A tegnapi nap egészen szokványosan indult: hosszú sabeszi alvás, a héten elmaradt dolgok “intézése”, néhány e-mail, telefon… Késő délután befutott egy váratlan üzenet. Két ifjonc korcsoportvezető arra gondolt, felkérnek, hogy a szarvasi tábor madrich-képzésén a hagyományos Havdala előtti történetet, gondolatokat elmondjam.
Nem tudom, ért-e már ekkora megtisztelés valaha az életben. Hosszú éveken át próbáltam valami velőset, magasztosat, s jövőbe mutatót megosztani az ifivezetők újabb és újabb generációival, de ez a folyamat tavaly, Izraelbe jövetelem miatt megszakadt. Persze korábban néha azért felmerült bennem az önkritika, nem unalmasak, sablonosak-e ezek a kis szösszenetek a részemről.
Szóval úgy négy óra tájékán kivirult az arcom, rávettem magam az egész nap halogatott borotválkozásra, elkezdtem megfelelő hátteret fabrikálni egy hatalmas izraeli zászló és egy Szarvas-logós táska felhasználásával. Készítettem egy előre felvett beszédet is, a biztonság kedvéért, ha az Internet vagy a Skype gyengélkedne.
Negyed nyolc körül aztán megcsörrent a világhálós telefon, s ott állt közel hatvan “kolléga”, akik egy teljes falra kivetítve követhették a mondandómat. Hát én majdnem sírtam, hogy ha élőben nem is, legalább így virtuálisan részese lehettem a csapatnak. A “szónoklat” után, online hallgathattam a Havdala áldásait a közös éneklést.
Mi mást mondhatok, Szarvas az Szarvas… Juci és Lele köszi! Ja és mindez nem jött volna létre Barbi és Dávid technikai segítsége nélkül, todá!
U.i.: Akiknek kicsit rövidre sikerült ez a ma esti poszt, ajánlom a Hitközségi Híradó legfrissebb, 201. számát.
KISPASZTI WEB 
Fantasztikus! Kol ha Kavod!