posztdok napló 79. – SAFARI

Ideje véget vetni a punnyadásnak, s kihasználni minden szabadidőt, hogy felfedezzem Izrael rejtett, eddig még nem látott értékeit. Túracipőt, térképet elő, Kispaszti, indulás! Lassan letelik az egy év, s még egy csomó mindent nem láttál… A héten Szukot ünnep ún. félünnepei voltak, így leszámítva  egy-két eltévedt kollégát, nem sok emberrel futhattam össze az egyetemen. A vasárnap a betegeskedéssel telt, a hétfő és kedd pedig eszméletlen gyorsan elrepült… Ma este ismét főünnep köszönt be, így már nem dolgoztunk. Jönnek az ünnepek, aztán meg a szombat… Mielőtt bárki azt a téves következtetést vonná le,  itt a Szentföldön sosem járunk munkába, jelzem, decemberig már nincs több szünnap.

Mielőtt rátérek szerdai kalandozásomra, nem mehetek el szó nélkül a tegnapi események mellett, melyek ismét a világ tv-csatornáinak, újságainak vezető hírei közé emelték Izraelt. Labilis egészségi állapotom meggátolt az előző napi posztolásban, így most kicsit megkésve köszöntöm idehaza az öt év és négy hónap után Gázából szabadult Gilad Shalitot. 1027 terrorista, jó pár többszörös életfogytiglanira ítélt, Jeruzsálemben, Haifán, Tel-Avivban halálos áldozatokat követelő merényleteket elkövető, tervező rab szabadulása volt a visszatérés feltétele… A Posztdok Napló továbbra sem politizál, azt azért megjegyzem, nekem is könnyeket csalt a szememre, amikor az első képek megjelentek a világhálón az elrabolt tizedesről! /kép forrása Internet/

Még izraeli utam előtt rákerestem Ramat Gan nevezetességeire az Interneten. Safari park, dobta ki a Google,… Wow, ezt meg kell nézni! – határoztam el valamikor május végén. Mint ahogy az lenni szokott, a látogatás halasztódott… elutaztam, fáradt voltam, túl meleg volt, nem volt erőm kikeresni, melyik  busz visz oda…

Mára legyőztem minden gátló tényezőt, s nekiindultam… Jó öreg barátommal, a 67-essel, amely hétköznapokon háromszor-négyszer elhúz előttem a megállóban, mire az én 61-esem megjön.

Szafari park és állatkert,… valahogy mindig rabul ejt a nagytestű emlősök, madarak, halak világa. Talán minden a Csehszlovák Televízió SAFARI című ifjúsági sorozatával kezdődött, amelyet vagy ezerszer láttam. A bajmóci (Bojnice) várban és a mellette lévő állatkertben zajló kalandos történetek mindig odaszegeztek a képernyő elé. Íme a Youtube-ról a film főcímzenéje:

7-8 megállót buszoztam, szerencsére a hangos utastájékoztató bemondta a “SAFARI” szót is a következő megálló neve mellett. Rövid sétát követően, egy hatalmas csupa-zöld park mellett elhaladva, értem el a főbejáratot. Egy szafari parkba általában autóval érkezik az ember, már akinek van, az legalábbis. Természetesen azért a gyalogos látogatókra is gondoltak. A belépő ára 57 NIS (új sékel), a lábon érkezőknek további 7 sékelt kell fizetnie a Safari-busz igénybevételéért. Ez áthalad az állatokkal teli (?) parkon, letesz a belső, gyalogosan megtekinthető állatkertnél, majd hazafelé ismét felvesz, áthajt az oroszlános részen, s visszavisz a kapuhoz. Azért is csiszoltam öt évig, doktoranduszként a Kémiai Kutatóintézetben a vasmintákat, hogy majd posztdokként teljen ilyen luxuskirándulásokra.

