“Sosem voltam nagy focista. Tisztán emlékszem arra a napra, amikor egy szerencsétlen rúgás után örökre lesétáltam a Béke Utcai Alapiskola betonpályájáról az egyik tornaórán. Mégis úgy érzem, mintha mérkőzésen lennék… csak itt most nem 90 percig, hanem egy évig megy a játék. Pár nap és itt a félidő!
Amikor azt a kérdést teszem fel: Mit is tettem, mi is történt velem a hat hónap alatt? Mielőtt gyorsan válaszolnék, rákattintok a Posztdok Naplómra. Mennyi apró mozzanat, új magánéleti és szakmai élmények, találkozások rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel. Esküvők, vacsorák, közös Sabeszek… Előadások, konferencia, új műszerek, kísérletek… Városok, amelyekben eddig még sosem jártam, Rehovot, Ashdod, Dimona,… Mindennapi megmérettetések, szavak keresése angolul, héberül… Új ízek, illatok,… Napsütés és égszakadás… Kánikula és dermesztő hideg…
Megannyi apró benyomás, amelyek mind kimaradtak volna, ha Pesten ülök az elmúlt félévben. Persze ott is sok minden történt volna biztos…”
Zakatol velem a vonat Ashkelon felé, fülemben az okostelefonom fülhallgatója, s a fenti dolgokon merengek. Kikapcsolom a körülöttem lévő világot, nem izgat hol járunk, melyik állomás következik. Nem, nem, most nem nézek ki a fejemből. Inkább befelé fordulok, s számot vetek az első félidőről…
Mielőtt nekivágtam a nagy útnak, nem gondoltam volna, hogy ez a tengerparti kisváros lesz majd a kedves ismerősöknek és rokonoknak köszönhetően az “átmeneti otthonom”, ahova időről időre visszavonulok a nagyváros munkával teli zajából… A vonatút hamarabb véget ér, mielőtt befejezném a rögtönzött számvetést. Miriamhoz és Aharonhoz vagyok ezúttal hivatalos. Velünk lesz majd Aharon testvére a férjével szombatra. A vasúti járműről leszállva valahogy mégsem járok teljesen a földön. Nem hagy nyugodni az elmúlt FÉL ÉV, HAT HÓNAP…
Legközelebb a péntek esti Szombat köszöntésen mélyedek el újra a nagy félidei összegzésben, aztán másnap a tengerparton ülve nézek a nagy messzeségbe, hogy végül a hazafelé vezető úton folytassam a különös merengést. Talán tehettem volna többet, mást, utazhattam volna még sok felé, nyitottabb szemmel kereshettem volna a “nagy Ő-t”? Őszintén szólva nem tudom, nem vagyok elégedetlen, s mi mást kívánhatok, legalább egy ugyanilyen szép második félidőt! A hétvégéért pedig köszönet a vendéglátóimnak!
U.i.: Véget ért az egy hónapos önként vállalt macska-moratórium a Posztdok Naplóban, így megosztok egy örömhírt Ornáéknál két tündéri kismacska vert tanyát, akik persze nem pótolhatják Stellát, de méltó utódai lehetnek!
KISPASZTI WEB 