posztdok napló 72. – lábujjhegyen…, avagy laptop mentes ünnepnapok

Lábujjhegyre állva ágaskodom az Uziel utca piciny boltjában egy üveg borért. Ajándékba lesz Miriamnak és Aharonnak, akiknél a Rosh Hashanát töltöm. Azon filozofálok, el tudok-e vinni két üveg bort egy szatyorban törés nélkül Ashkelonig vagy sem… Meggyőzöm magam, hogy a HaShalomig se jutnék el üvegszilánkok nélkül…, így Orna és Joszi csokit kap majd a sabati vendéglátásért. “Sana tova” (Boldog Új Évet!) – hangzik az eladótól, aki mosolyogva nyugtázza, hogy ismét hozzá tértem be ajándékot venni. Szerencsére semmit nem vertem le a nagyra nőtt hátizsákommal az egyembernyi üzletben. A 3,5 napnyi ruha kiszorította a laptopomat a táskából, számítógép mentes napok várnak rám…

Nincs sok időm, átküzdöm magam a kasszánál kígyózó, minden irányból, növekvő soron. A sarkon már befordult a 63-as, szerencsére elérem.

/az el nem készülhetett ünnep alatti fényképeket pótolja néhány felvétel Orna és Joszi csodálatos kertjéből –  a fotón a füge datolya mellett az ünnep jellegzetes gyümölcse a gránátalma látható/

Mindenki úton van, azon gondolkodom, hogy tudok majd leszállni a vasútállomásnál, miután egy nagymama két unokájával az ablakhoz szorított. A manőver néhány áldozatul esett letaposott láb ellenére végül sikerrrel járt. Milyen jó, hogy nem akartam két borral eljátszani, ezt a törjük át a busz közepén álló áttörhetetlen falat -játékot…

Az Azriel Center zsúfolásig telt az ünnepre ajándékot keresőkkel. Beszereztem az ingyenes HaYom Israel újságot, ha 120 oldala nincs az ünnepi, hétvégi triplaszámnak, akkor egy se…

Múltkor rájöttem,  a 25 sékel viteldíjat kártyával is ki lehet fizetni, s nem kell az aprópénzt előre elkészíteni az automatához. Érintőképernyőn Askelon megkeres, kártya lehúz, jegy nyomtat, beléptető kapuba bedug, áthalad, jegyet lebélyegzi és visszaadja – motorikusan zajlanak a már ismert lépések. Egy kis útravaló beszerzése után, biztonság kedvéért azért megnézem a nagy kijelzőt. Időben jön a gyorsvonat, a 2-es vágányra. Pár napja volt egy kisebb sztrájk, azt mondják az izraeli vonatoknál sosem tudni, hogy elindulnak-e pontosan, s ha igen, megérkeznek-e a célállomásra. Az Izraeli Vasút nem okozott eddig még csalódást vasútbarát posztdok hívének, elég csúnya lett volna, ha pont Rosh Hashaná előtt szúr ki velem.

Tíz perccel a vonat indulása előtt megcsörren a telefonom. Az egyik másod-unokatesóm az, vinne le Ashkelonba a szüleihez. Sajnos már késő, mindjárt megy a vonatom – hangzik tőlem a válasz. Amúgy a szerda esti családi vacsora után kifejtette,  nem érti, miért nem kértem meg őt, hogy hozzon le… Én nem kérek senkitől semmit – mormolom el magamban a sajátos KisPaszti-filozófia egyik alappillérét, s próbálom mindezt elmagyarázni is… nem sok sikerrel.

Az állomásról Aharon vitt a szállásomra, ezúttal nem náluk, hanem egy rokon közeli házában kaptam helyett, mivel itthon az egész család. Jó újra látni a másod-unokatestvéreimet, a gyerekeket, a Shalom HaBajit (házi béke) teremtette meghitt légkört. Az ünnep előtt kikapcsolom a telefonokat, nincs Internet, TV, laptop,… átadom magamat a magasztos pillanatoknak. Este a közeli zsinagógában köszöntjük az 5772. esztendőt. Hazatérve többfogásos vacsora következik. Az almát mézbe mártjuk, így kívánva egymásnak édes évet.

