Szerdán, este hatkor taxiba vágom magam a Bar Ilan Egyetem főkapujánál. Dolgos munkanapot tudva a hátam mögött, Bat Yam felé veszem az irányt.
Még tavasszal futottam össze Pesten az ORT-iskolahálózat néhány, pedagógiai fejlesztésekért felelős munkatársával, akik élénk érdeklődést mutattak a Nanopaprika iránt. Ők most az Európai Unió támogatásával megvalósuló NanoChannels program koordinátorai. A középiskolásokat és a felnőtteket megszólító projekt célja, hogy párbeszéd induljon a nanotechnológiáról a társadalom, a kutatók és a döntéshozók között. A virtuális térből kilépve, iskolai programok keretében vitatják meg e tudományág aktuális kérdéseit a fiatalok. A 20 részes sorozat első két állomása Izraelben volt, s mint meghívott “szakértő” részt vehettem mindkét nyilvános estén.
Lassan araszolunk a kora esti dugóban, kezemben egy nyomtatott térkép, amelyet azért néha kölcsönkér a sofőr. Kis téren szállok ki, körben három iskola. Melyik lehet az enyém… ec pec kimehetsz… Elsőre megtalálom, a biztonsági őr rögtön az előadóteremhez vezet. Őszintén szólva, nincsenek nagy elvárásaim. Mit lehet este hétkor nanotechnológiáról beszélni, no ne vicceljünk – gondolom elhamarkodottan.
Belépve a terembe megdöbbenek, mindenfelé lelkes kis hetedikesek, akik szemében ott lobogott az a bizonyos tudás iránti vágy. Egyetemistákat leköröző komolysággal és elszántsággal készülnek a fél óra múlva kezdődő bemutatóra.
Az előcsarnokot a diákok nanotechnológiával kapcsolatos munkái töltötték meg. Miközben az igazgatónő teát készít a brüsszeli “szakértőkollégának” és nekem, néhány kisdiák lép oda hozzánk. “Are you dr. Paszternák?” – teszi fel a kérdést az egyikük… s lelkesen a kinyomtatott dolgozatát rejtő asztal felé invitál… Ebbe a dr. Paszternákba szó szerint beleremegek… Ki? Nem, én csak az a komáromi, Szarvas-függő Kispaszti vagyok a Pusztaszeri úti kutatóközpontból – nyugtázom (magamban) minden álszerénység nélkül.
Megkapom a kérdéseket, amelyekről majd véleményt kell mondanom a vita során. 25 perc, ki kéne ötleni valami frappánsat, korosztálynak megfelelőt, a kutatási témáimtól elég távol eső területen. Akasztják a hóhért,… s mindezt angolul, úgy, hogy kb. 10 perc múlva azért el kell mondanom a tolmácsolást végző srácnak, kb. mit mondok majd…
Nincs menekvés, kezdődik a program. Táncos, énekes indítás… egy pillanatra, mintha a Körös-parti Kupolában lennék (no ez már tényleg beteges!). Fotóznék egyet-kettőt a blog Olvasóinak, de lemerül a telefonom. Pár beszéd a koordinátoroktól, iskolaigazgatótól. Ezt követően a diákoké a főszerep. Három-három gyerkőc diskurál egymással, a nanotechnológia orvosi alkalmazásait pártolók csapata csap össze az ellenzők táborával. Záporoznak az érvek, ellenérvek. Az ORT-os kutatási központ igazgatója töretlenül fordítja mellettem a hébert angolra. Néhány észrevétel érkezik a nézők soraiból is. Jön az első kérdésem. Felpattanok, a közönség felé fordulok. Telt-ház van, közel 90 iskolás és szülő tölti meg a színháztermet. Erev tov…, kezdem stílszerűen, majd angolra váltok. Magam sem hiszem, hogy itt állok, s beszélek…
A második kérdést, már magabiztosan válaszolom meg… Nem hiába, ragadt rám valami azért a Békében, a Selyében, az ELTE-n és az MTA KK-ban…
Zárásként remek előadás egy fizikustól, mindenről, ami nano. Oklevél osztás a résztvevő diákoknak…
Hogy csinálták? Mivel tudtak ennyire belelkesíteni tanulót, szülőt? Este héttől-kilencig nanotechnológia!? Ezt a motivációs készséget hasznos lenne elsajátítani!
24 óra múlva ismét sárga lámpás fehér autót próbálok fogni az egyetem előtt, az úti cél ezúttal Ramat Gan. Bár 30 perc van már csak a kezdésig, megelőzöm az ORT csapatát. A helyi pedagógus kávézni invitál, amit ezúttal is teára váltok. Az anyukája Szlovákiából származott, szinte földimnek érzem. Tegnaphoz képest megnőttek a gyerekek, ők már tizedikesek. Húúú,… itt már nehéz keresztkérdések is jöhetnek, bizonytalanodom el pár nanoszekundumra. Megkapom a kitűzőm, amin az áll, “KUTATÓ”… A gimiben mindig furán néztem azokra a nénikre, bácsikra, akik előadni, bemutatót tartani jöttek a suliba, aztán a végén belőlem is iskolajáró lett…
Igazgatói és projekt koordinátori megnyitó. Vagyunk vagy százan, ismét jelentős a szülői tábor. Mentünk mi 15-16 évesen a szüleinkkel iskolai programra?…
Bevezető előadás egy rehovoti kutatótól, majd összecsap a két csapat, ezúttal a nanovilág egy másik altémájában… Hat álláspont, három-három pro és kontra… Majd jönnek a kérdések, ismételten kettő. Ezúttal szerencsére témáimba vágóan. Az igazgató tolmácsolja a gondolataimat, miközben a laptopján az online közvetítés minőségét fürkészi…
Utánam a brüsszeli vendég is válaszadásra emelkedik. Egy újabb sikeres iskolai nanoprogramon vagyunk túl. Kifelé menet az egyik apuka odalép hozzám, megköszöni, hogy eljöttem, szerinte nagyon fontos volt, amit mondtam. Köszi..., pirul el az arcom picit.
Két este, amit eltölthettem volna tv-nézéssel, Internetezéssel, ezek helyett talán tettem egy picit, egy egészen nanonyit a tudománynépszerűsítés területén…
/a felvételek egy része a NanoChannels projekt Facebook oldaláról származik/
KISPASZTI WEB 