Száll a zene házról házra?…
(kép forrása: http://szarvas.narod.ru)
Az egykori ortodox imaterem Szarvason (1985) a Kossuth Lajos utcában…
(kép forrása: http://www.osa.ceu.hu)
(a cikkek eredetileg megjelentek: Hitközségi Híradó, V. évfolyam 8-9., 10. szám. 2000. augusztus-szeptember, október – a Komáromi Zsidó Hitközség engedélyével)
Szarvasi morzsák
Az idén immár 11. Alkalommal nyitotta meg kapuit a magyarországi Szarvason a zsidó nemzetközi ifjúsági tábor. Lapunk olvasói évről évre olvashatták a szerkesztők beszámolóit táborról, legnagyobb örömünkre az idén rajtunk kívül Komáromból még hárman jutottak el ide. Bízom benne, hogy idei élménybeszámolónk további fiatalok érdeklődését is felkelti majd és jövőre már ők is részesei lesznek a szarvasi zsidó élményeknek.
Vissza a jövőbe, avagy Szarvas 2000
Vissza a jővőbe, olvastam néhány héttel ezelőt a lauder tábor madrich (vezető) képzésére készült kézikönyv borítóján. Mit is rejt ez az érdekes cím – merült fel bennem a kérdés – s miután beleolvasgattam, kiderült számomra, hogy idén nagyon érdekesek a témák. A táborozók megismerkedhettek a Talmud fogalmával, a hasszidizmus irányzatának jellemző vonásaival, szó volt a haszkaláról, a zsidó felvilágosodásról. Foglalkoztunk az antiszemitizmus okaival, napjainkban érezhető megnyilvánulásaival, válaszút ele állítottuk a gyerekeket, merre tovább a XXI. Században. Természetesen a hagyományos programelemek sem hiányozhattak, at tánc, az ének, a kézműves foglalkozások, a sport és az úszás. Az esti programok közül a legemlékezetesebb az volt, amikor éjjel háromkor felkeltettük az egész tábort, kivonultunk az erdőbe, ahol a fény- és hangtechnika legmodernebb eszközeinek felhasználásának kíséretében lovaskocsin megjelent Bal Sem Tov, a haszidizmus megalapítója. A sárba ragadt kocsit táncosok tolták meg, mindeközben élő zene szólt, s megismerkedhettünk a mester életének legfontosabb eseményeivel is. A kocsit követve a Holt-kőrös partjára vonultunk, ahol énekkel köszöntüttük a felkelő napot, mely az új nap kezdetét jelezte. Egy – egy este keretében ellátogattunk a babilóniai zsidók fénykorába, felidéztük a Moshe akciót, amikor az iraeli haderő etiópiai testvéreinket mentette ki az addigi otthonukból. De volt még utcabál, dilemma party, hóratáncház, sőt haszid fesztivál is. Ki mit tudok “SZVEM: Faházas nyarak – 2. rész (2000)” A teljes bejegyzés megtekintése