posztdok napló 76. – hazafelé…

Hat óra előtt néhány perccel befejezem a mérést, elzárom a gépet, egy gyors körbepillantás, minden a helyén,… lassan elhagyom a labort, ma nem én zárok. A diákok szobájában rápillantok még az asztali gépemre, az Outlookba nem jött új e-mail. Egyetemi címemet nem nagyon használom,  valamiért otthonról nem lehet elérni… Na jó, örüljek, hogy a végén megkaptam, ne legyek telhetetlen…

Elköszönök a kollégától, aki azon siránkozik,  maradnia kell még egy órát a reakciója miatt… Együtt érző arcot vágok,… Lehitraot! – köszönök elillendően. Gyalog baktatok le a másodikról… Egy impozáns kanyargó lépcsősor fut le tőlünk egyenesen a  bejárati aulába… nagy márványlépcsők, modern korlát, üvegburkolat kétoldalt… amerikai filmeket is lehetne forgatni itt, amint egy énekesnő megjelenik a lépcsősor tetején… Csend van, egy lélekkel sem találkozom… Büszkén lépkedek lefelé a Nanotechnológiai Intézetben… ma is tettem néhány kis lépést azon a bizonyos rögös úton… Ha ez a blogbejegyzés nem születne meg most, két-három, esetleg tíz év múlva már nem is emlékeznék a bent töltött órákra. Olyan igazi kellemes “szürke hétköznap” volt ez a mai. Egy olyan amit a többségünk szeret, mert volt idő nyugodtan kutatni.

Odakint már sötét van, csak a távolban lévő toronyházaknál dereng még valami a napfényből. Elérek a zebráig. Pont a járőr autó és a járőr motor húz el előttem egymással szemben haladva. Mi ez a nagy készültség? – fut át az agyamon,… már megyek is tovább. A Dekel kapu kijárati részén távozom. Pörgős rácsos-kapu, mintha egy strandról menne ki az ember. A gyaloghíd elengedhetetlen koldus nénije most sem hiányozhat. Leváltotta már a reggeli konkurenciát. A másik néni széke már ott pihen holnapig a híd lábához lakatolva. Elkattintok néhány fotót a gyaloghídon, éjszakai képek még amúgy sem készültek róla. A túloldalon napok óta nem láttam a nyulakat…, remélem még boldogan élnek a ramat gani bokrosban. Pár percet várok csak a buszra, mostanában valahogy jól időzítem az érkezést. Iszonyat meleg van, a gépjármű légkondija életmentő. Valahogy elkerülte a figyelmem,  mára 37 °C-ot jósoltak Tel-Avivba. Az igazsághoz hozzátartozik, már reggel is furcsálltam, mennyi tűz a nap…

/trópusi időjárás – a pénteki felvételen egy ashkeloni pálmafa/

A Negba utcán szállok le, hideg innivalóra vágyom, s kell még valami pékárú, amit a hűtőmben pihenő, még bontatlan humuszba mártogatok majd. Nincs kedvem boltba menni, megelégszem a kis utcára nyíló élelmiszer-trafikkal…

30 lépcső, kulcs megkeres, ajtó kinyit… Az ágyamon az új takaró, amely a szüleimtől érkező csomagban lapult… kezdek egész otthonosan berendezkedni piciny szobámban… /tegnap a postán majdnem egy hong-kongi csomagot kaptam a Komáromból küldött helyett/ TV bekapcsol, laptop kinyit… Ennyi, hazaértem!

U.i.: A Bar-Ilan Egyetem macskáinak tényleg le van vágva egy kicsi darab a bal fülükből, igaza volt az egyik ismerősömnek… Ma ebéd közben egy nagydarab macsek végig farkasszemet nézett velem. Attól féltem, nekem ugrik. Mi baja van velem a macskáknak?

/…/

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s