Hányszor, de hányszor fogott már el ez a különös érzés a 91-es vagy a 11-es buszon Pesten. Mindig akkor, amikor felálltam az íróasztalomtól, szétnéztem a laborban, aztán nekiindultam, hogy még aznap eljussak valahova messze… Nincs megállás, itt az idő, menni kell. Az álmokból, tervekből valóság lesz. Az érzések azonosak, a díszlet azonban ezúttal más. Ramat Gan utcáin a 61-es kacskaringózik velem. Tíz nap Bar Ilan Egyetem, Negba utca nélkül. Négy hónap után ismét hazatérek.
Az utolsó dolgokat is bepakolom a bőröndbe. Az okostelefonon rendelt taxi, sms-ben jelzi, 14 perc múlva érkezik a kocsi. Nem hagy nyugodni az egyik kollégám mondata, aki szerint ennyire mosolygósan még nem láttak odabent. Elhessegetem a filozofálgatásra ösztönző gondolatokat, s már cipelem is lefelé a 30 lépcsőn a koffert. 20 perc alatt kint vagyunk a reptéren. Beállok a biztonsági ellenőrzésre váró sorba. Fél óra után jön pár kérdés, majd a csomag-röntgen, mely után a check-in helyett az asztalokhoz irányítanak. Apró darabokra szednek, szinte mindent kipakoltatnak a bőröndből. Valahogy teljes nyugalom lesz rajtam úrrá, ha ez kell a biztonságos repüléshez, hát legyen. A tüzetes ellenőrzést követően végre a pulthoz kísérnek. A formalitások elintézése után összefutok az egyik egyetemi kutatóval. Vicces, mint mikor a budapesti metróban ugyanabba a kocsiba száll fel egy ismerős. Izraeli posztert keresek megbízásból, de nem találok. A kézipoggyászos ellenőrzésnél ismét speciális sorba irányítanak. Nem elég a laptopom kivenni a táskából, minden elektronikus eszközt látni akarnak. Sőt a hátizsák alján lapuló aprópénzes pénztárcámat is kinyittatják. Mielőtt bezárnám, egy másik biztonsági őr megkérdezi, mi az a kis szöveg ott benne, mondom az úti ima, angolul, melyet a Birthright úton kaptam 2006-ban. Á, hogy jártam itt már többször, eszmél fel a fiatal lány, s elszáguld az útlevelemmel, még mielőtt átlépnék a mágnes kapun. Öt perc után visszajön, s jó utat kíván. Senkit nem érdekelnek már a kipakolt elektromos kütyüjeim. A testi motozás elmaradt – mellőzöm el felszabadultan a függönyös fülkét…
Negyed óra sorban állás, s megkapom a pecsétet. Hivatalosan is elhagytam, posztdoktorként másodszor a Szentföldet. A szokásos kör a tranzitban. Halva vásárlás, na jó vegyünk még két hűtőmágnest, posztert is találok az ismerősnek. Megkeresem a kaput, s beizzítom a hordozható számítógépet. Megírom a második zárófejezetet, skypelok egy kicsit, majd feltűnik egy lány. „Te vagy ugye a Paszternák?” – kérdezi meglepő bátorsággal. „A blogbejegyzéseid mindig erőt adnak nekem” – bókol mosolyogva. Kicsit beszélgetünk, s már szólítanak is a beszálláshoz. Régen mindig ablak mellett szerettem ülni a gépen, mostanság inkább a folyosót részesítem előnyben a könnyebb mozgékonyság miatt, hát sajna öregszik az ember…
Az út nagy részén végig világít a biztonsági öves kijelző, pedig már nagyon el kéne sétálnom a Boeing végébe. Mindezt tetézi egy iszonyatos film, nem beszélve a turbulenciáról.
Lassan közeledünk, tejködben vágja le a pilóta a gépet, s a fékezés során is elég meredek élménnyel lep meg minket az ELAL. Liszt Ferihegy ezúttal is hű a hagyományaihoz, 30 percet várunk a csomagokra, s kié volt a legutolsó? Lehet találgatni!
Tomi vár az érkezési oldalon, nagyon jól esik, hogy kijött elém. Összefutunk még egy szarvasi ismerőssel is. Hozzám megyünk, hálás vagyok a nagyimnak, hogy anno viszonylag közel költözött a reptérhez.
