Ülök a szobámban, hallgatom a melegítő ventilátorának zúgását, az ölemben a laptop, nincs kedvem tv-t nézni, s lassan a hírfüggőségem is alábbhagy… Átfutom a Skype-listát, de nem kattintok rá senkire… Magamba mélyedek, s visszamenekülök a tíz napja hanyagolt Posztdok Naplómhoz… Lassan kezdek el gépelni, bizonytalan vagyok minden szóban. Behunyom a szemem, s titkon arról ábrándozom, amikor majd kinyitom, ott ülök a párom mellett a szarvasi madrich-képzésen… Sajna nem, még mindig csak a ventilátor zúg a ramat gani fészkemben… Merengek tovább, visszagondolok bátyám egyhetes látogatására, amely egy kis időre elröpített a boldog gyerekkorunkba, amikor még közös szobán osztoztunk Komáromban…
Kedd este szatyrokkal felpakolva igyekeztem haza a szuperből, még egy kis gyors rendrakás, terítés a vacsorához, s már lestem is az Interneten a Ciprust éppen elhagyó Wizzair gépet. Nemsokára leszállt az Airbus 320-as, s alig egy röpke órácska választott el attól, hogy viszontlássam testvéremet. Kezdetét vette az újabb közös szentföldi kalandunk. Az ő mostani kirándulása volt az első eset, hogy végig dolgoztam az egyetemen, miközben valaki látogatóba érkezett hozzám. Mindez kicsit azt a látszatot keltette, mintha huzamosabb ideje idekint élnék, s nem csak 2011 júniusától…
A felsőoktatási intézményben eltöltött órák után persze igyekeztünk kihasználni a rendelkezésre álló időt, szerda este egy tel-avivi “fehér foltot” jártunk körbe. A Neve Tsedek negyed apró házai, a régi vasútállomás a maga kis boltjaival és két elárvult vagonjával valahogy eddig még kimaradt. Nem is értem, annyiszor olvastam róla, láttam felvételeket az országról szóló könyvekben, kiadványokban… Csütörtökön a hét letelte után felugrottunk a 400-sal Jeruzsálembe. A belváros szívében lévő “bázisunkról” indultunk neki az Óvárosnak, az első utunk a Siratófalhoz vezetett. Így illik ezt, ha errefelé jár a kelet-európai vándor. Miután felocsúdtam a sokkból – amely akkor ért, amikor “szorító” helyzetben a Kotelnél lévő illemhely felé sietve kerítés és markológép fogadott (
Egy biztos óvárosi ponttal kevesebb… nyugi van helyette ideiglenes a zsidó negyed felé eső bejárat közelében….) -, elidőztünk kicsit a hatalmas kövek “árnyékában”. Lassan éjfél volt, mire hazakeveredtünk a meglepően csendes, s turistamentes történelmi falak közül.
Másnap a helyi legnagyobb piacra, a Machane Yehudára mentünk. Igazi illatos-szagos-színes-fűszeres forgataga ez a közel-keleti országnak. Este kedves komáromi származású ismerőseinknél köszöntöttük a szombatot. Az ünnep a találkozásoké volt. Összefutottunk ZIZILENDdel, akinek élőszóban elmondott történeteiből megannyi további remek blogbejegyzés születhetne kedvenc internetes naplómban. Az esti órákban újra “komáromiakkal” sodort össze a sors, majd egy “kibuclakó” korántsem hétköznapi életével ismerkedtünk egy Yafo utcai kávézóban. A nap megkoronázásaként szembejött egy szarvasi arc a Ben Yehudán, remélem, nem csak a kezében szorongatott vodkás üveg csalt mosolyt az arcára 🙂
Reggel korán Tel-Aviv felé vettük az irányt. Várt rám két nap okosodás a Tel-Avivi Egyetemen rendezett energetikai konferencián. Családi programként vasárnap este Ramat Gan egyik fő bevásárlóutcáját, a Bialikot céloztuk meg, másnap új, csallóközi gyökerű ismerősöket kerestünk fel Netanyan, de erről majd egy külön bejegyzésben.
Észre sem vettem, s elrepült az egy hét… Kikísértem Tomit a reptérre, hazafelé a taxis nagyon megörült Budapest hallatán. Kiderült, szovjet katonaként Kecskeméten szolgált. El is kezdte sorolni a nálunk tanult magyar szavakat: “pálinka, köszönöm, Csongrád, bas… meg….”
KISPASZTI WEB 