Bizonyára sokan szembesültek már azzal az ijesztő helyzettel, amikor az ember az esti fogmosásnál rádöbben, fogytán a Blend-a-Med vagy a Colgate,… Aztán reggel ismét tényszerű megállapításként összegzi, hogy ideje lenne elmászni a szupermarketbe egy új tubusért. A következő este a fizika törvényeit meghazudtolva próbál a fogkeféjére nyomni egy borsónyit a pasztából, s a másnap reggelt már meg sem említem.
/kép forrása Internet/
Két nap 110 %-os kitermelésre törekvés után ma este végre beszabadultam a pláza élelmiszerboltjába… Még szerencse, hogy globalizálódott világunkban ma már mindenhol ugyanazok a fogkrémmárkák kaphatók… 🙂
Ha már pláza, akkor nem maradhatott ki az ÁNTSZ sarok sem. Megjegyzem, most, hogy már fél ötkor sötét van, a félhomályban nem is tűnik annyira szörnyűnek a hely. A könyvesbolt is becsábított magához. Eredetileg Új Keletet akartam venni, végül a szeptember 29-i dátum elbizonytalanított, hol van már az 5771-es esztendő, pláne az akkor történtek… Magyar újságot nem, de egy angol könyvet beszereztem: Dan Senor, Saul Singer: START-UP Nation, The Story of Israel´s Economic Miracle címmel. Ha egyszer a héber tudásom terén eget-rengető változások nem történnek, legalább az angol tökéletesedjen. Amúgy a kzat, kzat (kicsit, kicsit) válasz a héber ismeretemet firtató kérdésekre már egész meggyőzően hangzik.
A mai nap nagy híre, hogy a kémiai Nobel-díjat egy izraeli kutató, Daniel Shechtman professzor kapta a kvázikristályok felfedezéséért. Hogy mi van? – villant át az agyamon az első híradásokat olvasva… Valószínűleg az én beszűkült szakmai ismereteimet jellemzi, s nem az általam látogatott oktatási, kutatási intézmények hibája, hogy az első pillanatban nem nagyon tudtam mihez kötni az internetes portálokon felvillant szalagcímeket… Aztán persze az egyetemi emlékek között kutatva bevillant egy-két dia… talán pont a Szerkezeti kémia órán volt erről szó, kb. akkor amikor elvesztettem a fonalat… Azt hiszem ezeken az előadásokon kívül csak a biokémián néztem körül néha, hogy hol is vagyok…
Ahogy a Népszabadság írja: “1982. április 8-án reggel Shechtman olyan képet kapott elektronmikroszkópjával, amely eltért mindattól, amit korábban a kristályokról tudtunk… A tudós ragaszkodott megállapításaihoz, aminek következményeként megkérték, hagyja el kutatócsoportját. Harca végül arra késztette a tudósokat, hogy gondolják át az anyag természetéről alkotott elképzeléseiket.”
Hát igen, nem könnyű a kutatói sors… Az itteni főnököm is egészen belelkesedett a hírtől, s körlevélben hívta fel diákjainak, munkatársainak a figyelmét a jelentős tudományos eredményre, megjegyezve, hogy nem kaphat mindenki Nobel-díjat, s hogy a kutatásban türelmesnek kell lenni, hiszen a mai díjazottnak is közel 30 évet kellett várnia az elismerésre. A leveléhez mellékelte azt a publikációt, amelyért a mai díj járt. Az már csak az én rosszindulatú Kispaszti agyamon villant át, hogy hééé, ma van azzal a 3-4 társszerzővel, akik ott szerepelnek az 1984-es cikk fejlécében… No, de ne legyünk ünneprontóak. Gratuláció és minden elismerés 2011 kémiai Nobel-díjasának!
Egy érdekes dologra hívnám fel a figyelmet. A kitüntetett professzor annak az anyagmérnöki tanszéknek a munkatársa a haifai Technionon, amellyel a mi pesti csoportunk hosszú évek óta együttműködik, s ahol 2007-ben egyhasznos és kellemes hetet töltöttünk néhány kollégámmal. Hát igen, egykori főnököm, Kálmán Erika professzor asszony tudta, kikkel kell együtt kutatni 🙂 /a blogbejegyzés illusztrációs felvételei 2007-ben készültek a haifai Technionon/
Tegnap este nem volt erőm blogot írni. Talán eddigi izraeli kint-létem legjobb másfél-két óráját tudhattam magam mögött. Nanopaprika ügyben voltam egy megbeszélésen, minderről részleteket majd később. Amúgy a találkozások napja volt a tegnapi. Reggel Orna és Aharon egyik gyerekkori barátjával beszélgettem egy órát. Ő itt az egyetemen a kutatást támogató egység vezetője. 56 óta él itt. Hihetetlen, hogy errefelé is szinte mindenhol magyarul beszélő emberekbe botlik a gyanútlan posztdoktor.
Déli ebédemet a kis közértből jövet kedvenc padomon fogyasztottam éppen, amikor valaki rohamléptekben megindult felém, s azt kiáltotta angolul vagy háromszor: “elzavartak a laborból, hogy itt eszek a padon”. Megnyugtattam, hogy nem, csak ez a kedvenc ebédelő helyem (igen, igen délidőben itt nézek ki a fejemből). Ezt megjegyzi, legalább tudni fogja, hol kell keresni – mondta mosolyogva a diák, akivel még a júniusi, csoportépítő jeruzsálemi kiránduláson találkoztam. Az embernek már ebédidőben is részen kell lennie, hiszen felismerhetik a kampuszon… A tegnapi nap valahogy nagyon ott volt szakmailag, emberileg… élveztem!
U.i.: A ramat gani nyulakkal – ezúttal egy világossal és egy feketével (azaz legalább három nyúl lakik a környéken) – az elmúlt napokban kétszer is találkoztam… Még állítsa valaki, hogy Tel-Avivban nem laknak vadnyulak… /a macskás kép 2007-ben készült a haifai Technionon tett látogatás idején Akkó kikötőjében/
/Helyreigazítás: elősző bejegyzésemben tévesen állítottam, hogy a gránátalma mellett füge látható, a sárga gyümölcs datolya. Ezek szerint nem csak a kvázikristályos, de a biológiaóráról is hiányoztam. Lelkes, hozzáértő olvasóimnak köszönöm az észrevételt/
KISPASZTI WEB 