Fülhallgatóval ülök az Ashkelon Tel-Aviv buszjáraton. Kicsit úgy érzem magam, mint mikor pre-campről vagy turnus közben zötykölődöm fel Szarvasról a Körös-volán menetrend szerinti járatával. Csak a kávébarna busz most zöld, s a sofőrtől magyar helyett héberül kellett kérni a jegyet. Szóval tele vagyok újabb élményekkel,… Ordítani tudnék, hé emberek, hagy meséljek… Mint az Alföldről hazafelé tartó Ikaruson, itt se sokakat érdekelnének a történeteim… Csak a gondolataim, s a fülemben szóló izraeli zene van… Elkezdem feldolgozni másfél nap eseményeit, felcímkézni a másodpercekre lebontott élményhalmazt, majd elhelyezni az agyi archívum csigaformájú tekervényeiben… Néha fel-fel pillantok azért, amikor elhagyunk egy-egy sötétbe burkolódzott vasútállomást. A Jom Kippur ünnepe után ma este már nem indultak el a vonatok… így első alkalommal gumikerekűvel teszem meg a távot.
Az egész csütörtökön kezdődött, amikor egyik rokonom ismételten meginvitált az ünnepre. Először nemet mondtam, azaz hezitáltam… fáradtnak éreztem magam, pihenni akartam, gondolkodni, kicsit egyedül lenni… Két-három mondat és meggyőzött, reggel irány Ashkelon. Korán keltem, van egy csomagom a postán, amelyről egy ajtómra ragasztott értesítőből szereztem információt. 8:00-kor a helyszínen voltam, megjegyzem, nem egyedül, az ajtón egy héber-angol felirat, ez a fiók a közelgő ünnep miatt zárva lesz ma… Ez az én formám, gondolom, s hazaindulok. Van még 50 percem mielőtt nekivágok az útnak. Gyors csomagolás, szokásos ajándék-bor beszerzése vár még rám…. Ha már boltban vagyok ideje mosószert is venni.
A 63-ason ülök, megszoktam, tudom, merre megy, “kik laknak az úton”… Nem indultam túl korán, de még időben vagyok… Pihe-puha gyaloghíd, a biztonsági őr útbaigazít, csak legyintek, már ismerem az utat… A játék bolt előtt elhaladva úgy érzem, ideje valami ajándékot vinni a két kis gyerkőcnek… A plüssállatok előtt állok tanácstalanul… nincs sok időm… “ecc-pecc kimehetsz…” Végül Micimackó és Tigris kapucnis változata mellett döntök… Malackát mégsem vihetek ajándékba egy ortodox családhoz…
Tel-Aviv Hagana, Lod, Rehovot… ismerősként köszöntenek. Aharon jön elém a pályaudvarra. Az ünnep kezdetéig a héten beszerzett könyvem olvasom az izraeli gazdasági csodáról… 50 oldalon rágom át magam, s igenelve bólogatok,… no ez is megér majd egy posztot…
A 25 órás böjt előtt családi vacsora… Finom leves, rántott hús, húsgombócok, saláta,… adják az alapot a ránk váró koplaláshoz. A zsinagógában látásból lassan már mindenkit ismerek, nincs olyan nap, hogy ne mutatkozna be valaki ismét magyarul… Az elkövetkező órák zömét itt töltjük az ünnep alatt…
Ha valaki azt kérdezné, mi volt a legmeghatóbb pillanat az ünnepi forgatagból? A válaszom egyértelmű: az ünnep zárásakor ismét felhangzik a sófár, a kosszarvból készült kürt hangja. Lesana habaa Jerusalajim, Jövőre Jeruzsálemben, olvassuk az utolsó sorokat. Az imaház színültig telik az utolsó percekre, az udvaron is legalább fele annyian állnak, mint amennyien odabent vagyunk. A kevésbé vallásos emberek is eljöttek erre a negyedórára, hogy hallják az ősi hangszert. Ereje van a dolognak, szarvasi hasonlattal élve magával ragadó élmény, mint a tábornyitókor ott állni a Mifkád-téren s a Hatikvát énekelni.
Adalék, mikor a felhangzik a sófár, oldalra pillantok, s a zsinagóga padsorában ott ül Micimackó és Tigris is… 🙂
Amikor tavaly az ünnepek végén azt mondtam, Jövőre Jeruzsálemben!, nem is sejtettem, hogy egy év múlva csak néhány kilométer választ majd el a várostól.
Miriam és Aharon köszönet a hétvégéért!
Reméljük, békés, nyugodt évre pecsételődött be Izrael az égi könyvekbe!
U.i.: A szentföldi állatvilággal történő ismerkedésemet a rovarok, macskák, kutyák és nyulak után egy termetes patkánnyal folytattam… Talán erről elég ennyi is…
/a bejegyzés képei az Internetről származnak, s csupán illusztrációk/
KISPASZTI WEB 