posztdok napló 274. – amíg köztünk vannak…

Nézem a Yom HaShoah-i állami megemlékezést a tv-ben. Élő adás a Yad Vashemből, beszédek, hat fáklya a hat millió áldozat emlékre. Hatan lobbantják fel a lángokat, hat történetet ismerünk meg talán kevesebb mint egy percben. Még itt vannak közöttünk a szemtanúk, még tudnak mesélni… Mindezzel párhuzamosan a Facebookot lesem, megint “gáz” van otthon. “Soha többé” olvasom a sokadik, ezúttal talán még megrendítőbb tiltakozó felhívást…

Laci bácsira gondolok, nagymamám testvérére. Amikor 1996-ban kiadták a Vészkorszakban átéltekről szóló könyvét, vajon gondolta-e, hogy újra visszatérnek, visszatérhetnek a sötét idők? Szívesen meghallgatnám, mit gondol minderről… nem tehetem, már nincs közöttünk. Sajnos, úgy néz ki nem olvasták elegen se az ő, se mások visszaemlékezéseit…

A vaskos kötet szerzője mezőgazdasági akadémiát végzett, gyakorlott mezőgazdasági vezető volt, egészen 1944. augusztus 17-ig. Műve tulajdonképpen ezzel a dátummal kezdődik. Szerzője nem történelmet akar írni, még csak nem is kortörténetet, de emlékiratot sem a szó megszokott értelmében. Egyszerű szavakkal, minden önsajnálat és visszaemlékező túlzás nélkül azt mondja el, amit – sok-sok zsidó származású sorstársával együtt – átélt. Szól a német megszállás hatásáról és visszhangjáról faluhelyen, a tiltó rendelkezésekről, a kényszerlakhelyek kijelöléséről, az elszállításokról, a székesfehérvári téglagyárban szerzett élményeiről, a vagonírozásokról, az auschwitzi lágeréletről, az Allach-Karlsfeld-i élményekről, a KZ-lágerek mindennapjairól, majd a hazaútról és a megérkezésről. Epilógusként sem szól további sorsáról, a holocaust végével véget ér elbeszélése is. A könyv éppen hangsúlyozott egyszerűsége, szinte szemponttalansága miatt érdemes a figyelemre. Vincze László elbeszélése áttetszően tiszta: sorsát a maga lemeztelenített egyszerűségében ábrázolja, ezen belül azonban mindenre van szeme. Végtelen sok apróságot őrzött meg emlékezetében, írásából a legnagyobb meglepetéseket épp ezek okozhatják az olvasónak. A szörnyűségek „díszleteiről”, a tragédiák és szenvedések legalsó bugyrairól sokan beszámoltak. Vincze László a teljes képet nyújtja. És megjeleníti mindazt, minden elfogultságra jogot adó szenvedései ellenére, ami emberséggel találkozott pokoli útján. A témájában és műfajában is kiemelkedő kötet – a legszélesebb olvasóközönség figyelmére érdemes. (Belvárosi Könyvkiadó, Budapest, 1996)  

Amikor holnap 10 órakor felzúgnak az emlékezés szirénái, s megáll az élet az egész országban, dédszüleimre, gyermekeikre, rokonainkra gondolok majd… mindazokra, akiket Komárom, Budapest, Színpetri, Hídvégardó megtagadott, s a halálba vagy a poklok poklába küldött… a komáromi nagy-zsinagógák elpusztított és soha meg nem születhetett híveire emlékezem…