A soros bejegyzés címe eredetileg “köszönni vagy nem köszönni” lett volna… időközben azonban felfedeztem, egy olyan ünnepet, amelyről még sosem hallottam, de hála a Google-nek, most már tudom: Ma van Tu BeÁv a szerelmesek napja.
(Nuu, nem mintha érintene az ünnep, Ámor nyila még nem talált el itt a Szentföldön, s a Ben Gurion repülőtéren sem várt a nagy ő egy I love you Paszti felirattal).
Magáról az ünnepről az Internet alapján:
“Ősidőktől fogva Áv hó 15. napja volt a hajadonok párválasztásának napja. Ez a hagyomány a második Szentély lerombolását (i.sz. 70) követő közel két évezredben megszakadt, és csak Izrael állam megalakulását követően jött újra divatba.
Többnyire zenés, táncos bulizással, párválasztós játékokkal töltik a fiatalok a legvidámabb zsidó ünnep éjszakáját szerte a világ zsidó közösségeiben.”
Barátnő hiányában, beérem ma egy finom banános-csokis sütivel ünneplés gyanánt.
Visszatérve az eredeti gondolathoz: a szokásos hétfő esti körutamat róttam. A gyaloghíd után – mely alatt újra dugó volt – ilyenkor nem jobbra, a Ramat Adir buszvégállomás felé fordulok, hanem balra a, Hagana utca felé veszem az irányt. Az Etzel és a Hagana sarkán betérek a kedvenc schwarmázómba. Kipróbáltam vagy hármat-
négyet, de itt a legfinomabb. Lassan már törzsvendég vagyok. Általában hetente egyszer benézek. 33 sékel a kezemben, mindezért kapok egy pitát tele humusszal (csicseriborsó krém – részleteket lásd korábbi bejegyzések), salátával (apróra vágott uborka és paradicsom), finoman fűszerezett schwarma husival (abban különbözik az otthoni gyrosztól, hogy már maga a forgó hús van felület-kezelve valamilyen sárga színű fűszerkeverékkel), a tetején egy kis tchinával (szezámmag krém) és hat-hét szál sült krumplival. Jár még hozzá egy kis tányér, amelyet salátával tölthet meg az ember és egy dobozos üdítő. A grapefruitos FANTA a kedvencem, ez diétás és nincs még odahaza.
Miután mindezzel elegyensúlyozom az asztalig, visszatérek salátát szedni. Imádom a sárga (talán sáfrány???) savanyított káposztát, a pikáns uborka karikákat és paprika csíkokat. Kiegészítik mindazt, amit a pita rejt.
Ott ülök és majszolok, szembe velem az üdítős hűtő tele Prigattal, Springgel, Tappuzzal és a Coca Cola ismert és ismeretlen termékeivel. Azon tűnődöm, vajon, amikor az emberek beszállnak a liftbe az egyetemen, vagy kiszállnak, miért nem köszönnek.
Tavaly nyáron a szüleim meglátogattak Pesten, az MTA Kémiai Kutatóközpontjában. Miután a 29. szembejövőnek is köszöntem, Apa azt mondta: “olyan ez mint egy nagy falu, mindenki ismeri egymást, s mindenki köszön egymásnak.” Megnyugtattam, hogy azért ott is akad négy-öt ember, akinek az elmúlt öt év alatt nem sikerült visszaköszönni egyszer sem. Általában néhány, magáról sokat gondoló kolléga mutat ezzel intő példát: Kis tudóspalánta, vigyázz, mert ha sokat kutatsz, még olyan tuskó leszel mint én!
Ha valahol ezek az emberek jól éreznék magukat, az a Bar Ilan Egyetem. Itt egyszerűen nem divat köszönni. 
Az emberek beszállnak a liftbe és semmi, valaki csatlakozik hozzánk az elsőn és semmi, páran kiszállnak a másodikon és semmi… Nem emlékszem olyanra, hogy az ELTE-n vagy a KK-ban csak úgy köszönés nélkül beszálltunk volna a felvonóba.
Persze, a fenti példa nem csak a liftekre igaz, hanem a folyosókra, laborokra… Néha már én érzem magam kellemetlenül, hogy köszönök… Fura egy világ ez ebből a szempontból!
U.i.: Reggel és este összefutottam egy-egy fekete macskával. A hajnali át is ment előttem 😦 az alkonyatinak a járásában meg volt valami pumás.
/…/
KISPASZTI WEB 