Holnap este beköszönt Yom Kippur, az Engesztelés Napja. Délután lassan leáll majd a teljes ország. Megállnak a vonatok, a buszok, bezár a Ben Gurion Repülőtér, a kevésbé vallásos lakosok többsége se ül majd autóba. Nem adnak majd a mérvadó tv-állomások, s a legnagyobb szentföldi hírportálok is felfüggesztik internetes tartalom előállításukat. 25 órás böjt kíséri a zsidóság talán legnagyobb ünnepét.
“Ugyanennek a hónapnak a tizedike az engesztelés napja. Szent összegyülekezésetek legyen, tartóztassátok meg magatokat… Ne végezzetek ezen a napon semmiféle munkát, mert az engesztelés napja ez… Ne végezzetek semmiféle munkát akkor! Örök rendelkezés legyen ez nemzedékről nemzedékre minden lakóhelyeteken! A teljes nyugalom napja legyen ez nektek, tartóztassátok meg magatokat! A hónap kilencedikének estéjén, estétől estéig pihenjetek nyugalmatok napján!” (3Mózes 23:26 32.)
/az Internetről származó képen a Jom Kippur előtti kapparah szertartás – a bűnöktől való jelképes megszabadulás -, melyről Kiss József így ír a Legendák a nagyapámról c. verses eposzában: És jóváhagyták rögvest odafent S szokásba jött a törvény mind így támad: A nő magának jércécskét nevelt S’ kakast az ő eltévelyült urának, És ráolvassák, amikor betelt, Bűnlajstromát tavasznak, télnek, nyárnak, Fejük felett lóbázva, mint dukál, Rebesgetik: .,Helyettem, kis madár!”/
A hagyomány szerint a zsidó új év napján három könyv nyílt meg az égben, a jók (élet) könyve, a rosszak könyve és azok könyve, akikről az Örökkévaló még nem tudta eldönteni, melyik kötetbe kerüljenek. A tíz bűnbánó nap végén, Jom Kippurkól megpecsételődik mindenki sorsa.
“Említettük, hogy Ros Hásánákor a nevek a nagy könyvekbe kerülnek, a pecsételés napján, Jom Kipurkor rákerül a végzés, a megerősítés, a pecsét. Úgy is köszöntjük egymást: Jó pecsételést kívánunk. Jom Kipur az egyetlen böjtnap, amelyet a Tóra meghatároz. Bár úgy fogalmaz, sanyargassátok a lelketeket, a bölcsek szerint ez a test sanyargatásával érhető el.
/a videón az ünnep beköszöntét jelző Kol Nidre ima hallható/
Ötféle tilalom van:
1. Nem szabad enni-inni.
2. Bőrcipőt viselni.
3. Fürödni.
4. Illatos szerrel vagy spray-vel kenni, illetve szórni magunkat.
5. Házaséletet élni.
A böjt akárcsak Áv hó 9-e (Tisha beAv, lásd részletesen az akkori blogbejegyzésben), 25 órás koplalást jelent.”
(forrás és további információ az ünnepről itt és itt)
Ez az időszak jó alkalom arra, hogy az ember végiggondolja az elmúlt hetek történéseit. Szállásom elfoglalása után az első utam a szomszédos boltba vezetett június 5-én. Akkoriban posztoltam is arról, mennyire fura, itt mindent csak nagy kiszerelésben árulnak. 9 gurigát cipeltem haza, ma reggel az utolsó került fel a papírtartóra… 9 tekercsnyi izraeli idővel a hátam mögött ideje egy kis számvetést készíteni.
A bejegyzés címe még reggel jutott az eszembe, azelőtt, hogy a mai meetingen azt hallottam a “boss”-tól, kicsit túl európai a mentalitásom. Arra értette, ha valaki megígért nekem egy mintát, vagy egy oktatást, akkor nem járok addig a nyakára, amíg nem teljesíti azt. Mondtam neki: az ember először megbeszél valakivel valamit, aztán, ha az ígéret ellenére sem teljesül, szól neki még egyszer… de ezután sem kívánok senkinek a nyakára járni. Inkább maradok európai, aki “kivárja a sorát”…
Mostanában kezdek rádöbbenni, mit is tettem valójában május végén… Felpattantam egy repülőgépre, kiszakítva magam a kényelmes pesti hétköznapokból. Hátrahagyva a kedvenc munkahelyem (na jó, ki nem háborog néha), a haver-munkatársakat, a szarvasi csapatot, a komáromi közösséget, a szívemhez közelálló családom… S elindultam a nagy bizonytalan felé… Reálisan látva, hogy a nyári táborban évtizedek alatt belénk nevelt kék-fehér ígéret földjéből, viszonylag töredéknyi lesz csak köszönőviszonyban a valósággal.
Mindezt miért tettem? Pont én…
Én, aki rühelli a változásokat, akiről az egyik legjobb barátja is azt mondta, “Paszti, Te már akkor arról nosztalgiáztál, hogy hogyan találkoztunk, amikor először beszéltünk”.
Én, aki ötödiktől őrzök minden füzetet.
Én, akinek az összes budapesti bérletszelvénye megvan az elmúlt 11 évből.
Én, aki blogot írt a szarvasi faházakról.
Én aki fél lábbal mindig a múltban élek…
Hát,…
Ha őszinte vagyok, nem tudom, honnan volt erőm e nagy döntéshez. Motivált, hogy a környezetemben dolgozó szenior kutatók mind voltak, valahol külföldön posztdokok. Ösztönzött, a kíváncsiság, vajon máshol milyen kutatónak lenni. Érdekelt, megállom-e a helyem egy magyartól eltérő nyelvi környezetben…
Wow, milyen szép mondatok. Beleillenek a részletekig megtervezett kutatói életpályámba… Hu, igen, én meg a tervezés… régebben mindig azzal a hasonlattal szoktam élni, “csak sodródtam, mint egy fatörzs a Dunán”...
Persze, valószínűleg az is benne van a pakliban, ha egyszer az unokám majd megkérdezi: Papa, Te mindig Pesten kutattál?, ne azt kelljen neki mondani… Figyel István, egyszer majdnem volt egy lehetőségem eljutni Izraelbe, de inkább itthon maradtam, mert így volt kényelmesebb… Most majd elmondhatom… Tudod Moshe, a nagypapa 5771-5772 táján Izraelben kutatott egy kicsit…
Nyugalmas, békés ünnepet az 1973-as Yom Kippur-i háború évfordulóján!
Minden Olvasóm pecsételtessen be a jók könyvébe! Az érintetteknek könnyű böjtöt!
U.i.: Ha már számvetés…, hogy szeretem-e a macskákat? S ha nem, miért írok róluk? Ma a boltba menet fura dolgot láttam, egy anyuka hessegette el a macskákat a lépcsőház bejárata elől, mert a 7-8 éves kisfia pánikszerűen félt az utat szegélyező “fenevadaktól”. Előbb utóbb hozzá kell szoknia, ha itt akar élni… Egyszóval minden dologról, azért én sem vetek számot ma este!
Aki azt gondolná, a macskás képek készítése Izraelhez kötődik, téved. Az alábbi felvételek az MTA Kémiai Kutatóközpont “hivatalos” macsekjáról készültek a IV-es épületnél…
/…/
KISPASZTI WEB 