A kasszától a padok felé irányított a “katonás” pénztáros… sokáig egyedül vártam három kakas társaságában, melyek közül a fehér agresszív magatartást tanúsít irányomban… biztos szóltak neki a helyi macskák 🙂 Itt jut eszembe, mielőtt elindultam olvastam egy hírt: Oroszlánok, tigrisek, farkasok szabadultak Ohiora. Nekem sem árt tudni, kik laknak a szomszédomban. Türelmesen kivártam a negyedórát, közben csatlakozott hozzánk még egy eltévedt turista, aki rögtön elkezdte etetni a kakasokat. No ennyit a négynyelvű (héber-arab-angol-orosz): “Ne etesse az állatokat!” feliratoknak – gondoltam magamban.

A minibusz gyorsan száguldott velünk a ZOO felé. Nem sok időt hagyva a nézelődésre, pláne fényképezésre. Antilopok, zebrák, orszarvúak, vízilovak… valahogy nekem nagyon abszurdnak tűnt itt a haifai országút tövében a betonkerítések közé szorított, szó szerint “puszta” (na lehet ez szavannának hívják helyesen) területen elenyészve legelésző “vadonélő” állatok látványa… Vagy nekem vannak téves elképzeléseim egy szafari parkban az egy négyzetméterére jutó “négylábú látványosságok” minimálisan elvárható számáról, vagy a gazdasági válság hatására kevesebb most a lakó, esetleg nem mindenkit engedtek ki a rejtett istállókból ezen a reggelen.

Az igazsághoz hozzátartozik, mind-ezidáig egyetlen autós szafariban jártam. Közvetlenül a rendszerváltást követően apa akkori cégétől, a Priemko-tól szerveztek a gyerekeknek egy kirándulást az azóta felszámolt gänserndorfi parkba egy KGM-es bevásárlással egybekötve.

/a képeslap és a korabeli kép forrása az Internet/

Hát ott csak kapkodtuk a fejünket, állatok tucatjai vették körül a buszt jobbról-balról… Itt úgy kellett kutatni (juhé, újra kutatás) egy-egy példányt. Szóval a szafari részt nevezzük inkább csak “becsalogatónak”. Ok, lehet 4-5 évesen saját autóból látni három kétszarvú “izét” meg négy csíkos zebrát nagy élmény lehet. A betonkerítéstől “lakótelepinek” tűnő “ezt azért még át kéne gondolni még egyszer” autentikus életkörnyezetből a klasszikus állatkertbe csöppen az ember.

A ZOO rész valóban megérte a belépő árát. Van itt minden, amit az ember ilyen helyen látni szeretne: elefánt, zsiráf, tigris, kenguru, aligátor… Ötletes kifutók, látványos megoldások. A csimpánzoknál pont sikerült elcsípni az etetést. Lehet, tényleg van valami ebben a rokonságban 🙂

/nohát SZARVAS-ból sem volt hiány…/

Mielőtt keresztül-kasul bejártam volna a területet, elcsábultam, s további 10 sékel ellenében felszálltam az állatkert kapujától induló kis-vonatra. Először kicsit frusztrált, hogy útitársaim átlagban 20-25 évvel fiatalabbak tőlem. Amikor megpillantottam azt a lányt, akivel a safari-busz együtt hozott (igen-igen a kakas etető), megnyugodtam, s kényelemesen hátradőlve hallgattam a héber nyelvű idegenvezetőt. Naivan azt gondoltam, a vonat majd a belső állatkertben visz körbe. Tévedtem, a 25 perces gumikerekes zakatolásra a “kinti” pusztában került sor. A törpe antilopok, zebrák most még nehezebben akartak utunkba kerülni. Nem volt egyszerű dolga a mosolygós, állatkerti pólós lánynak, állatokról beszélni egy hatalmas kihalt területen… A szabadban párzó zsiráfokat látni valóban más élmény mint ugyanezt szemrevételezni a ketrecbe zárt pingvineknél… Elkattintottam pár képet, egy közbeiktatott megállónál búcsút vettünk a ZOO-tábor apróságaitól, akik mint kiderült, az első kocsi utasainak zömét adták. Ha Komárom belvárosában még sosem ültem az elektromos vonaton, legalább most itt kipróbáltam. A látnivalók tekintetében kisvárosunk magasan vezet!

