Vegyészkedés...

posztdok napló 186. – ugye most nem jönnek majd a rakéták… (szentföldi szerelem 3. rész)

Egy dologban biztos következetes vagyok, soha, senkit nem beszélnék rá, hogy utazzon Izraelbe, se kirándulni, se tanulni, se itt élni… Mint ahogy a magyar nagykövetség oldalán írják:

“… Izrael egész területe és a Golán fennsík utazás és ott tartózkodás szempontjából “II. Fokozott biztonsági kockázatot rejtő további országok és térségek” kategóriájába tartozik… Izrael Államban a terrorakciók veszélye csökkent, de véglegesen nem szűnt meg. Ezek célpontjai elsősorban a nagyvárosok zsúfolt központjai és tömegközlekedési eszközei lehetnek. A szenthelyek többsége látogatható. A Gázai övezet mentén a 2009. januári háború óta csak szórványosan fordulnak elő palesztin rakétatámadások az izraeli területek ellen, az odautazás előtti tájékozódást azért továbbra is javasoljuk.”

Az utóbbi hetek iráni-izraeli háborútól hangos média-jelentéseinek tükrében óhatatlanul felmerült bennem, csak ne akkor törjön ki a háború, amikor Ő idekint van. Két kép jelent meg a rémálmaimban: Leperegtek előttem Arik Kaplun drámai alkotásának – a Jana barátainak* -, azon jelenetei, amelyben az ifjú pár az Öbölháború iraki scud-rakétáit jelző sziréna szó alatt esik egymásnak gázálarcban valahol Tel-Avivban… (* a film az 1989-ben elindult orosz új bevándorlói hullám izraeli beilleszkedésével foglalkozik az első Öbölháború idején, 1991-ben. A film 1999-ben megkapta a Karlovy Vary-i fesztivál fődíját, a Kristály Glóbuszt.) … Láttam magunkat, amint potenciális jövőbeni anyósomékat felhívjuk a hírrel, hogy “sorry, lövik Ramat Gant”…

Ott lebegtek ezek a gondolatok akkor is, amikor vasárnap délelőtt összecsomagoltunk, s elindultunk a HaShalom pályaudvar felé a 63-as busszal. Kicsit talán a sorsot is kísértve, kedves ismerőseim, “szentföldi pót-szüleim” meghívására a Gázai övezethez közeli Ashkelonba utaztunk. Felszállva a gyorsvonatra a 131. naplóbejegyzés (posztdok napló 131. – “bumm-bumm”, avagy addig jár a posztdok Ashkelonba, míg…) sorai ugrottak  be:

“Alig telt el tizenöt perc s felsüvöltöttek a légvédelmi szirénák. Megfagyott  a levegő egy pillanatra,… Tudtam, ez előfordul errefelé, de… Az eddigi – nyugodt időszakokban tett – látogatásaim során, számomra annyira hihetetlennek tűnt, hogy bármi megzavarhatja e földközi-tengeri kis “ékszerdoboz” mindennapjait. Nem volt idő a töprengésre, gyors léptekkel a biztonsági szobába mentünk. A tompa “bumm-bumm”-ok, a közelben felállított “Vaskupola” légvédelmi üteg elhárító-rakétáinak kilövését kísérő pici rázkódások, s a zárt ablakok mellett csak halkan hallható szirénák még abszurdabbá tették a helyzetet. Talán fel sem fogtam teljesen, mi is történik…”

Yossi már várt ránk az állomáson, s Orna mindig ízletes ebédje is ott gőzölgött az asztalon. A kert csodálatosabb volt, mint valaha. Szimchat Torá, a Tóra örömünnepének bejövetelekor lesétáltunk a tengerpartra, másnap a város nevezetességeivel ismerkedtünk. Az eddigi látogatásaim alapján, Ashkelon az ország egyik legszebb városa: virágok, pálmafák, művészi alkotások mindenfelé… Minden olyan, mintha a “béke szigetén” járnánk. Megjegyzem, ott-tartózkodásunk minden pillanatában radarszerűen füleltem, s a legkisebb furcsa nesz hallatán, máris a közelgő légiveszélyt vizionáltam.

Kora este jutott idő a szintén a városban lakó, a pénteki ramat gani pikniket szervező, rokonok szukkoti sátrának a meglátogatására is. A közös ünnepbúcsúztató Havdala, kapcsolatunk kiindulópontjának, a szarvasi tábornak a hangulatát idézte.

Ismét azt éreztem, mintha minden idekinti barátom, rokonom, ismerősöm, ezer éve ismerné már a szívem választottját, s senkit nem lepne meg a jelenléte az oldalamon 🙂

Kedd délben vettünk búcsút a Földközi-tenger ékkövétől. Amikor a zöld 437-es Egged busz elérte a Júdeai-hegyeket, kicsit fellélegeztem, ezúttal megúsztuk a gázai rakétákat…

1 című bejegyzés “posztdok napló 186. – ugye most nem jönnek majd a rakéták… (szentföldi szerelem 3. rész)” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Rémhírkeltés mellett azt azért hozzátehetnéd, hogy az ország területének túlnyomó részére soha, semmilyen rakéta nem csapódik be, és nem követnek el merényleteket. De a feszült helyzet ellenére idézném Pelikán elvtárs megjegyzését a citrommra cserélt narancsra reagálva: “Sárga is, savanyú is, de a MIÉNK!”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s