posztdok napló 57. – szülői vizit és MAZEL TOV!

Pár napja a Margit-híd tövében az Európa kávézóban üldögéltem egyik kollégámmal. Mondott egy furcsa dolgot: szerinte a blogom alapján én még nem váltam le a szüleimről. Sokat gondolkodtam ezeken a szavakon, s arra jutottam, hogy az ember addig örüljön, amíg vannak szülei, akikre számíthat, akik szeretik, akik féltik, akik törődnek vele… 11 éve élek tőlük távol, de a kötődés az sosem halványult el, egyetlen napra sem…

Tegnap reggel korán indultam az egyetemre. Látogatókat vártam, s mielőtt megérkeztek, volt még egy-két elintéznivaló. 10 körül megcsörrent a telefon, a szüleim és a testvérem elindultak Tel-Avivból Ramat Ganba. Lesétáltam az Amidar buszállomásig, pont egyszerre értünk oda. Lassan, a környéket fürkészve szálltak le a 61-esről. Átkeltünk a Haifára vezető út felett, a blogból már unalomig ismert és fényképezett gyaloghídon, beléptünk a Dekel kapun.

Először a nanotechnológiai triplexben kalauzoltam őket, majd következett a másodikon az ülőszoba és a labor bemutatása. Rövid vizit a főnökömnél, s már indultunk is a kampusz központjába. Fényképezés, kérdések, válaszok… A hőség egyre elviselhetetlenebb volt, így visszatértünk Ramat Ganba. A Hagana utcával párhuzamos, árnyas sétányon jutottunk el a magas házak által szegélyezett “csodaszép” parkba. A vízesés-szerű szökőkutat sajna épp takarították. Benéztünk a helyi plázába, egy kis menedéket keresve a tűző nap elől, majd a Negba utcán folytattuk kalandozásunkat. Vicces volt, amikor a kedvenc ruhaboltomban, mosolyogva üdvözölt az eladó, mint visszatérő vásárlót.

Még hazautazásom előtt alapos takarításnak vetettem alá a kicsiny szobámat, így a szülői feedback egész pozitívra sikeredett. Táskába vágtuk az esti esküvőre szükséges öltönyt, cipőt, inget és nyakkendőt… s közel 40 perc alatt visszabuszoztunk a tel-avivi szállásukra.

Volt még egy kis idő, így Tomival végre megmártózhattunk a Földközi-tenger habjai között… Milyen jó lenne, többször eljutni ide… Ramat Ganból kicsit körülményes leugrani a beachre.

Öt előtt indultunk a kikötőbe, ahol a régen várt, “Nati és Dan” esküvőre került sor. Öröm volt látni az ifjú párt, a tengerparti naplementében felállított hüpét (esküvői baldahint), amely alatt örök hűséget esküdtek, miközben a tenger morajlása visszhangzott az éterben.

/esküvői szappan-buborék fújó – a menyasszony bevonulásakor használtuk/

Öröm ünnep volt ez a javából, amibe azért vegyült egy jó adag szomorúság, mivel Sanyi, Nati apukája, a szeretett nagybácsim sajnos nem érhette meg ezt a napot…

A ketuba (házasság-levél) felolvasása, a hét áldás, amely közül az egyiket Apa mondta, a jeruzsálemi Szentély pusztulására emlékeztető, elengedhetetlen pohártörés… Ismerősök, rokonok, barátok Svájcból, Ausztriából, Amerikából, Izraelből… a világ számos pontjáról. Tánc, vacsora, tánc, beszédek, tánc, meglepetés programok… buli hajnalig…

MAZEL TOV (Jó szerencsét) Nati és Dan!

/Nati és Dan kipán (kis kerek fejfedő), gyufás dobozon és vendég-búcsúztató cukorkás dobozon/

Éjfél körül búcsú Anyától, Apától, Tomitól… irány vissza Ramat Ganba, reggel vár a meló a Bar-Ilanon… ők ma délelőtt Jeruzsálem felé vették az irányt, pár napra, mielőtt hazatérnek…

Tartalmas vasárnap volt! Örülök, hogy nem szakadtam le a szüleimről!

U.i.: Szomorú hírt kaptam Ashkelonból! Pár napja eltűnt Stella macska,… remélem megkerül, egészen összebarátkoztunk már. Aki látja, szóljon neki, hogy hazavárják!