Napok óta töröm a fejem egy méréstechnikai problémán… az áttörés még várat magára. Nem szeretem, ha valami nem megy, mindig feszültté tesz. Mindemellett zajlanak a megszokott hétköznapok. Macskástól, Negba utcástól, gyalogos hidastól. Megjegyzem ma délután hat órakor nem volt dugó Haifa felé. Hihetetlen, valami nincs rendben… esetleg itt a nyári szabadságok ideje?
Vasárnap este ismét Bnei Brak felé vettem az irányt. Ági nénihez és Smuel bácsihoz voltam hivatalos. Most már ismertem az utat, s a buszt sem fékezték le minden sarkon az össze-vissza rohangáló ortodox testvéreink. Kicsit nosztalgiáztunk, felelevenítettük a közös szarvasi nyarakat. Meghívtak egy finom rakott krumplira.
A vacsora után indulófélben voltam, amikor dobozok, zacskók kerültek elő. Néhány éve, amikor nyugdíjba vonultak a tábor konyhájáról, szerveztek nekik egy kis búcsúztatót. Erre készült egy kis emlékkönyv, amelybe állítólag azt írtam: “… többé már nem lesz Ági néni-féle gombaleves, csokikrém, kakaós kalács a táborban…” Útravalónak kaptam most egy nagy doboz friss gombalevest, egy adagot a híres csokikrémből és egy rúd, még meleg 
kakaós kalácsot… Teljesen meghatott ez a kedvesség! S mindez azon a napon történt, amelyen, ha nincs a Bar-Ilan Egyetemes kaland, akkor Szarvasra indultam volna…
Ma este is volt egy kellemes élményem. Az ajtómra egy képeslapot ragasztottak, otthonról jött… a “régi Komáromból”
U.i.: Az egyetemről jövet majdnem rám vetette magát egy tarka-barka macsek. Rémisztő szitu volt.
/már megint nem találom a hosszú i-t/
KISPASZTI WEB 