posztdok napló 251. – a 007-es ügynök ZIZILEND nyomában

A keddi, jeruzsálemi esküvőn a 007-es ruhatári számot kaptam, társaságunkból többen James Bondnak kiáltottak ki. Még a kabátokat elvevő lány is jót derült azon, hogy az előttem sorakozó hat hölgy után pont nekem jutott a mágikus szám.

az első idei hópelyhek Jeruzsálemben...

az első idei hópelyhek Jeruzsálemben…

23 óra után nem sokkal távoztam az ünnepségnek otthont adó szállodából. Taxival indultam ZIZILEND keresésére, akinél az éjszakát töltöttem. ZIZILEND régi kedves ismerősöm, egyszer még egy Élet menetés csoportot is kísértünk idekint együtt.

Ott ültem a gépkocsiban, s hiába volt a kezemben a Google-ról kinyomtatott térkép, a sofőr rádión próbált segítséget kérni. Hosszú percekig vitatkozott a többi kollégával, akik azt állították, hogy ugyan jó pár rabbiról elnevezett közterület létezik az adott negyedben, de amelyiket keresi, olyan  nincs errefelé. Az irány jó volt, ezt még így sötétben is sikerült megállapítanom, a korábbi fővárosi látogatásaim során tapasztaltak alapján. Újabb rádiózás, aztán még egyszer… majd végre valaki visszaszólt, s útbaigazította a “kormányost”. Láttam rajta, néhány kilométer után ismét elbizonytalanodott. Az orra alá toltam újból a térképet. Együtt próbáltuk megfejteni a rejtélyt. Érdekes, Tel-Avivban még nem láttam GPS nélküli taxit, úgy látszik Jeruzsálemben más a módi.

Kicsit úgy éreztem magam, mint amikor Szarvason az esti bátorságpróba előtt a kezünkbe nyomják az Erzsébet-liget térképét. Összekötöttem hát a madrichi és a 007-es ügynöki képességeimet, s a megadott célpont felé irányítottam az autónkat. Minden keresztutcánál lassítottunk, s mivel a taxis enyhén rövidlátó volt, rám hárult a feladat, hogy a túloldali utcaneveket leolvassam, összevessem a nyomtatott térképpel.

Egy körforgalom után meglengettem a fehér-fekete kockás zászlót, s búcsút vettem szállítómtól. ZIZILEND elém sietett a lépcsőházban. Igen-igen, abban a bizonyos lépcsőházban, amelyben átvészelte a novemberi légiriadót:

“…rohanok fel a másodikra, azt mondták a középső emelet lépcsőfordulójába kell menni, ha nincs óvóhely, közben kicsapja az ajtaját egy néni, ő is fut velem, megérkezünk a lépcsőfordulóba, de ott ablak van, lefutunk a földszinti fordulóba és leülünk a lábtörlőkre.”

Miközben felfelé haladtunk, óhatatlanul bevillant a fenti kép, s láttam magam előtt a lépcsőházban a nénivel együtt üldögélő ZIZILENDet.

Bár lassan már szerda lett, elkezdtünk beszélgetni. Ha emlékeim nem csalnak, még sosem trécseltünk ennyit. Valószínűleg mindketten úgy éreztük, valakivel meg kell osztanunk az ereci ziziségeket, valaki olyannal, aki szintén átéli ezeket nap mint nap.

ZIZILEND mentegetőzött, elég hideg van náluk. “Viccelsz!” – jegyztem meg mosolyogva – “Szerintem ez az izraeli lakások átlag téli hőmérséklete.” Nem lehetett panaszom a szállásra, az ágyam mellett volt egy vadiúj hősugárzó. Mint blogger társamnál olvasom, ezt pont az érkezésem előtt helyezték üzembe:

“… és felszereljük a vadiúj fűtőberendezést, amit Kispaszti látogatása alkalmából szerzeményeztem”.

Reggel korán távoztam, volt még egy kis ismerős-látogatás a szomszéd utcában, havas eső, s már robogtam is a 400-as buszon Ramat Gan felé. A 007-es ügynök befejezte jeruzsálemi küldését, s abban a bizonyos, sokat emlegetett kanyarban, ahol fel/eltűnnek a város házai, megfogadta előbb-utóbb újra visszatér.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s