posztdok napló 81. – függő lettem,… gefilte fish függő

1991-et írtunk, a rendszerváltás utáni első hosszabb külföldi utamra indultunk Svájcba és Olaszországba. Ha jól emlékszem 10 éves koromból, ezen a kiránduláson, egy péntek este ettem életemben először gefilte fisht, azaz töltött halat. Amit már akkor sem töltöttek halba, csak úgy “natúr” a tölteléket tálalták fel a rokonok. Az első – és a függőség szempontjából meghatározó – találkozást követően hosszas szünet következett.

“Talán az egyik legismertebb kóser zsidó étel a maceszgombóc leves, és a sólet mellett. Azt is mondhatnám, hogy misztikus homály lengi körül, ugyanis míg a sóletet, és a maceszgombóc levest mindenki ismeri, addig a gefilte fisht általában csak a zsidók. Azt mindenki tudja, hogy a név töltött halat takar, ezért is szokott nagy lenni a meglepetés, amikor gombócot kap valaki, vagy egy hosszú kenyérformával találkozik a tepsin, de halat nem lát sehol. A titok az eredeti receptben keresendő, és jobb helyeken ma is így készítik, de ritkán találkozni vele, ugyanis ha valami nagyon macerás, akkor ez az! Talán az estek 1%-ban találunk valóban egy halat az asztalon, és főleg éttermekben. A gefilte fisht kóser halfajtából szokás készíteni (aminek van pikkelye, és uszonya is), de leginkább csukából.” /forrás és recept itt/

A nagymamám és anyu is mindig azt monda: “Ja, az egy nagyon bonyolult étel, sokat kell vele pepecselni, meg halat nem szoktunk idehaza darálni…” Szóval az elkövetkező 10-12 év gefilte fish nélkül pergett le. A szarvasi tábor őszi, nyarat értékelő “zártkörű” hétvégéin tűnt fel ez az ínycsiklandó íz újra. A tábor recepcióján elfogyasztott péntek esti vacsorák elengedhetetlen része volt kis kocsonyás lével, talán még egy-egy répakarikával is díszített szelet a Hannából vagy a későbbiekben a Carmeltől. Emlékszem, a fejadag elfogyasztása után mindig körbenéztem, nem akad-e még egy szelet vagy legalább egy kis töredék valakinek a tányérán. A szintén “kérek még” levet gondosan kitörülgettem egy kis barchesszal, hogy egy csepp se vesszen kárba.

Izraelbe történő érkezésemmel új fejezet nyílt a gefilte fish és a köztem lévő kapcsolatban. Először egy-egy családi, ismerősi “terülj-terülj asztalkámon” találkoztam az édeskés előétellel. Előfordult, hogy nem csak gombócot vagy szeletet kaptam, hanem halba töltve tálalták a finomságot. Egy dolgot azonban nem értettem. Budapesten az egykori Rothschild üzleteiben, a kóser áruk polcán időről-időre feltűnt gefilte fish, befőttesüvegbe csomagolva, amelyet a csillagászati ára miatt végül sosem vettem meg. Azon tűnődtem, hogy van az, hogy Pesten volt, itt meg sehol sem lehet kapni. Eltelt két-három hónap, s hiába róttam a szupermarketek végtelennek tűnő polcrendszereit, sehol nem leltem rá az elveszett kincsre. Végül ashkeloni ismerőseim világosítottak fel, a halkonzerveknél kell keresni az üvegeket, minden boltban van, olyan nincs, hogy ne lehessen kapni…

“Történet a Gefilte Fish-ről: Hajdan egy gazdag zsidónál vendégeskedett a király. A péntek esti ételek közül különösen a töltött hal (a gefilte fish) nyerte meg az ízlését. Elkérte hát a receptjét, és elkészíttette a szakácsával. Csakhogy a hal a királyi lakosztályban már korántsem volt olyan ízletes. A király fanyalogva ette a sajátos csemegét, és nem tudta, kit is hibáztasson, a szakácsát-e, vagy a saját ízlését. Amikor legközelebb találkoztak, megkérdezte a zsidót, nem felejtett-e ki valamit a receptből, mert mintha egy különös fűszer hiányozna az ételéből?
A zsidó elmosolyodott, és azt válaszolta: Uram királyom, jól tudom, melyik fűszer maradt ki a töltött haladból. Ezt azonban a világ legjobb szakácsa sem tudná pótolni. Ez a különös fűszer ugyanis nem más, mint maga a szombat…” /forrás itt/

Az első üvegnél kezdődött minden,… az első harapásoknál,… az első korty kocsonyás lénél,… az első répakarikáknál… Azóta szinte nincs olyan nagy-bevásárlás, hogy ne kerülne – lehetőleg mindig egy-egy újabb cég termékének a formájában – a 4 vagy 6 gombóccal töltött üveg a kosaramba. Múlt héten az Uziel utcai kisboltban bújt el előlem a “heti adagom”, körbementem vagy háromszor is… nem mehetek haza gefilte fish nélkül – űzött valami misztikus erő. A kasszánál kétségbeesve tettem fel a kérdést… van, persze – jött a válasz… s a halak felé mutatott az eladó. Befőttesüvegnek azonban nyoma sem volt… Elsápadva néztem vissza rá, ő csak erősködött… Alaposabb szemrevételezés után ráakadtam egy papírdobozba rejtett lefóliázott műanyagtálcát rejtő változatra…

Csak 3-4 nap telt el azóta, s egy kis késsel éppen egy befőttesüveget feszegetek… az nem lehet, hogy nem jutok hozzá! Szükségem van arra az ízre, a gefilte fish ízére!!!