Kategória: Gondolatok

“Hát.. a faházak amikor mindig egymás mellet laktunk a fiúkkal és a szomszédból áthallatszott a WC lehúzása, és az ágyak közül kettő nagy kettő kicsi.. hiányozni fognak!”

Keszti

Szarvasi faházak… Két szó, és néha mégis sokkal több annál. Nekem ez utóbbi. 10 éven keresztül vérre menő harcot folytattunk azért, hogy megszerezzük a néha egyetlen faházat. Valahogy, habár meleg volt, néha büdös, sőt tölgyfa alatt állva, még kullancs veszélyes is, sohasem volt kedvünk a kőházban 4-5 másik lánnyal nyomorogni. Inkább választottunk a 150 cm hosszú ágyakat, a fürdőszoba hiányt, és a rakodási lehetőség vitzes megoldásait.

Hogy miért? Mert ezek a házak ezer, és ezer titkot őriztek. Sok átsutyorgott, madrich elől bujkálós éjszaka emléke fűződik hozzájuk. Ki ne bújt volta el sokad magával a fürdőszobában, vagy menekült volna be a tűző nap elől a hűsnek hitt falak közé? Én igen Persze az sem volt utolsó, hogy galilosként a 140-es szobákat kaptuk, így aztán nem voltunk nagyon szem elől. Az éjszakai harcipuszik rendszeresek voltak, és az sem volt utolsó, hogy az egész bagázs egy kupacban volt. Csillagnézegetéshez is csak a teraszra kellett kifeküdni. Vagy a fiú(madricho)k lesésére elég volt csak az ágyban megfordulni, az ablak felé.

Persze azt hiszem, a meghatározó, örök élményt adó ház, mégiscsak a 112-es volt. Igen, én is lakója voltam annak az 1991-es 3. turnusos bandának, akik birtokba vették ezt a szobát. Ott köttetett életre szóló barátságunk Borival, és ott vált életem szerves részévé Szarvas. Nélküle nem megy.

Azért ejtenék még néhány szót a madrichévekről is, hiszen csak 7-8 turnus mögöttem van. Imádtam, amikor kis csoportom tagjai egymás mellett lévő házakban voltak, könnyű volt felügyelni őket, h valóban bent vannak-e a házban. Nem szerettünk éjszaka kommandózni, de volt, hogy nem hagytak más lehetőséget. Mint ahogy anno én sem hagytam a saját madrichjaimnak. Amit még ennél is jobban szerettem: reggel kelteni őket. Nincs aranyosabb látvány, mint az egymáshoz tolt(mert persze mindenki rögtön átalakította a házat) ágyakon bóbiskoló gyermekeknél. Volt, akit négyen, lányok, csak úgy tudtunk felébreszteni, hogy kivittük a még nyirkos fűre, pizsamában, és persze az is előfordult, hogy mire a szobához értem, már a teljes csipetcsapat felöltözve várt.

Ja és végül, de nem utolsó sorban: a péntek délutáni nagytakarításokról se feledkezzünk meg: amikor a radírok, vonalzók, kulcstartók reményében, még a legrendetlenebb gyermók is hajlandó volt takarítani!

Szóval drága faházak, megannyi titkom hűséges őrzői, búcsúzom Tőletek, és bár Ti sosem tudtátok elmondani a véleményeteket, csak remélem, hogy nem bántátok a sok-sok apró és félig, vagy egészen felnőtt lakók viselkedést Igérem, sosem felejtelek el Titeket, és elmesélem fiaimnak, és lányaimnak, hogy milyen csodás időket éltem én Bennetek!

“Először arra gondoltam, ez hülyeség, mit küldözgessek képet kedvenc faházról, a számokra nem is emlékszem, melyikekben laktam, pedig 1990 óta volt pár. Aztán eszembe jutott, hogy igazából Gábor emléke kötõdik nekem a faházakhoz, és a gyűjteményemben végülis ezt a képet találtam, 2003 3. turnus Golán, ez a kép tudtommal rajtam kívül senkinek nem volt meg, úgyhogy ez az elsõ nyilvános felbukkanása. Gábor, hiányzol!”

Jung Tamás

a két debreceni jóbarát, Gábor és Sanyi egy faház előtt… 

(kép forrása: Jung Tamás)

“Én is a 127-esben laktam először, és volt egy év, amikor szabályosan ki kellett harcolnunk, hogy ne a Chinatownba, hanem faházba kerüljünk… Nagy kár a házakért. Hozzá tartoztak a Szarvasi “countrysidehoz”, meghatározó, szimbolikus részei voltak a tábornak. Azt sajnálom a legjobban, hogy teljesen új típusú házak épülnek helyettük. A tábor többet nem lesz olyan, mint volt. Búcsúzzunk tiszteletteljes főhajtással tőlük!”

Rossee

“Hát nem is tudom, ezek voltak azok a házak, ahol mindenki jól érezte magát, főleg én. Ezek voltak azok, ahol mindig kommandóztunk éjszaka, hogy a mádrichok észre ne vegyenek, ahol 6 évesen aludtam először. Igazából rossz érzéssel tölt el, hogy ezt lebontják még ha jobb is lesz, akkor is. Emlékszem mindenki ilyenbe akart lakni amikor még pici negeves voltam, és a faház akkor is faház, tényleg hiányozni fognak a sok régi emlék meg a rossz csínyek.”

Rózsa Dávid