posztdok napló 187. – nem csak szex az Óváros tövében (szentföldi szerelem 4. rész)

Másfél év izraeli tartózkodás alatt számos itteni dolog fénye kopott meg. A korábban misztikus szentföldi történések, helyek, tárgyak varázsa elillant, s a napi rutin részévé vált. A kevés, pátoszosnak megmaradt pillanat közé tartozik a Jeruzsálembe való megérkezés… Ahogy az ashkeloni járat előtt feltűntek a szent város első házai, abban a bizonyos, sokat emlegetett 1-es úti kanyarban, újra az a leírhatatlan érzés kerített hatalmába… Lehet-e annál bármi szebb, mint a barátnőddel megérkezni az ország fővárosába?

A buszpályaudvarról villamossal indultunk a szállásunk felé. Az elkövetkező, várhatóan kevésbé eseménydús napokban írok majd egy posztot a helyi egyetlen, 1-es járatról. Mindenesetre előrebocsájtom, azt, aki kitalálta és kivitelezte a megállókban található jegykiadó automatákat, s aki döntött az elhelyezett készülékek számáról, azzal büntetném, hogy egész nap jegyet kelljen váltania, megállás nélkül. Szinte nincs olyan napszak, amikor ne tömegek tolonganának az egy-két kihelyezett gépnél, amikor mindegyik működne, bevenné az aprót vagy nem jelezne hibát a bankkártya lehúzásakor…

Az elkövetkező három napra befészkeltük magunkat egy a Ben Yehuda utcához közeli szállodába. Miközben becheckoltunk, először éreztem úgy, végre valami értelmes dologra költöm a kemény tudományos munkával megszerzett posztdoktori ösztöndíjamat. (Na jó, talán az 1:500 méretarányú fém repülőmodellek vásárlását kivéve.)

Röpke szusszanás után nekiindultunk a városnak. A sétálóutcán leereszkedve a Mamilla-t céloztuk meg, melyen keresztül elértük az Óvárost. Az örmény negyeden átvágva kerültünk a zsidó városrészbe, s sorra végigkattintgattuk a kihagyhatatlan helyeket: a Cardót, a Hurva zsinagógát, az arany menórát… Hova máshova is vezethetett volna az első utunk, mint a Siratófalhoz. Pár percre megálltunk a nagy kőtömbök előtt, kicsit elbeszélgettünk az odafönti gondviselőnkkel, megköszöntük neki, hogy annyi év ismeretség és barátság után felnyitotta a szemünket…

Nem tudom, voltam-e már boldogabb annál, mint ott az Óváros keskeny sikátoraiban, kézen-fogva sétálva kedvenc “madrich-kollégámmal”…

Jeruzsálem telis-tele  van látnivalókkal, még akkor is, ha szerencsére már sokadszorra jár erre a látogató. Az utunk  tervezésekor felvázoltam jó néhány célpontot, de férfiember legyen a talpán az, akinek bármely nevezetesség miatt kedve van kora reggel kikászálódni szíve választottja mellől a pihe puha ágyikóból. A tervek amúgy is azért születnek, hogy módosítsuk őket.

Itt jut eszembe, valahol azt olvastam, ha a blogger elég hangzatos címet választ a blogbejegyzésnek, nagymértékben megnövelheti az olvasótáborát. Legyen, hát a fenti pár szó egyfajta teszt, az egész nap kísérletezgető kutató “tudományos” vizsgálata.

Szerda délután végül újra villamosra szálltunk, s meg sem álltunk a Herzl-hegyi végállomásig. A katonai temetőn keresztül közelítettük meg a Yad Vashemet. Pár percre megálltunk az ország megálmodójának sírjánál is. Amikor izraeli kollégáim, párom érkezése előtt megkérdezték, merre megyünk majd a szabadság alatt, kicsit furán néztek rám, megemlítve a Holokauszt áldozatainak emlékhelyét. Egyrészt, ha valakinek eddig kimaradt az “új” tárlat, szerintem meg kell néznie, másrészt az ember sose feledje el a gyökereit, s azt, hogy honnan jött… Minden látogatás más, s a tárlatot keretbe foglaló munkácsi gyerekkórus Hatikvájának dallamai óhatatlanul hatalmába kerítik a kelet-közép-európai utazót.

Ha már erre jártunk, összefutottunk két régi, itt dolgozó közös ismerősünkkel Zsuzsival és Gergővel. A hatmillió mozaikkal kikövezett csarnok és az elpusztított gyermekek emlékét idéző gyertyafényt tükröző installáció  megtekintése után indultunk vissza a belvárosba. Az üzemzavar miatt feltorlódott villamosforgalomban elszenvedett élményeket sokáig nem feledjük majd :).

Este az Óvárosban található Dávid-torony múzeumánál megnéztük a város történetét bemutató fény showt… Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki erre jár ne hagyja ki! Mi csak ámultunk, mint a leglátványosabb szarvasi kupolai esti programok alkalmával.

Másnap a Machane Yehuda piacra ugrottunk le. Februárban, a tábori korcsoportvezető szeminárium alatt elkápráztatott minket a hely… Most inkább a szomszéd ramat gani zöldségesre emlékeztetett, talán csak azért mert ezúttal nem az eperszezon kellős közepén csöppentünk bele a vásári forgatagba. Útközben beszereztük a csütörtökön megjelenő helyi magyar hetilap, az Új Kelet legújabb számát, amelynek 19. oldalán ott díszelgett a fotóm az idei tábori élményeimről szóló cikk mellett.

Letelepedtünk a Yaffo utca egyik padjára, s órákon keresztül szemléltük a hihetetlen sebességgel rohanó embereket, a csilingelő, néha dudáló, tovasuhanó villamosokat. Próbáltuk magunkba szívni mindazt, amitől Jeruzsálem annyira különleges. Városnézés, majd egy kellemes találkozó az éppen itt tanuló,  egykori “élet menetés” madrichtárssal (részletek a itt a 7. oldalon), Évával és unokatestvérével.

Reggel csomagolás, villamosjegy vásárlás, buszpályaudvar, reménykedés, jön majd az Interneten kinézett 427-es, majd utazás a 400-as busszal vissza Ramat Ganba. Újra itt volt a nyakunkon a péntek este, rohamléptekkel közeledett a második közös szombatunk…

/folytatása következik/

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s