posztdok napló 90. – “Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni…” – téli tel-avivi gondolatok

A 61-es buszon araszolok az egyetem felé, kint szakad az eső… Az ablakon lefolyó cseppek útját próbálom követni. Hideg van,  most már nem a légkondi miatt, a hét elején beköszöntött a tél. Lehűlt az idő, szinte egyfolytában esik, néha egy kis szélvihar, villámlás és dörgés kíséretében. Így ment ez az egész héten…, s ez vár rám még tavaszig. A mazgannal próbálom kifűteni ramat gani szobácskámat. Amikor reggelente arra ébredek, hogy hideg az orrom, nagyon nagy erőfeszítésekbe kerül kikelni az ágyból, talpra állni, s elindulni, ki a borús, nedves, hideg utcára… Az özönvíz szerű esőkben az esernyő sem segít sokat…

Szóval ott ülök a buszon, s József Attila sorai törnek elő: “Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni…”, mellette Vivaldi Négy évszakából a Telet hallom… Egyik évben a gimis karácsonyi osztály-műsorunkon valaki elszavalta a verset erre a zenére… Milyen régen is volt…

TÉL

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hogy melegednének az emberek.

Ráhányni mindent, ami antik, ócska,
Csorbát, töröttet s ami új, meg ép,
Gyermekjátékot, – ó, boldog fogócska! –
S rászórni szórva mindent, ami szép.

Dalolna forró láng az égig róla
S kezén fogná mindenki földiét.

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek…
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.

Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!

Csütörtök van, fáradt vagyok… Ez a hét különösen zsúfolt volt,… Szép számmal akadtak szakmai csúcspontok… Megtanultam mágneseserő mikroszkóppal (MFM) mérni, tovább barátkoztam a kesztyűs dobozzal (glove-box), nem várt jelenségeket figyeltem meg, eredményeket értékeltem, érdekes előadásokat hallgattam, s volt pár megbeszélés is… Kijutott kutatási mélypontokból is,… amikor egy egész napos mintakészítés végeztével rádöbben az ember, hogy ezt valójában nem így kellett volna, hát az eléggé szíven üti még a sokat látott posztdokot is…

A “nagy katt” óta valóban a legtöbb dolog megváltozott, bekerültem az izraeli taposó mókuskerékbe. Hol van az a nyár, azok a turista-, oktatási utak a Szentföldre… Az a szarvasi kék-fehér mámor… Ha már kedvenc táboromról van szó, elkészült minden idők legjobb filmje a “camp”-ről:

Elmúlt hát a tel-avivi nyaram. Durva, egyszer fürödtem csak a tengerben az egy órára lévő parton (összesen se többször mint három alkalommal június óta)… Most mindennap úszhatok az esőben…

/apuval, nagymamával és Sanyival Svájcban…/

November 17. szomorú nap a családunk történetében. Hét éve, ezen a napon hunyt el Sanyi nagybácsim Zürichben… Biztos örömmel olvasná ezt a blogot, ha köztünk lenne… S milyen jó lenne mesélni neki a kinti élményekről… 😦

Lassan beérünk a végállomásra, esernyőt elő, fussunk neki még egyszer a hétvége előtt…

U.i.: szünetel

/…/