posztdok napló 131. – “bumm-bumm”, avagy addig jár a posztdok Ashkelonba, míg… (4,5 nap 3. rész)

Péntek reggel továbbindultunk kirándulásunk következő állomására. Kivillamosoztunk a buszpályaudvarra, átestünk az elengedhetetlen csomagátvilágításon.  Jegyvásárlás, kis várakozás… Az Egged 437-es járatán vettünk búcsút Jeruzsálemtől. Ha a telefonom nem merült volna le, élvezhettem volna a wifi szolgáltatást,  sebaj, állítólag idén a vonatokat is felszerelik majd ingyen nettel.

Csupa zöld volt minden az országút mellett, míg leereszkedtünk a Júdeai-hegyek között. Nem volt tele a busz, aki akart, már Purim előtt elutazott.  Másfél óra alatt értük el a tengerparti várost.

Június óta több mint tízszer jártam Ashkelonban, a pálmafákkal szegélyezett bevezető úton olyan érzésem volt, mintha most mutatná a település a legszebb arcát. Mindenfelé virágok, napsütés, a hideg napok után kellemes hőmérséklet. Yossi várt minket a busznál, odahaza  Orna finom étkei kényeztették “messziről-jött” vendégeket. A gondosan ápolt kert ismét fotózásra csábított. Minden olyan idillinek tűnt… “Méltó befejezése lesz ez a testvér-napoknak…” – gondoltam kicsik elhamarkodva.

Kora este rápillantottam a hírekre. A gázai célzott támadásról olvasva, átfutott az agyamon,  ennek még rakéták is lehetnek a következményei. Elhessegettem a nyomasztó felvetést. A vacsorára hivatalos volt a helyben tanuló Eszter, akivel néhány hete már összefutottunk idelent (azaz Dél-Izraelben). Együtt néztük meg a komáromi hitközség 220. évfordulójára készült filmet, elfogyasztottuk a többfogásos estebédet. Talán úgy 23 óra felé járhatott, amikor meghallottuk az első “bumm-bumm”-ot. A laptopból csak új záporoztak a hírek, lövik a szomszédos Ashdodot. “Itt húznak át a rakéták a fejünk felett.” – jegyezte meg Yossi. “Ebből még riasztás lehet nálunk is” – fűzte hozzá Orna.

Alig telt el tizenöt perc s felsüvöltöttek a légvédelmi szirénák. Megfagyott  a levegő egy pillanatra,… Tudtam, ez előfordul errefelé, de… Az eddigi – nyugodt időszakokban tett – látogatásaim során, számomra annyira hihetetlennek tűnt, hogy bármi megzavarhatja e földközi-tengeri kis “ékszerdoboz” mindennapjait. Nem volt idő a töprengésre, gyors léptekkel a biztonsági szobába mentünk. A tompa “bumm-bumm”-ok, a közelben felállított “Vaskupola” légvédelmi üteg elhárító-rakétáinak kilövését kísérő pici rázkódások, s a zárt ablakok mellett csak halkan hallható szirénák még abszurdabbá tették a helyzetet. Talán fel sem fogtam teljesen, mi is történik. Itt most az a legszörnyűbb, hogy statisztikailag kicsi az esélye egy a “szomszédok” által küldött sabeszi “ajándék” becsapódásának. Mégis mi van, ha a következő ránk esik?…

Annak idején az általánosban a polgári védelmi napokon még azt tanították, egy sziréna jelzi a légiveszély elejét, egy a végét. Dél-Izraelben csak egyszer szól a dermesztő hang. Fülel az ember, merre hallja a becsapódást vagy a sikeres elhárítást, s 10 perc múlva kisétál a betonfalú, vasajtóval lezárható szobából.

Már lefekvéshez készülődtünk, mikor újra jött a hangjelzés… “Ez most a lenti szirénák hangja” – súgta oda Orna, s a ház ura már be sem jött a védett szobába. “Ja, kérem a különböző településrészek felől szóló szirénák megkülönböztetésére még nem vállalkoznék…” – vontam le a tanulságot, miközben azon morfondíroztam, talán kérni kéne egy matracot, s inkább idebent aludni ma este.

Volt még egy-két “bumm-bumm” az éjszaka folyamán,  szerencsére reggelig nem szólaltak meg ismét a szirénák. Az órám csipogására inkább szeretek felébredni, mintsem ezek hangjára. Újra ott ültünk, ezúttal pizsamában, a biztonsági szobában.

Napközben szerencsére csend honolt a tájon. Izgatottan olvastuk a híreket, amelyek a szomszédos településekre irányuló rakétákról szóltak. Jeruzsálemből érkezett látogatóba egy család, a gyerkőcök Yerryvel és Tulával, a két virgonc macskával játszottak a kertben. Néhány, közelben elhúzó vadászgép robaja törte csak meg az ünnepi hangulatot.

Katasztrófaturistaként elautóztunk a légvédelmi üteghez. “Ezt Tominak is látnia kell!” -jegyezte meg Yossi. Nekem korábban már volt szerencsém megszemlélni a hadiipar új fejlesztését a távolból .

Az ebéd utáni pihenő vége felé újra “bumm-bumm”, ismét sziréna nélkül. Elutazásunk előtt rokonlátogatóba mentünk Miriamhoz és Aharonhoz. Kedélyesen beszélgettünk, ettük a finom sütiket és a gyümölcssalátát, amikor egyszer csak “bumm-bumm-bumm… bumm-bumm…” vagy hatszor-hétszer. Közösen búcsúztattuk el a szombatot a Havdalán, majd a vasútállomásra mentünk.

Máskor az emeletes vonat felső szintjén utazom, most inkább lentre szálltunk.“Mikor érünk ki a zónából?” – tette fel bátyám a kérdést annak tudatában, hogy Ashdod felé vitt az utunk. “Rehovotnál fellélegezhetünk, odáig csak ritkán lőttek el eddig.” – hangzott a nem túl magabiztos válaszom.

Tel-Avivhoz közeledve nagyot sóhajtottunk. Magunk mögött hagytuk a “háborús” övezetet. Mi megtehettük, ellentétben a rokonokkal, ismerősökkel, s azzal a több-százezer emberrel, akiknek Dél-Izraelben van az OTTHONuk.

2 thoughts on “posztdok napló 131. – “bumm-bumm”, avagy addig jár a posztdok Ashkelonba, míg… (4,5 nap 3. rész)

  1. Visszajelzés: posztdok napló 186. – ugye most nem jönnek majd a rakéták… (szentföldi szerelem 3. rész) | KISPASZTI WEB

  2. Visszajelzés: posztdok napló 191. – elizraeliesedés | KISPASZTI WEB

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s