posztdok napló 126. – halottaskocsi és vízeső szavak (UH 5. rész)

Péntek reggel, szíven ütött a felismerés: egy hét eltelt az idei tematikus szemináriumból. A Sabesz újra itt kopogtatott az ajtón. A délelőtti programírást követően az Izrael Múzeumot kerestük fel. Egészen belelkesedtem ezektől az oktatási jellegű kiállítás-látogatásoktól, végre nem csak úgy céltalanul ténfereg az ember a tárlók előtt.

1994-ből és 2005-ből volt néhány emlékfoszlányom a helyről,  a 2010-es újranyitás óta még nem jártam az intézményben. Az impozáns méretű bejárati folyosó két oldalán sorakozó, a becsurgó esővíz felfogására kihelyezett műanyag ládák jelezték, az izraeli építőipar sem tökéletes. Ha röviden szeretném jellemezni a múzeumot, azzal a hasonlattal élnék, olyan mint azok az éttermek, ahol nagy tányérokra kevés ételt tesznek, szépen elrendezve. Igazi klasszikus kiállítóhely, mindent a szemnek, s az emeleti modern kiállítást leszámítva semmit a kéznek. Fel s alá sétáló teremőrök, akik percenként emlékeztetik a mobiljaikkal fényképet készítő turistákat, hogy tilos a fotózás. Végtelennek tűnő harcukban vesztésre állnak…

Steve a Nimród szobor közelében magyarázta éppen, mi lesz a feladatunk az itt töltött idő alatt, mikor Sasha, a táborvezető mellém lépett, s odasúgta: “Paszti, láttad már a szarvasi halottaskocsit?” Mit, hol? – kérdeztem vissza kicsit kétkedve. Szarvas-függőként ezután már csak egyetlen dologra tudtam fókuszálni: “Látnom kell,… induljunk már!!!” – tipegtem türelmetlenül.

Kép forrása: http://www.imj.org.il

A “zsidó életút” részleg meghatározó eleme a lovaskocsi. S mellette valóban ott a felirat: SZARVAS, HUNGARY

Hihetetlen, a szarvasi tábor unit-head képzésén betérsz Jeruzsálemben az Izrael Múzeumba, s az első dolog, ami “szembegurul” veled egy alföldi halottaskocsi!

Vajon hányszor járta be a XIX. században ugyanazokat az utcákat, tereket, melyeket mi is koptatunk nyaranta? Kiket szállított, kik ültek a bakon? Járt valaha az Erszébet-ligetben? Mi a története, ki, mikor, miért, s hogyan hozta magával? – zakatolnak a kérdések a fejemben…

Tárlók kegytárgyakkal, ruhákkal, négy teljes zsinagóga a világ különböző részéből. Szép… de mi lett a közösségeikkel, az emberekkel akik Olaszországban vagy Indiában a padsorokban ültek… Ugye a mi Menházas komáromi zsinagógánkból sosem lesz majd elhagyott, némakiállítási tárgy” – villan át az agyamon.

A feladat a zsidóságot és az izraeli művészetet bemutató részhez kötött minket,  akadt egy kis idő betekinteni a modern művészet és az archeológia világába is.

Az emeleten aztán olyat láttam, amitől tátva maradt (szó szerint) a szám. Vízeső szavak… hihetetlen, csak álltam és néztem, még mindig tátott szájjal (megjegyzem nem voltam egyedül). “Hogyan? Azta! WoW!” Lassan mennünk kell a találkozási pontra, s ebédelni,… nehéz elszakadni, csak zuhannak le a szavak a mélybe…

/videó forrása YouTube/

Étkezés után együtt jártuk körbe a múzeumot a tel-avivi programhoz hasonlóan.

A délutáni szabadidő alatt az Óváros felé vettük az irányt. “Itt vagyok már pár napja a Szent Városban, s még nem jártam a Kotelnél, a Siratófalnál!” – kezdett el gyötörni a lelkiismeret. Inával és Yuliával vágtunk át az arab bazáron és a zsidó negyeden. Megnéztük, megvan-e még a Cardo és a Hurva zsinagóga, az arany menóra. Mire a falhoz értünk már szakadt az eső. Se kirándulók, se hívők. Négyen ha álltunk összesen a FALhoz tapadva a férfiak oldalán. Pár percre lelassult a világ, csak Ő meg én… Beraktam a kis cetlit a hatalmas kövek közé…

Fotózás, s futás vissza az egyre kellemetlenebb időben. Este búcsút vettem ideiglenesen a csoporttól. Teri nénihez voltam hivatalos. Kiskoromban gyakran vigyázott rám. Anyu iskolája mögött laktak. A nagyszünetben kis sámlira állított, s leintegethettem az ablakból a mamámnak. A 80-as évek végén férjével követte a már az országban élő két lányát. Két órát beszélgettem vele, majd közös családi vacsorára indultunk, együtt köszöntve az ünnepet. Jó érzés, ha az embert családtagként fogadják valahol.

Negev korcsoport folyékony állapotban...

Az esti program gyanánt tartott, a külföldi korcsoportvezetőknél mindig nagy sikert arató Kuckó Mackó játékból kimaradtam,  hátra volt még egy teljes nap a 24-ek társaságában. Tervezés, megbeszélés, visszatekintés. Záróbuli a Dublin sörözőben, ahol többek arcára kiült a döbbenet, amikor felpattantam, s beálltam táncolni a disco-zenére.

Bár vasárnap délig tartott a program, reggel búcsút vettem a csapattól. Indult az új hét, s ideje volt már visszatérni az egyetemre, a nanotechnológiához. Álomszép volt ez a tíz nap, folytatás nyáron, Szarvason… A kivezető úton haladva arra gondoltam: “Remélem, hamarosan viszontlátlak Jeruzsálem!”

One thought on “posztdok napló 126. – halottaskocsi és vízeső szavak (UH 5. rész)

  1. Visszajelzés: posztdok napló 264. – Dobro utro Sofia! | KISPASZTI WEB

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s