep. Mindenfelé színes kardvirágok (vagy valami hasonló). Miután  megvolt az egészséges napi testmozgás, felülök a 63-asra. Leszálláskor átnézek a túloldalra, valóban ott a digitális kijelző, nem képzelődtem…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s