Jó újra látni a bátyámat, hiányzott már nagyon. Ajándékosztás, élménybeszámoló, ahogy az már így érkezés után lenni szokott.
Másnap reggel korán kelek. Két kollégával indítom a napot a Westend egyik kávézójában. Régi hagyomány, hogy havonta egyszer-kétszer itt kezdjük a munkát, persze csak, ha nekem is sikerül odaérnem. A 2011-es év utolsó munkanapja van. A forró csoki után beugrok nagynénimhez, majd a 91-essel száguldok kutatói bölcsőm felé. MTA KÉMIAI KUTATÓKÖZPONT betűzöm ki a kapu feletti feliratot sokadszorra. Különös érzés belépni a portán.
/kép forrása Facebook/
Januártól már MTA Természettudományi Kutatóközpont leszünk. A télikabátomból előbányászom a nagy kulcscsomót, belépek az irodába. Leülök, megsimogatom az asztalom. Minden változatlan. Kis édességgel teli szatyrommal teszek egy kört a négyes épület földszintjén. Kevesen vannak bent, de annál nagyobb szeretettel fogadnak. Karácsonyi a hangulat.
Beszélgetések rég nem látott munkatársakkal, vizit a főnököm narancssárga foteljében. Nem hagyom ki az étterem hét hónapja nem ízlelt gasztronómiai világát sem. Egy óra felé lassan kiürül a tudományok birodalma. Továbbhúzom én is a gurulós bőröndömet. Széll Kálmán tér, Déli pályaudvar. Egy lift vagy mozgólépcső nem esne rosszul, s az alacsonypadlós villamosok hiányát is érzem már a karomban. A vonaton tesómmal együtt utazunk az itteni „ashkeloni” vonalon.
Feltűnik a Duna, az erőd, a kikötő, a nagykémény…. „ITTHON VAGYOK”. Apa jön elénk, amikor kiszáll az autóból, könnyeivel küszködik. Megdöbbent ez a fogadtatás. Az otthontöltött napok alatt volt vele egy olyan mély beszélgetésem, amelyre nem emlékszem az eddigi 30 évből, s amelyet örökre szívembe zártam.
“Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,…”RADNÓTI MIKLÓS: Nem tudhatom
Együtt a család, közösen gyújtjuk meg a chanukia fényeit. Ott ülök Anya mellett. Shalom Habajit (házi béke) – oktattuk anno Szarvason. Koraeste elmegyünk nagymamához, mikor odaérek, a fotel mellé felkiált: Hát hazaértél! Megfogom a kezét, mosolyog,…
Néhány kellemes, „ünnepi” napot töltök Komáromban. Élvezettel nézem a Sissi három részét az m1-en, eszem a rendelésemre készített étkeket, sétálok a Nádor utcán és a Klapka téren. 24-én este mi vigyázunk a nagyira. Követve a többségi társadalom szokásait, halászlevet és pontyot eszünk.
Jó érzés a saját ágyamban aludni, PASZTILANDet, a modellrepteremet takarítani, átépíteni. Chanuka hetedik napját együtt köszöntjük a hitközség tagjaival a MENHÁZban. Trendeliket osztogatok, fánkot eszünk, izraeli élményeim iránt érdeklődőket világosítok fel a távolról sem kék-fehér hétköznapokról. A máskor oly hosszúnak tűnő Shalom klub pillanatok alatt véget ér.
Másnap apunak segítek a cégnél, majd vásárolni megyünk. Kapok két tűzoltóautót a terepasztalomra, annyira örülök nekik, mintha 3 éves lennék, s nem is 30.
Búcsú nagymamától, csomagolás, reggel irány Pest. A Flirt vonat kigördül a pályaudvarról. Apa még integet, majd távolba vész a nagykémény, a kikötő, a Duna…
Hazahúzom a bőröndöm, kis ügyintézés, s már ott vacogok a Kőbánya-Kispest állomáson. Várom az Intercityt. Nem vagyok biztos benne, hogy most tényleg ezt akarom, valóban a 10 napos látogatásomból, 2,5 napot táborozással akarok tölteni. Négy percem van dilemmázni, no ha már megvettem a jegyet irány a SAPKASÁL tábor, a Szarvas Camp, a HaSomer Hacair és a Hanoar ifjúsági szervezetek téli machanéja. Ferihegy – Cegléd, s végül Szolnok mondja be rendületlenül a kalauz. Lehet, hogy fura, de engem kicsit Linz-re emlékeztet a pályaudvar, persze a helyi viszonyokhoz alkalmazkodva. A szocreál városkép a panelrengeteggel valahogy imponál nekem. Jutka, a Szarvas-projekt aranykezű mindenese jön elém. A kocsiban updatel a tábor első két, általam kihagyott napjáról. A hetes házikóban szállásolnak el.
