Hőség-rekordok dőlnek meg Magyarországon és Szlovákiában. Az egyetem felé menet azon törtem a fejem, hogyan vállalhatok szolidaritást az otthoniakkal… Nem volt nehéz a mazgan (légkondi) még mindig nem működik, s a lámpák sem égnek a laborban. Amikor délután a hőmérő 34 °C-ot mutatott odabent, s a nap is a mi oldalunkon sütött, akkor átéreztem, mindazt, amit azon kollégáimnak kell most a Rózsadombon átélnie, akiknél nincs légkondicionáló.
A nap egyébként a szabadságról visszatérő főnökömmel indult. Vagy két órán át beszéltük meg az elmúlt másfél hét eredményeit, szakmai történéseit. Számomra valahol még mindig hihetetlen, hogy én, KisPaszti, a komáromi Stavbárov utcából, most itt a Bar-Ilanon, angolul nanotechnológiáról értekezem…
Tegnap kaptam egy e-mailt Soshanától, majd telefonon is beszéltünk… Néhány éve a biztatásomra Weisz Jehosua bácsi elkezdte megírni a élettörténetét a Hitközségi Híradó hasábjain. A Nagymegyerről származó, az itt élő komáromiak és környékbeliek egyik legaktívabb, közösség-összetartó tagja, közel két éven át folytatásokban közölte írásait Elmesélem az életem – Nagymegyertől Givatayimig címmel. 2010-ben könyv formájában is megjelent az izgalmakkal teli történet, s létezik angol és héber változata is. Tavaly sajnos elveszítettük Weisz urat, hosszantartó betegeskedés után. Azóta felesége testvérével, Soshanával tartom a kapcsolatot. Kiderült, hogy 1,5 utcányira lakik, így felkerestem.
Biztos sokan emlékeznek a Kicsikocsi című filmre, amiben egy idős néni otthonát próbálja megmenteni az 53-as bogár az építési vállalkozók nagyszabású terveitől. Kicsit ilyesmi érzésem volt, vendégségbe menet… A 62-es számnál szálltam le a buszról és az utca elejére kellett gyalogolnom. Azon tűnődtem, miért mondta nekem a hölgy, hogy egy kicsi házban lakik, amikor csak 3-4 emeletes épületek szegélyezik az utat. Amikor odaértem hozzá, lás csodát, a nagy házak tövében ott állt ez a régi, zöld előkerttel szegélyezett házacska, Mellette egy fehér autó, na jó 53-as szám nélkül és nem is volkswagen volt.
/kép forrása: internet/
Jót beszélgettünk, nosztalgiáztunk, megkóstoltam egy finom mangót, talán az elsőt itt Izraelben. Az erkélyen ültünk, vártam, mikor dudál és pislant egyet a házat védelmező Kicsikocsi…
Hazafelé betértem egy kis ABC-be, kellett még pár dolog az útra…
Ma megjelent a Hitközségi Híradó 183. száma benne a “Posztdok napló” első fejezetei nyomtatásban.
U.i.: Macska-rajongók, végre egy-két kép “úttorlasz cicáról”… s mit láttam ma egy ház tövében kilenc fekete kövér macska, négy tarka társaságában… rémisztő volt a túlsúlyosságuk…
Aktuális közel-keleti hírek:
Dacára minden tűzszünetnek, a polgári védelem délután öt körüli sajtóközleményének arról, hogy Dél-Izrael lakói visszatérhetnek a normális hétköznapi életvitelhez, kora este újabb rakétaeső hullott, amelyet válaszcsapás követett.
/…/