posztdok napló 89. – amikor a vegyész is leteszi a kémcsövet…

Tegnap este az Ashkelonból Tel-Aviv felé robogó vonaton aprólékosan elterveztem, hogyan indítom majd a hetem, mik lesznek a kémia területén a vasárnapi első lépések. Az élet természetesen felülírta ezeket a gyorsvonati gondolatokat. Reggel egy e-mailt találtam a postaládámban, melyben Weisz Jehosua unokaöccse hívott a nagybátyja halálának egy éves évfordulóján tartandó megemlékezésre. Nem gondolkodtam sokáig a ma délelőttre szóló invitáláson. Vannak alkalmak, amikor a vegyész is leteszi a kémcsövet. Vannak rendezvények, amelyek személyes okok miatt annyira fontosak, hogy minden mást félrerakunk.

Jehosuával pár éve kezdtem el levelezni, mint a nagymegyeri zsidó közösség egyik, legaktívabb “túlélőjével”, akinek fontos volt, hogy megőrizze az egykori hitközség emlékét. Kérésemre megírta az élettörténetét Elmesélem az életem, Nagymegyertől Givatayimig címmel. Az internetes és a Hitközségi Híradós megjelenés mellett tavaly könyvben is kiadtuk a 24 fejezetbe összegyűjtött életutat. Sajnos, Jehosua nem sokkal a könyv kiadása előtt agyvérzést kapott, s már csak a kórházi ágyról hallhatta, amikor kedves rokonai felolvastak egy-egy fejezetet írásából…

Megható volt, hogy meghívtak, még meghatóbb volt ott állni a sírnál, együtt emlékezni, felidézni Weisz Úr alakját feleségével, gyermekeivel, rokonaival… Igazi virtuális kapcsolat volt a miénk. Egyetlen egyszer, 2009 tavaszán találkoztam vele személyesen, mégis a történetén keresztül, sokkal jobban ismertem, mint sokakat, akikkel naponta összefutok.

Mai blogbejegyzésemet Weisz Jehosua emlékének ajánlom, halálának első évforduláján. A hétvégi kalandokról majd legközelebb írok…

Története befejezésekor a következő gondolatokat vetettem papírra a Hitközségi Híradó 141. számában, 2008. februárjában:

A tavaly decemberben írt búcsúztatóm az alábbiakban olvasható:

Velünk éltek – a nagymegyeri zsidóság története

A zsidóság, mint életforma hosszú évtizedeken át meghatározója volt a mindennapoknak a Csallóközben is. Hatvanhat évvel ezelőtt 1944 tavaszán deportálták a régió közösségeit.

Ennyi idő után már csak kevesen emlékeznek, milyen is volt az, amikor magyarok, szlovákok, zsidók éltek békében, barátságban. Az eltűnt közösségek, családok, emberek emlékét ma már csak a kevés emléktábla és helytörténeti összefoglaló művek idézik.

A Komáromi Zsidó Hitközség fontosnak tartja, hogy minden eszközzel segítse az emlékező kezdeményezéseket. Ezért karoltuk fel évekkel ezelőtt a nagymegyeri Varga László középiskolai tanár által szervezett iskolai, majd városi Holokauszt emléknapokat. Jelen voltunk az áldozatok emléktáblájának kigondolásánál. Minden év júniusában közösen emlékeznek a város központjában a helyiek és a régió zsidó közösségei.

Ennek a sok energiát és kitartást igénylő munkának a következő fejezete ez a könyv, amely összefoglalja a nagymegyeri, csicsói és alistáli zsidóság mindennapjait a kezdetektől a közösség megszűnéséig. Feltűnnek a hitközség tagjainak jellemző foglalkozásai, emberi sorsok. Megismerkedhetünk a temetővel, amely ma rendezetten fogadja látogatóit.

A könyv további fejezeteiben Weisz Jehosua történetén keresztül egy Nagymegyerről induló személyes sors tárul elénk, amely a vészkorszak megpróbáltatásai után az akkor alakuló Izraelben folytatódik.

A mű alapja egy oktatási programnak, melyet évről évre megtartanak Varga László kezdeményezésére. Reméljük, sokan veszik majd kezükbe a Velünk éltek című könyvet, ezzel is segítve az emlékezést. Bízunk abban, hogy sok település krónikása követi majd a nagymegyeri példát.

Komárom, 2010