Szabadnap – de nem ünnepnap – lévén, tovább folytattam ismerkedésemet az ideiglenes otthonomul szolgáló közel-keleti országgal. Ideje volt elmerülni Tel-Aviv történelmében. Amikor az ember 8-10 napra jön Izraelbe turistaként, általában kevés ideje marad a tengerparti városra. A számos történeti, bibliai emlékhely, Jeruzsálem leköti a látogató legtöbb napját. Egy-egy gyors jaffoi városnézésnél, Rabin téri emlékezésnél, esetleg a Függetlenségi terem vagy a Shalom Tower aljában berendezett helytörténeti tárlat megtekintésénél több nem nagyon szuszakolható a programba.
Külföldi tapasztalataim alapján a leggyorsabban és legátfogóbban a Hopp-On, Hopp-Off turistabuszok segítségével térképezheti fel a vándor egy-egy nagyváros főbb nevezetességeit.
/városnéző buszról fotózott városnéző busz Londonban, 2010-ben/
Londonban és Brüsszelben is számos hasznos információra tettem szert a “fülhallgatós” járatokon. Itt Tel-Avivban még nem jelentek meg a leselejtezett londoni vagy berlini emeletes buszokból kialakított turista-csalogató látványosságok, de a helyi BKV, a DAN pár éve elindította a 100-as járatot, amely megpróbálja a fentiekben leírt élményt nyújtani az izraeli metropoliszban /a buszt népszerűsítő illetve a 2008-as átadásáról szóló videók forrása a Youtube/
“Tel Aviv-Jaffa (héberül תֵּל־אָבִיב-יָפוֹ; arabul تَلْ أَبِيبْ يَافَا) Izrael második legnagyobb városa; a Földközi-tenger partján fekszik. Ez a központja Izrael legnagyobb agglomerációjának, a Gush Dannak (Dan blokk), melynek teljes lakossága 3 040 400 fő. A szűkebb értelemben vett város lakossága 392 500 fő, területe 50,6 km².
Tel-Aviv első telkeit egy kagylókat felhasználó sorsolás útján osztották ki az első hatvan családnak. A leendő telek tulajdonosok, 60 zsidó család 1909 Pészach (a kovásztalan kenyér, az egyiptomi kivonulásra emlékező ünnep) másnapján összegyűlt a homokos tengerparton, majd fehér kagylókra a neveket, míg szürke kagylókra a telkek számait írták fel. És megkezdődött a sorsolás – és egyúttal elindult Tel Aviv alapítása, benépesítése.
Tel Aviv alapítása három évvel korábbra, 1906-ra datálódik. Ekkor összegyűltek Jaffa (Jafó) zsidó lakosai, és elhatározták, hogy egy új kertvárost hoznak létre Jaffa mellet. Céljuk az volt, hogy létrejöjjön egy zsidó város egészséges környezetben, megtervezett esztétikus kivitelben és modern higiéniával. Ezeket ugyanis az akkori Jaffa nélkülözte.
Így 1908-ban a csoport megvásárolt egy 5 hektáros homokdűnés területet Jaffától északra, amelyet 60 telekre osztottak fel. Az alapító családok álma egy európai stílusú kertváros létrehozása volt, amely menedéket nyújt Eretzben a város polgárainak. Az 1909-es sorsolást követően 5 éven belül öt utca és 66 ház állt. 
Az új település neve körül ismét szavazás döntött: Új Jaffa helyett Tel Aviv-ra esett a választás. A név ugyan a magyarban Tavaszi Domb-ként fordítható, de a héber jelentése ennél sokkal, de sokkal mélyebb. A héberben a “tel” egy ősi lerombolt magaslatot jelent, míg az “aviv” a tavaszt. Így maga a név a megújulást, az õsi dombok megújulását jelenti.
A város gyorsan növekedett, 1920-ban már 2000 lakosa volt. A Brit Mandátum ideje alatt a politikai súrlódás Jaffa zsidó és arab lakosai között nőtt,… . Ebben a fenyegetettség árnyékában a zsidó lakosság döntő hányada elhagyta Jaffát, és így Tel Aviv öt év alatt 2000 lélekszámú településből 34 ezres lett. 
A fiatal város egyre több és több polgárának nyújtott menedéket, miután a nácik hatalomra kerülésével újabb betelepülők érkeztek. 1937-ben már 150 000 ember lakott az alig 30 évvel azelőtt alapított településen. Ma 390 ezer lakosa van Tel-Avivnak.
Az UNESCO a Világörökség részének nyilvánította az 1930-as évek modern stílusú Bauhaus építészete miatt.” /forrás itt és itt/
Tíz óra után indultam Ramat Ganból, ezúttal a 39-es buszra kellett felszállnom, amely a tőlem 10-12 percnyire lévő HaYaden utcában halad hozzám legközelebb. Már maga ez az út is felért egy városnézéssel. Közel 60 perc alatt értük el azt a fejállomást, a Reading Terminált, ahonnan a panoráma busz indult. Számomra eddig ismeretlen utcákon, utakon, lakótelepeken át vezetett az út a belvárosig, majd a kikötőhöz közel, a Yarkon folyót átívelő hídon átkelve érkeztünk meg a kiindulóponthoz. A gyanútlan turista hiába keresi a hatalmas buszparkolóban a 100-as indulási helyét, tábla nem jelzi azt. A sofőrpihenő kapusa azonban kedvesen útbaigazítja a messzi-földről érkezőket: “Innen az épület elől indul majd a piroska!” 