Az ünnep első napján korán reggel indulok a zsinibe, a sófár-fújásra megtelik a “templom”. Kora délután újra közös családi ebéd vár ránk… A család legfiatalabb tagjai kezdenek megbarátkozni velem. Együtt kártyázunk, miközben az öt éves Tamár héber szavakat tanít nekem. Estefelé elindulunk a tengerpartra. A hagyományos Tashlich szertartásra. Komáromban ilyenkor a Duna-partra szoktunk menni, s morzsákat szórunk a vízbe, így szabadulva meg jelképesen a bűneinktől… Itt a Dunát a Földközi-tenger pótolja… A tradíció szerint  nem szórnak morzsákat, csak tisztes távolról szemlélik a tengert… Mi is így teszünk Aharonnal… Elmondjuk az áldást, s gyönyörködünk a naplementében. Érdekes kettősség tárul elénk. Odalent a nem vallásos izraeliek hada fürdik a tengerben, idefent ünneplőbe öltözött családok szabadulnak vélt vagy valós bűneiktől… Útközben összeakadunk a család legfiatalabb tagjaival, a legkisebb hölgy inkább visszafordulna, rám hárul a feladat, hogy eltóljam a babakocsiban… Hu, egész leizzadtam, még sosem bíztak rám egy másfél éves gyereket egy nem túl stabilnak tűnő négykerekű járgányban… A projektet végül sikeresen végrehajtottam.

Az esti imára újra a zsinagógában vagyunk, melyet ismét egy nagy családi étkezés követ. Ezúttal a húsos étkészletet a tejes váltotta fel, jelezvén, hogy tejes vacsora következik (részletek a kóser háztartásról itt és itt). A péntek reggel ismét az ünnepi kötelezettségekkel indult, majd egy finom, családi ebéddel folytatódott a nap. Igen, igen itt Izraelben az ünnepek általában terülj-terülj asztalkámmal párosulnak.

Az ünnepnapokat idén közvetlenül követte a szombat,… Mielőtt beköszöntött volna a hetedik, a pihenés napja, búcsút vettem Miriamtól és Aharontól, s áthelyeztem székhelyemet Ashkelon másik végébe. A péntek esti asztalon megtalálható volt egyik kedvencem, a gefilte fish (darált halból készült gombócok) is.

A szombati nap során kirándulni mentünk. Első célállomásunk a Gázai-övezet közelében lévő emlék és kilátóhely volt. Karnyújtásnyira álltunk a hírekben oly sokszor szereplő földsáv szélétől… Ha nem parkolnak a közelben katonai dzsipek, s ül egy fa alatt néhány állig felfegyverzett zöld egyenruhás, talán nem is gondolta volna a gyanútlan vándor, hogy “háborús”-övezetben járunk. “Katasztrófaturistaként” utunk Sderot városába vezetett. A településre, amely a legtöbb rakétát kapta az utóbbi években a “szomszédoktól”. Az utcák üresek, talán csak a déli napsütés elől húzódtak vissza a lakosok. Szinte minden sarkon beton óvóhelyek, másodpercek alatt fedezékbe kell vonulni, ha jön a riasztás. A legmegrázóbb  az egyik iskola előtti buszpályaudvar az egymás mellett sorakozó “mobil” óvóhelyekkel… Felkaptatunk egy dombra, hogy elénk táruljon a Gázai-övezet… Megdöbbentő a közelség. Lassan talán indulnék, egy kicsit messzebb a határtól… Nem kell a sorsot kísérteni – mondaná Apa, ha itt lenne. Furcsa, hogy a kilátástalan helyzet ellenére sorra épülnek új házak, növekszik a város… Mi mást kívánhat az utazó, mindig ilyen csend honoljon Sderot utcáin, mint a mi látogatásunkkor.

Hazafelé egy másik utat választunk… Elmegyünk az évek óta kómában fekvő egykori izraeli elnök, Ariel Sharon háza mellett, benézünk az Ashkelon közelében lévő népszerű fürdőhelyre… Ebéd, uzsonna, vacsora, s már újra a vonaton vagyok… Irány Tel-Aviv, új év, új hét, új szakmai kihívások…

Mindeközben odahaza, Komáromban is méltóan ünnepelték az 5772-es esztendőt. A 220 éves közösségről pont a Rosh Hashana alatt közölt riportot a Szlovák Televízió Magyar magazinja (szeptember 28-ai adás). Az öröm azonban nem lehetett teljes, az ünnep első éjszakája során horogkeresztet festettek a zsinagógánk ajtajára :(, sajnos nem először.

Köszönet mindazoknak, akik feledhetetlenné tették az első szentföldi Rosh Hashanámat!

/kis kémia a Hamei Yoav fürdő látogatása során/

U.i.: Péntek este hosszasan hallgattam egy kutya ugatását a távolból… talán szeretett volna a bekerülni a blogba… Vau-vau, ezúton üzenem Ashkelonba, blöki, sikerült!

/egészen elfelejtettem gépelni a hosszú blog-mentes napok alatt/

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s