posztdok napló 20. – túra-Paszti

Péntek délelőtt sikeres csatát nyertem az álommanóval szemben, s így 11 körül elindultam letesztelni, mennyire érint az életbe lépett tel-avivi autóbusz racionalizáció.  Szerencsére a 63-as vonala nagyjából nem változott, legalábbis az általam érintett vonalszakaszon. Igaz most nem szólt a zene, de helyette volt hangos utastájékoztatás. A nyomtatott kiadványok alapján meg mertem volna esküdni, hogy a busz a HaShalom állomás előtt fog megállni, de nem még mindig az Azriel Center oldalán tett le.

Biztonsági ellenőrzés, s már bent is vagyok a plázában. Nézelődnék, de inkább irány az állomás. Jegyautomata, valaki egy ber-shevai jegyet próbál meg rámsózni. Slicha, én Ashkelonba megyek. Orna és Yosi hívott meg az ünnepre. Shavuotkor már jártam náluk.

Szeretem a HaShalom állomást, az ember csak néz  ki a fejéből. Ma sok katona is utazik, eltávozást kaptak a hétvégére. Ortodoxok, sokgyerekes családok, nyugdíjasok, munkából hazaigyekvők töltik meg a peronokat. Tízpercenként húznak el a vonatok a háromvágányos állomáson. Az 1-es és a 2-es a leginkább használt, a hármasra csak ritkán fut be egy-egy szerelvény. Gumiorrú önjáróból viszonylag keveset látni, főleg emeletes dízelmozdony vontatta vagy tolt rakevetek jönnek.

A peronon egy lány péntek esti gyertyákat osztogat az áldás szövegével. Beérkezik a vonatom, 12:18. Irány Dél-Izrael. Odabent a fagyasztott termékeket simán lehetne szállítani, a pingvinek és a jegesmedvék is otthon éreznék magukat. Kéne egy bunda, kesztyű, jégeralsó,…

Egy idő után elfagynak az ember szenzorai, mire 52 perc után leszállok, már nem érzem a fagyási sérüléseimet. Yosi vár az épület előtt.

Mintha haza érkeznék, jó érzés, ha az embert szeretettel fogadják. Hazai ízeket idéző finom ebéd, pihenés, délután kakaó a csodaszép kertben.

Életemben először megkóstolom a Maracuját. Hmm, ez ízlik. Itt termett a kertben.

A péntek esti vacsorán itt van Simi bácsi is Tel-Aviviból. Érdeklődéssel hallgatom a történetei, egyéni a humoros stílusa.

Töltött paprika, meggyleves, mákos rétes… többet nem is kell írnom.

Szombaton közös reggeli. Délelőtt előkerül kedvenc héber nyelvkönyvem. Ebéd, alvás. Szeretem a Sabeszokat.

Kora este indulunk Tel-Avivba. Ornáéknak dolguk van a városban, s így hazavisznek. Ajándékba kapok egy üveg kovászos uborkát /szolgálati közlemény: most megszakítom a blogírást és bekapok egy uborkát/.

Holnap kirándulás. Hagyomány, hogy a szemeszter végén kirándulást szervez a kutatócsoport. Ezúttal egy másik csoporttal együtt megyünk Jeruzsálem mellé a Sataf-hegyhez túrázni.

8:15-kor van a találkozó. 7:30-kor én nyitom az irodát. Sehol senki, 8 óra, 8:15… Na jó, itt hagytak. Végül 8:45-kor kiderül, majd nemsokára indulunk. Találkozó 9:30-kor, 10 előtt már úton vagyunk.

A helyszínen ismét egy röpke félórás várakozás, majd elindulunk. A kilátóhelyről, mely a Hadasa korházra és az En Keremi aranykupolás templomra néz, ereszkedünk le a teraszos műveléséről híres domboldalon. Kövek, nem az én léptékemre szabott lépcsők, tűző nap. Küzdök, de lelkes vagyok, hajt a csapatszellem. Igaz a mi csoportunknak csak a fele van itt. Csütörtökön még mindenki azt mondta, hogy jön. Valamit sejtettek.

Csak most ne essek hasra,… nem itt nem tudok lemenni,… hol, az út??? Na ezt már nem… – gondolom magamban, de “kol beseder” nyugtázom a mellém szegődött újdonsült ismerősömnek. Leértünk, huuu… Egyesek visszaindulnak a kocsikért, én inkább lent várom meg őket néhány társammal. A bátrak közül is visszafordulnak párán a végén.

Verejtékes homlokkal indulunk Jeruzsálembe. A Jaffo utca lenyűgöz. A régen mindig buszokkal zsúfolt, majd később a villamosépítés miatt járhatatlan közeg megszépült. Egy hatalmas térré vált, két oldalán pici üzletekkel. Egy új főutca született. Csak 100 házszámnyit kell legyalogolni, inkább csak bicegek az izomláztól. Jó lenne felülni az ezüst villamosokra, de egyelőre csak a próbafutásokat végzik velük.

Közös ebéd egy hangulatos étteremben. Új kollégák, akiket ma sikerült megismerni. Öt után búcsút veszünk Jeruzsálemtől. A főnökömmel beszélgetek a parkolóba menet, aztán átváltunk szakmai kérdésekre.

A Bar-Ilan Egyetemnél köszönünk el tőle, az egyik kolléga kezembe nyom egy adag megmaradt sütit. Átkelek a gyaloghídon, irány haza, Ramat Ganba.

Az úton fekete macska… Nem mész át előttem!… S nem is ment!

/Ha már Izraelben is lehet KATAN-t kapni,…/