Tel-Aviv HaShalom állomáson szálltunk le a vonatról. Nati és Dan már várt ránk az épület előtt, hazafuvaroztak Ramat Ganba. Volt még öt közös óránk a testvéremmel. 
A nekem hozott dolgok kipakolása, egy-két hazaküldendő bőröndbe helyezése, nagy beszélgetés, közös pizzázás az Uziel utcában, egy étteremben, ahova kilenc hónapja terveztem már benézni.
Persze, ilyenkor száguldanak a máskor oly lassan telő esti másodpercek. Eljött a búcsúzás ideje. Legalább annyira hirtelen, mint mikor szeptemberben unokatestvérem esküvőjén köszöntem el szüleimtől és bátyámtól. Akkor ők továbbmentek Jeruzsálembe, én meg Ramat Gan felé. Harminc évesen a férfiembernek nem illik meghatódnia, próbáltam hát én is erős lenni. Lekísértem Tomit a Negba utcára, megöleltem, s már jött is a gépkocsi. Lehitraot! – integettem, mikor tovagördült. Ott álltam még pár percig a tel-avivi éjszakában, lágy szellő fújdogált a kihalt utcában. Hát ismét egyedül maradtam, távol a biztonságot adó otthontól, a családtól… – lett rajtam úrrá némi szomorúság.
Pár óra múlva csörgött a telefonom, a Ben Gurion Repülőtérről hívott. Meghagytam neki, jelezze, ha az útlevél-vizsgálat után lefelé baktat a tranzit rotundájához. Aludni amúgy se nagyon tudtam, filmszerűen peregtek le az elmúlt 4,5 nap együtt töltött kalandjai. Azon törtem a fejem, mit és hogyan írok majd le a Posztdok Naplóba.
Mire beértem másnap az egyetemre, már le is szállt Pesten. Várunk valamit, s az pillanatok alatt tovarepül. A lényeg, minden percet hasznosan töltöttünk, “rekordszámú” találkozónk volt, jégszobrokat láttunk, villamosoztunk, s sajna a déli rakétákból is kijutott (ezt szívesen kihagytuk volna). Vasárnap volt, új hét, új élmények, de ez már egy másik történet… Kedves Tomi, köszönöm, hogy jöttél, TODA!!!
KISPASZTI WEB 