
Csupán néhány pillanat, 24 óránként minimum egyszer, a leggyakrabban este… Pár másodperc az egész, de elengedhetetlen része az izraeli hétköznapoknak. Bemész az egyetemre, ismerősen mosolyogsz a biztonságiakra, lehúzol 8-10 órát, aztán hazafelé megküzdesz a marcona szerkezettel. Kezeket a vasvillákra, s már forgatod is ki magadat a tudomány világából. Kevesebb mint egy félkör, s kint vagy… a nanotechnológia után most már foglalkozhatsz olyan földi dolgokkal, mint mit eszel majd vacsorára, mit kezdj azzal a pár órával, ami a reggeli visszatérésig hátra van.

Minden nap úgy érzem, mintha 8-10 évesen a miskolc-tapolcai strandról pörgetném ki magam… Ott láttam először hasonlót, s úgy néz ki, azóta sincs jobb találmány az egyirányú kiléptetésre. A csütörtöki kiforgások még varázslatosabbak: vége egy újabb hétnek, a 150-160° alatt leperegnek az elmúlt hét nap legmeghatározóbb pillanatai. Így hónap elején, a lakbér fizetés táján mindig beugrik, már 6, 7, 8 hónapja idekint. S most ismét, vége a kilencediknek. Ha Ramat Ganba érkezésemkor gyermekem fogant volna, most már apa lehetnék.
Az idő múlását jelzi a lassan beköszöntő Purim is. A fogyasztói társadalom a világ minden pontján ráakad a maga ünnepeire, vallástól függetlenül. Az üzletek telis-tele mindenféle kicsiknek és nagyoknak készült jelmezekkel. A piramis alakú, decemberben még trendelinek árult csokis-ajándékdobozokról, levágták a tetején kiálló fogantyút, kaptak purimi díszítést, s máris vételre csábítják az édesszájú vásárlót. A Hámán-táska legalább két hete megjelent a pékségek kínálatában, s a szupermarketben is vehetünk vagy nyolc félét.
Purim egynapos ünnepe ádár 14. napján van, ebben az évben március 8-án (7-e estétől). Arról emlékezünk meg ezen az ünnepen, hogy a perzsa uralom alatt élő zsidó közösség, amelynek kiirtására Hámán gonosz tervet szőtt, megmenekült. Ezt a polgári időszámítás kezdete előtt 450. körül történt eseményt Eszter könyve örökíti meg.(forrás és további részletek itt)
Azt az OR-ZsE-ban, a liturgiatörténet előadó szakon nem tanították, hogy a petárdázás miként kötődik a perzsiai eredetű ünnephez, egészen eddig egyet sem hallottam, most meg durrogtatnak mindenfelé.
Legyen hát vidám, békés Purim a világon mindenfelé! Egy kis olvasnivalónak itt a 189. Hitközségi Híradó!