Visszatérve az állatkertbe egyre inkább bepörögtem… Kisgyermeki lelkesedéssel vártam, mit, kit rejt a következő kifutó. Mosolyt csalt az arcomra egy-egy maki, mozdulatlan aligátor, teve vagy láma.

Másfél órája barangoltam már az állatvilág képviselői között, amikor delet ütött az óra. Ideje lenne valami meleget enni, a betegeskedés óta először a héten – merült fel bennem. A nagy tó mellett rá akadtam az étteremre. Ekkor megtorpantam, hirtelen szomorúság lett rajtam úrrá. Iszonyatos hiányérzetem támadt. Tomit, a bátyámat hiányoltam magam mellől. Amikor együtt megyünk kirándulni, ha teheti, s időnk engedi, mindig “elvisz” az állatkertbe. Így volt ez Zürichben, Brünnben, Antwerpenben is… Szerettem volna odafordulni hozzá, s megkérdezni: Bemegyünk, eszünk valamit, mint ott akkor abban a tigrisekre néző cseh állatkerti restiben? De ő most nincs itt, morzsoltam el egy valahonnan a szemem sarkába hullott vízcseppet…

Hamar felmértem a helyzetet, ez egy gyorsétterem… maradjunk a jól bevált  hamburgernél. Fura, egyáltalán nem hasonlított a Burger King, a McDonalds és társaik “mű” termékeire a feltálalt ínyencség… Olyan igazi békebeli íze volt, mint anno a komáromi HAMI óriás-burgereinek. Lehet, a szafariból hiányzó zebrákat és antilopokat használták hozzá? Na jó ez csak egy rossz poén volt! Úgy éreztem, a gyomrom is azt mondta, erre most szükségem volt…

Új energiát kapva indultam tovább. A nagy térkép előtt eltűnődtem, mi az, ami kimaradt… A mackók, kiáltottam fel! Macik nélkül nem mehetek haza! Irány a kis ösvény. Az első kifutóban két fekete, felismerhetetlen szőrpamacs, a másikban öt virgonc barna mackó. Elkerekedett a szám, pirospozsgás lett az arcom a mosolytól! A medvék is érezték, boldog vagyok, ettől a szép kirándulástól, Ramat Gantól, a lehetőségtől, hogy itt lehetek, a még mindig nyárias ősztől, a pálmafáktól,…

Lassan elindultam a kijárat-felé. A “nem hiányozhat” ajándékboltban nem láttam semmi érdekeset,… Sokad magammal vártam a kijárathoz szállító buszt, amely vad tülköléssel jelezte, a sofőr siet valahová. A jegy árában benne van, hogy kifelé átmegyünk az oroszlánok zónáján. A 30 km/h-t messze átlépve előztük a három zebra-két antilop miatt lassan cammogó személyautókat. A nagy zöld kapunál sorakozó kocsisor elé vágtunk. “Átrepültünk” az oroszlánok földjén, akiket a biztonság kedvéért azért még villanypásztorral is elválasztottak a látogatóktól (megjegyzem Gänserndorban ilyen sem volt!). A zárt terület elhagyása után még gyorsabb sebességre kapcsolt a vezető. Közeledik az ünnep, emiatt korábban zárnak, biztos sok kört kell még mennie – próbálok magyarázatot találni a turbó-üzemmódra.

Hát ez volt a régen várt ramat gani SAFARI! Mindent összevetve, egyszer ezt is látni kell!

S hogy legyen egy kis hazai is így a nap végére: a Szlovák Televízió nemzetiségi magazinjának tegnapi adása (október 18.) megtekinthető itt néhány ismerős arccal.

U.i.: Egyszerű, utcai macskák nem voltak az állatkertben, nem is értem…

/…/

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s