/ART-os kép: Fonó Róbert/
Rögtön benézek az ART-ra, s ott is ragadok a kézműves foglalkozáson. Ismerős és ismeretlen arcok szólítanak meg. „Mi újság? Te itt? Szia Paszti!” – hallom sokaktól. Egy lány feleleveníti, amikor kis Negeves korában meséltem nekik lefekvéskor.
Sötétedés előtt megakad a szemem a három zászlórúdon, az üdülőtelep közepén. Az egyiken egy izraeli lobogó, a másik kettőn a két ifjúsági szervezet Dávid-csillagon alapuló logója. Percekig állok, s csak nézem a három anyagdarabot. 2300 km-re a Szentföldtől, távol a kék-fehér mentes tel-avivi hétköznapoktól különös látvány tárul elém. Egyszerre fogja el melegség a szívem, s arra gondolok, bárcsak odakint is minden ember olyan lenne, mint itt, ebben a táborban. Vacsora, esti program, amely közben befut szobatársam Norbi, akivel legutoljára a Földközi-tenger partján láttuk egymást.
1:30-kor ébresztés. Az egyik ijesztgetős ember vagyok az esti bátorságpróbán. A mínusz fokokban nagyobb a kihívás, mint a nyári, szarvasi erdős programokon. Egy Tesco-s koponya-maszkban alakítom az őrült táborvezetőt, akit meg- vagy inkább le- kell nyugtatnia a csoportoknak. Izraeli kollégáim biztos nagyot néznének, ahogy itt rohangálok az avarban a fák között hangos sikongatások közben…
Mifkáddal indítjuk a napot, tábori eskü, Mode ani, Smá… Mosolyra kerekedik a szám, jó döntés volt felszállni tegnap a KÖKI-n a MÁV-Startos szerelvényre.
Nap közben pihenek, a kaja első osztályú. A táborzáró estiprogin jó előre elfoglalom a helyem az utolsó sorban. Csak nézek ki a fejemből, szokásomhoz híven…
Odakint együtt égetjük a szervezetek neveit a gondos kezek által elkészített fáklyaolajos rongytekercsek segítségével. Felhangzik az izraeli himnusz, a HATIKVA is. Kék-fehér mámorban úszunk, de mit tegyünk, ha szeretjük ezt, s hiszünk benne…
A kinti program után hóra következik, majd madrich (ifjúsági vezető) gyűlés, amit kihagyok, elvégre most csak vendég vagyok.
Másnap „könnyes” búcsú, invitálnak harci puszizni, de furán néznék ki a fiatalság körében… Nyakunkra tekerjük az ajándék SAPKAsálat, elkészül a táborfotó, s ismét menni kell. Nincs megállás. Ramat Ganban mennyit tervezgettem, milyen jó lenne a tavaszi után a téli táborban is tölteni pár napot, s most meg már túl is vagyunk rajta.
Dózsa György út, metrózás haza, ebéd Tominál, látogatás a nagynénimnél, s már várjuk is a 206-ost útban a Frankelba. Barátok, ismerősök, kellemes hangulat a Szombat-fogadás alatt és után… Mennyivel otthonosabb itt zsinibe menni, mint odakint,…
Szombaton szilveszter. Eredetileg „bulit” szerveztem volna, de az idő rövidsége miatt, végül letettem erről… Napközben összefutok Barbival, szarvasi korcsoportvezető társammal. Bejárjuk a Váci utca ünnepi forgatagát – ezzel egyébként egy régi, gyerekkori álmom vált valóra – , közös ebéd, tavaszi és nyári tervezgetés. Majd két szerencsepénzzel indulok a bátyámhoz. Nála köszöntöm a 2012-es esztendőt. Vasárnap sokáig alszom, iratok rendezése, pakolás, egy-két telefon személyesen nem látott barátokkal… Reggel irány a reptér, vár rám a tervek szerint további öt hónap idekint…
KISPASZTI WEB 