posztdok napló 250. – “Life is like a magic penny…”, avagy alfödi fuvallat Izraelben

Viharos napokat élünk át a Közel-Keleten: villámlás, dörgés, özönvízszerű eső, jég, a magasabban fekvő helyeken hó… Talán az időjárási fronttal együtt érkezett az az alföldi fuvallat, amely végigsüvített a hétvégén és a hét első felében a posztdoktor életén.

Pénteken, hajnali kettőkor vettem észre Frici, a szarvasi tábor oktatási igazgatójának üzenetét a telefonomon. Esti, ünnepköszöntő vacsorára invitált, az előző évhez hasonlóan (posztdok napló 93. – amikor Szarvas Tel-Avivba költözött, egy este Fricivel, a “Táborvezetéssel” és Körös-parti barátokkal).

Nem győztem kivárni, hogy leperegjen az a jó pár óra, ami a viszontlátásig hátra volt. Dunjánál és Mayánál jöttünk össze, hogy eltöltsünk néhány kellemes pillanatot, felidézzünk pár nyári történetet a közösen átélt kalandokból. A Táborvezető, a Táborvezetés és néhány izraeli korcsoportvezető ülte körül az asztalt,… Miközben Sasha mustáros csirkéjét falatoztam,  azon tűnődtem, milyen jó is ebbe a csapatba tartozni. Volt akit nem láttam már évek óta, volt akivel odalent a Körös-parton találkoztam júliusba, másokkal pár hete Pesten, de közös témában nem volt hiány.  Itt van ez a kötelék, ez a nehezen megfejthető kapcsolat, hat betű, amelynek hallatán a szobában helyet foglalók szeme felcsillan: SZARVAS.

A vacsora közben kiderült, páran másnap meglátogatják egykori táborvezetőnk, Jichak Roth özvegyét, javasolták, ha ráérek tartsak velük. Nem sokat gondolkodtam a felkérésen. Mindig is szerettem volna eljutni egyszer arra a helyre, ahonnan Kelet-, Közép-Európa egyik legnagyobb zsidó pedagógusa nekiindult, hogy létrehozzon valami olyat, amely sokak szerint egyedülálló a világon. Kicsit elkéstem, már csak a sírját látogathattam meg.

Az indulás előtt az ingem alá felvettem egy kék madrich-pólót, mégiscsak…

Ahva falu egy párutcás település Dél-Izraelben, virágok, zöld előkertek díszítik a házikókat. A Roth család szívélyes vendéglátása közben, az asztal körül repkedő angol, héber szófoszlányoktól elkalandoztam…, lélekben távol jártam, valahol az Imaterem, a Mifkád tér, a Beit David és a Kupola környékén…

A sabbat kimenetele után, természetesen már sötétben indultunk a közeli temetőbe. Az utolsó léptek voltak a legnehezebbek, három kavicsot emeltem fel az út mellől, egyet a sírra tettem, hagyományaink szerint, kettőt magammal hoztam e különleges helyről. “Boker tov machane! Jó reggelt tábor!” – szerettem volna hallani, de a fekete márvány sírkő némán őrzi a szarvasi legendás táborvezető emlékét. Az ahvai temető egy olyan hely, ahova legalább egyszer mindenkinek el kell zarándokolnia, aki sokat kapott a Jickó-féle nyaraktól…

A 2012-es póló volt rajtam, talán ez is jelzi, az idő kerekei forognak tovább…

Alig telt el két-három nap és ismét szarvasi arcokkal futottam össze, ezúttal Jeruzsálemben. Sandra, korcsoportvezető-társunk esküvőjén töltünk meg két asztalt. Ez a hatodik esküvő, amin részt vettem izraeli kint tartózkodásom óta,…  egyike volt azoknak, amelyek a leginkább megérintettek.., s amely ismételten azt mutatta, hogy a tábor nem csak egy nyári “munkahely”, hanem annál sokkal több…

Ott volt Ági néni és Smuel bácsi, Dani, Gili, Yaron, a tánctanár családjával, Steve és még sokan mások a pénteken látottakon kívül…

Spontán jött a többiektől az ötlet, énekeljük el az ifjúpárnak Jickó egyik kedvenc dalát… “Life is like a magic penny…”

Könnyet csaltunk vele, nem csak Sandra szemébe…