A biztonság kedvéért azért bement és megkérdezte, majd erőteljesen bólogatva nyugtázta korábbi szavait.
25 perc volt még az indulásig,… rajtam kívül sehol senki. Aztán befutott két orosz hölgy, majd egy apa a fiával, végül egy öt fős szintén orosz társaság. Svájci óra pontossággal be is állt a járda mellé a nyitott Iveco. Nyolc nyelv közül választhat az ember, a fülhallgatóba mondottak kb. 70% hallható csak tisztán, különben berezonál a rendszer. A biztonság kedvéért kipróbáltam a mellettem üresen tátongó ülés csatlakozóját is, az eredmény hasonló volt. Szóval vagy mind kontakt-hibás vagy az útviszonyok miatt a busz rugózása rossz hatással van az audiorendszerre. 
A fontosabb helyeket a sofőr külön bemondta héberül és angolul, gondolom sejtheti, a fülhallgatós idegenvezetés nem 100%-os. Akkor vagyok objektív, ha leírom a brüsszeli és londoni “nagytestvéreken” is előfordul néha hasonló jelenség, s mindez nem befolyásolja nagymértékben az összhatást. Az út 45 NIS-be, ami nagyjából egy gyorsétterem átlagos menü-árának felel meg. Elvileg létezik Hopp-On Hopp-Off változata is a jegynek 65 sékelért, de Tel-Aviv nem az a város, ahol erre szerintem szükség lehet. A menetidő a meghirdetettnek megfelelően két óra.
Az utazást igyekeztem okostelefonommal megörökíteni. Azon örvendeztem a 39-esen, hogy végre megértük, az embernek nem kell külön fényképezőgépet hoznia, külön vigyáznia rá. Telefon úgyis van nála. Mint ahogy az Murphy törvénye szerint lenni szokott, a városnéző busz indulása előtt még tökéletesen működő telefon-kamerám hirtelen megmakacsolta magát. 
Lefagyott, belassult, percekig nem érzékelte, ha lenyomtam a felvétel-gombot. Szegény régi jó, 2005-ös isztambuli utam előtt beszerzett fotógépem ott lapul elárvulva és elárulva Ramat Ganban… – villant át az agyamon. A telefon akkumulátora sem volt egészen feltöltve, pedig megesküdtem volna, hogy tegnap feltöltöttem a mai útra. Küzdelmek árán végül 37 képet elkattintottam, majd mikor megjelent az üzenet, a “telefon 30 másodperc múlva kikapcsol”, átadtam magam teljes mértékben a látottaknak és hallottaknak. Élveztem a tájat, a nagyváros varázsát.
Az útvonal rajzát mellékelem a blogban. Ehhez képest annyiban módosult a valós nyomvonal, hogy a reggeli Jaffoban beállt dugót megkerültük, különben talán még mindig ott ülnénk a buszon. A HaYarkon a tengerparti életmentőknél felhúzott szeles időt jelző piros zászló ellenére is lenyűgöző arcát mutatta. A lassan hidegebbé váló nappalok és kimondottan hűvös éjszakák alapján arra tippeltem, vége a strandszezonnak, de a tengerparti kép megcáfolta mindezt. A belvárost tényleg nem láttam még sosem kihaltan. A boltok, kávézók, éttermek ezúttal is zsúfolásig tömve, a kerek, felújítás alatt lévő szökőkút körül hatalmas kirakodóvásár vonzotta az errefelé sétálókat. 
Elhaladtunk az Azrieli Center mellett, körbekerültük a Tel-Aviv Egyetemet, ahol felfigyeltem egy-két számomra eddig ismeretlen múzeumra, melyeket mindenképpen meg kell látogatnom. Hallottunk a mindig nyüzsgő város múltjáról és jelenéről, híres emberekről. Megérett az idó arra, hogy többet tudjak arról a városról, mely 1989 óta Budapest testvérvárosa.
Az élményekkel teli kirándulást után betértem a Dizengoff utca egyik kisvendéglőjébe egy remek ebédre. Azt még valahogy megértettem, hogy a “roast chicken”-ből hogy lett egy a sült és a párolt csirke közötti, kimondottan ízletes húsdarab, de hogy a “baked potato” mióta a sóletből kihalászott (ezért néhány babszemmel és gerslivel díszített) burgonya, az már nem fért a fejembe. A kapros saláta viszont a helyén volt 🙂
U.i.: A városnézésre várva egymást követve három macska mászott ki a mellettem lévő kerítés alatt… A kisvendéglő teraszán, az első asztal egyik székén egy nagy fekete cica szunyókált, remélem, ő is csak egy vendég volt, aki annyira jól lakott, hogy rögtön álomba is merült, s nem a kuktát küldték ki a konyhából, mert a mancsával nyúlt a leveses-fazékba…
/…/
KISPASZTI WEB 